+ Színház

THEALTER-közönségdíjas az Igenis, miniszterelnök úr!

igenis, miniszterelnök út!

Az Igenis, miniszterelnök úr! két alkalommal töltötte meg a szegedi Kisszínház nézőterét, a kánikula ellenére mindkét előadást teltházzal játszották.

Szombaton este ért véget Szegeden az idén huszonötödször megrendezett nemzetközi színházi fesztivál, a THEALTER. A találkozó közönségdíját a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása, az Igenis, miniszterelnök úr! nyerte el.

Az elismerést, amely a legnagyobb érdeklődést kiváltó előadásnak jár, a fesztivál szombat esti záróünnepségén hirdették ki. Az Igenis, miniszterelnök úr! két alkalommal töltötte meg a szegedi Kisszínház nézőterét, a kánikula ellenére mindkét előadást teltházzal játszották, óriási sikerrel.

igenis, miniszterelnök út!

Szeged, Kosszínház. Igenis miniszterelnök úr! Fotó: Dudás Ernő

Bár a körülmények igencsak meggyötörték a szereplőket és a nézőket is, a Kultúrbrigád Hevér Gábor és Alföldi Róbert főszereplésével játszott, sok aktuális áthallásos belpolitikai poént is tartalmazó produkcióját vastapssal jutalmazta a publikum

– írta beszámolójában a Délmagyarország című napilap.

A brit miniszterelnök és tanácsadói a darabban végig az erkölcsösség és a bűncselekmény elkövetésének finom határvonalán egyensúlyoznak, miközben a darab felvonultatja az összes hazai aktuálpolitikai kérdést, a »csupa affektáló, képmutató, drogos alkoholista«, vagyis a művészek és a kultúra támogatásán/nem támogatásán keresztül a migránsproblémán át a felsőoktatási intézmények szervezte tüntetésekig, és akkor még nem is beszéltem a globális felmelegedésről (figyelemelterelés: egy képzeletbeli problémát sokkal könnyebb megoldani, mint egy valódit), és a kerítés-problémát. Megtudjuk, hogy a politika nyelvezete csodálatosan kreatív tud lenni, egy 16 éves lány megrontása nevezhető a sajtóval való kommunikáció során »vízszintes diplomáciának«, és szemtanúi lehetünk annak a rettegésnek – sok-sok elfogyasztott alkohol közben –, hogy mi lesz, ha a sajtó megtudja. (…) És igen, végig is nevethenénk ezt a kétfelvonásos, könnyed darabot, de egyik szemünk mégis sír, mert mondatról mondatra dörgöli az orrunk alá Faragó Zsuzsa és Ugrai István remek magyar szövege, hogy ezen nincs semmi nevetni való, ez történik ma Magyarországon

így rögzítette benyomásait az előadás után a THEALTER fesztiválbloggere, Nyemcsok Éva Eső.

(…) nem helyi specialitás az a szemérmetlen önérdek-érvényesítés, ami honunkban a ranglétra megfelelő fokain zajlik. Ahogy mindez a színpadon megjelenik, azon lehet nevetni, ami jó, mert a nevetés szelepként működik, ám a végére a fanyarság győz, amiből meg az derül ki, hogy a híres angol humor abszurditása mára nemzetközivé lett

– összegezte a fesztiválról szóló cikkében Ibos Éva a Tiszatáj online oldalán.

igenis, miniszterelnök út!

Szeged, Kosszínház. Igenis miniszterelnök úr! Fotó: Dudás Ernő

A Znamenák István rendezte, Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Ficza István, Parti Nóra és Marton Róbert, illetve Némedi Árpád által játszott előadás Szegeden került ötvenedik alkalommal színre. Ebben az évben már csak két alkalommal, szeptember 3-án és 14-én este fél 8-kor látható a produkció Budapesten, az Átrium Film-Színházban, ezután a tervek szerint csak 2016 elején tűzik műsorra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top