+ Zene

Már most ezrek vannak kint a Szigeten

sziget

Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége – a bérletesek 90 százaléka – idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.

Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége – a bérletesek 90 százaléka – idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.

A nagyszínpadot mintegy 30 méterrel előre hoztuk, ezzel az eddigi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren férnek el a legnagyobb zenei helyszínen. Az egyhetes fesztivál napi befogadóképessége is nőtt, idén 90 ezer főben maximalizáltuk ezt a látogatószámot.

– mondta Gerendai Károly főszervező a vasárnapi sajtóbejáráson.

A Sziget fesztivált augusztus 10. és 17. között immár 23. alkalommal rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei legnagyobb sztárfellépő egyértelműen a brit popcsillag, Robbie Williams, akinek hétfő esti koncertje a fesztivál történetének legdrágább eseménye lesz, a hírek szerint több százmillió forintba kerül.

Negyvenhét országból érkeznek fellépők, a legnagyobb nevek közé tartozik a Florence and the Machine, Avicii, Ellie Goulding, az alt-J, a Kings of Leon, Martin Garrix, a Kasabian, a Limp Bizkit, a Foals, a Marina and the Diamonds, a Gogol Bordello, a Maccabees és az AWOLNATION.

A hétfői mínusz egyedik napon Robbie Williams mellett számos hazai előadó produkciója is látható lesz: délutántól a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató első két helyezettje, a Biebers és az Ocho Macho, majd az Irie Maffia, a Sziget-himnusz idei írója játszik, a Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon a Babel, a Headbengs, a Supernem, a Péterfy Bori & Love Band és a Cloud 9+, de lesznek programok az elektronikus zenei helyszínen, a Colosseumban, a fiatal nemzetközi tehetségeket bemutató Európa Színpadon és a Budapest Park Tribute Színpadon is.

Idén a legnagyobb magyarországi sátorban, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban akár 17-18 ezren szórakozhatnak egyszerre

– emelte ki Gerendai Károly.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top