Mikor az író gyógyszere elgurul

Lakatos halálsugár

Ebben a tényleg agyament történetben több humor, ötlet, élc, értő felnőttek felé való kikacsintás találtatik, mint sok mázsa egyéb, gyerekekre tukmált irodalmi műben.

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár – Emma és Tesla 1., Kolibri kiadó, oldalak száma: 176, internetes ár: 2 366 Ft

Az Ünnepi Könyvhét óta, mikor is megjelent A majdnem halálos halálsugár, sokan komolyan aggódnak a szerzőért, Lakatos Istvánért, azt kérdezve: hajaj, csak nem elgurult szegénynek a gyógyszere? Van, aki gondolkodás nélkül elmeorvos kezére adná, ám a legtöbb olvasó ablakrezegtető, toronyomlasztó kacajjal a rajongójává vált e különös műnek. Tény, hogy Lakatos új regénye a hazai átlag gyerekkönyvolvasók tűréshatárát teszteli: vajon kinek mennyi humorérzéke van, mit visel még el, s mi az, ami már kicsapja nála az „ízlésbiztosítékot”.

Nos, van, akinél kicsapja, másoknál nem.

Ahogy az interneten szörfözgetve rákerestem, úgy tűnik, Lakatos regénye erősen megosztó mű, és ez így van jól. A magyar gyerekirodalom túl sokáig szendergett rózsaszín nyoszolyáján, ahol csakis olyan álmokat (műveket) lehetett álmodni, melyekben a felnőttek mindig bölcsek és jók, a gyerekek legfeljebb kicsit huncutok, a körülöttünk lévő világ pedig úgy tökéletes, ahogy van, s legfeljebb néhány szivárványos egyszarvút, cukormázas pónit és végtelenségig idealizált gimit kellett hozzá írni.

Ennek, kérem, immár végre vége van!

Akkor is vége, ha a konzenervált szülők és „padagógoszok” közül sokan fintorogva lesik a borítón feketéllő „halálsugár” szót, s ezért nem merik megvenni agyonpátyolgatott csemetéjüknek ezt a regényt. A srácot sajnáljuk (remélhetőleg van annyi esze, hogy majd a könyvtárból kiveszi), a szülőt… Hát jó, őt is, amiért elfelejtette, milyen is volt gyereknek lenni.

Ebben a tényleg agyament történetben több humor, ötlet, élc, értő felnőttek felé való kikacsintás találtatik, mint sok mázsa egyéb, gyerekekre tukmált (és bizony általuk unt, utált) kötelező (értsd: remek, fontos, de poros!) irodalmi műben.

Emma, a tolvajlány és Tesla, a világhírű feltaláló első közös kalandja totálisan groteszk agydurranás. Van ebben, kérem, minden, ami a csövön kifér! Találkozhatunk a világ leggonoszabb koalájával, mely egy óriás harci robotot irányít. A Messzi-messzi Nagyváros csatornarendszerében lassan csosszannak a zombik, lesből támad a kardfogú óriáscsiga, és vadul pofozkodik a gyerekeket erőszakkal tolvajnak nevelő gonosz dickensi figura.

És ez még a tizede sincs annak,

amit Lakatos, a mai magyar gyerekirodalom első számú fenegyereke szövegben és rajzban papírra vetett! A szerző maga illusztrálta kötete eszelős alkotás: a cselekmény szédítő sebességgel robog előre, és olyan mennyiségben ontja a meghökkentő, kacagtató, totálisan buggyant figurákat, helyzeteket és fordulatokat, hogy olykor bizony vissza kell lapozni, nehogy elveszítsük a fonalat.

Az biztos, hogy A majdnem halálos… tényleg majdnem halálra (vagy hallá?) röhögteti azt az olvasót, akinek akad még szemernyi humora ebben a busongó országban. A szerző rajongótábora azon ifjak közül kerül ki, akik elég értelmesek ahhoz, hogy élvezni tudják Lakatos szellemsziporkáit (a kiadó helyében a kötetre pecsételtem volna: Bamba kölkök kíméljenek!), de szeretni fogják azok a felnőttek is, akik még nem felejtették el, hogy milyen gyereknek lenni.

Lakatos István multiverzuma

(képregények, regények) a mai gyerekirodalom legfrissebb, legelevenebb helye, ahová elutazni jó. Az Óraverzum, melynek folytatásait számos olvasó várja türelmetlenül, nem annyira őrült, mint A majdnem halálos…, de az író üdítően eleven, perzselően szellemes stílusa mindkettőben azonos. Utóbbi tökéletes nyári olvasmány: míg a strandolást megszakítja egy-egy gyors nyári zápor, addig a szobába (sátorba, barlangba) kényszerülve önfeledten röhöghetünk Emma és Tesla agyzsibbasztó kalandjain, azon szurkolva, nehogy a szerző megtalálja elgurult gyógyszerét.

Interjú a szerzővel: Most egy lányt akartam, aki simán lenyomja a fiút