+ Jegyzet

Már a gyerekek rajzolását is törvénnyel akarják szabályozni

gyerek , rajz , aszfalt

A főváros szerint szabálysértést követ el az a menekült kisgyerek, aki krétával rajzol az aszfaltra. Tegyük a szívünkre a kezünk: jól van ez így?

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket a Kettős Mérce cikkére, amelyben azt írják, hogy a Budapesti Rendészeti Igazgatóság álláspontja szerint az aszfaltra krétával rajzoló menekült gyerekek köztisztasági szabálysértést követnek el. A közterülettel kapcsolatos túlkapásokba most felesleges is belemenni, inkább az a kérdés, hogy tényleg létezik olyan felnőtt, aki feladatának tartja azt, hogy egy aszfaltra rajzoló kisgyereket megakadályozzon ebben a rebellis tevékenységben?

Mert krétával rajzolni az aszfaltra, az azért nem olyan, mint a festékszórózás. Jön egy eső (mondjuk az már jöhetne!), lemossa: volt rajz, nincs rajz. Addig is azonban legalább egy kisgyerek jól érzi magát, főleg akkor, ha szegény gyerek különböző okok miatt egy ismeretlen város betondzsungelében kénytelen tölteni az augusztus legforróbb napjait. Nem irigylem.

Ezt írja a Kettős Mérce is:

Egyébként van olyan pontja a büntető törvénykönyvnek, amely például a graffitit bünteti, de ott alaposan el van választva, hogy csak csak az számít rongálásnak, ami kárt okoz, aminek a helyreállítása költséggel jár. A kréta nem ilyen, ezt mindenki tudja.

A dologban persze a legjobb, hogy a köztisztasági szabálysértés pontos definíciójából nem nagyon derül ki, hogy miért lenne tilos az aszfaltra rajzolni. Úgyhogy én most megyek és rajzolok is egy ugróiskolát a ház elé. Remélem erre jár egy közteres is, és ő is beszáll a játékba.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top