+ művészet & politika

Kitiltják az állatokat a cirkuszból?

Fekete Péter miniszteri biztos Adj arcot a művésznek! címmel tartott előadást a kínai Zuhangban, ahol a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencia szakértői fórumán vett részt. Szóba került az is, hogy van-e keresnivalója az állatoknak a cirkuszban.

Fekete Péter miniszteri biztos Adj arcot a művésznek! címmel tartott előadást a kínai Zuhangban, ahol a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencia szakértői fórumán vett részt.

Fekete Péter a tanácskozáson arról beszélt, hogyan lehetne megmutatni a műsorszámokban szereplő artistákat, hogyan lehetne arcot adni az artistaművésznek, hiszen a nézők általában a műsorszám mögött nagyon ritkán látják meg az embert, aki a művészi színvonalú produktumot létrehozza.

Messziről azt látjuk, hogy milyen szép és harmonikus a kép, engem viszont az érdekelne, hogy ki van a háttérben, a produkció mögött, hogy hívják azt a 18 éves kislányt, aki ugrik, mennyi munka van abban, hogy hármas szaltót tud ugrani, szereti-e a krémest és le kell-e mondania róla, hogy ezt a szaltót meg tudja csinálni

– mondta Fekete Péter. Véleménye szerint komolyan felmerül a sportközvetítéseknél ismert visszajátszás lehetősége, hiszen minden műsorszámban van egy-egy másodperc, amikor nem a csúcspontra összpontosít a néző. Ekkor egy felvett részlettel meg lehetne mutatni a művész arcát, gesztusait és olyankor levetíteni, amikor nem veszi el a fókuszt magáról a műsorszámról.

A produkció attól lesz művészet, ha gondolatokat, érzelmeket közvetít és van társadalmi üzenete. Azért vetítenénk ki egy-egy részletet, hogy egyrészt közelebb hozzuk a művészt, másrészt, hogy a társadalmi üzenetet valamilyen módon érthetőbbé tegyük a nézők számára. (…) Az országok jelentős részében be van már tiltva, hogy a cirkuszban állatok lépjenek fel. Mi is kezdeményeztünk a Fővárosi Nagycirkuszban egy komoly beszélgetéssorozatot, amelynek részeként elemezzük majd, hogy van-e keresnivalója az állatnak a cirkuszban

– fejtette ki Fekete Péter. A miniszteri biztos úgy vélte, hogy ameddig egy állatszám az ember-állat harmóniáját mutatja be, addig megállja a helyét a cirkuszban, de amelyekben az ember a hatalmát demonstrálja az állat felett, azok a számok ki fognak kopni. A nemzetközi kongresszuson rész vett Ting Vej, Kína kulturális miniszterhelyettese, a sanghaji, a zuhangi és a kuangcsoui cirkusz igazgatói, de képviseltették magukat mexikói és olasz cirkuszszakértők, valamint a Moszkvai Nagycirkusz és a Nikulin Cirkusz is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top