Önsorsrontó kamuzás helyett…

000.magyar őstörténet
9.2
Árpád hős ősei....

Magyarok a honfoglalás korában – Magyar őstörténet 2.Helikon Kiadó, 2015 – szerkesztette Sudár Balázs – 188 oldal, kemény kötés, illusztrált – ISBN 9789632275925

A Helikon Könyvkiadó gondozásában már megjelent a Magyar Őstörténet könyvsorozat második kötete – az elsőt itt dicsértük –, mégsem érkeznek hírek arról, hogy a párthus-pártiak, a sumer-hívők, az atlantiszi és a szíriuszi eredet bizonygatói – félrelökve a pipogya bölcsészeket – egymás taposnák a könyvesboltok polcai előtt, hogy hozzájussanak a könyvhöz. Pedig logikus lenne!

Itt az alkalom, hogy összefogott, rendezett és átlátható formában ők is megismerkedjenek azzal, amit a tudomány mai állása szerint a magyar őstörténet témakörében tudni lehet. Fontos lenne – ha másért nem, hát azért –, hogy szembenézzenek azzal, ami szerintük valami titkos hatalmak által irányított tervszerű ármánykodás.

Vessetek a mókusok elé, de én nem hiszek, nem hihetek abban, hogy a magyarság valami kiválasztott, felsőbbrendű csodanemzet lenne, akikre a „Magyarok Istene” külön odafigyel! Kövezzenek meg habszivaccsal, de nem gondolom, hogy bármilyen pozitív következménye lehetne annak, ha a létező és nem létező legendákból valami dicső múltat tákolunk magunknak. Olyan ez az egész, mintha hideg téli estén egy tábortűzről készült fényképet tennénk a lóbőrrel letakart ikeás asztalkánkra, s azt ismételgetnénk: meleg van, meleg van, meleg van!

A Magyar Őstörténet címen futó könyvsorozat második kötete (Magyarok a honfoglalás korában) azt mutatja meg, hogy mennyire kevés az, amit biztosan tudunk, s ott ahol az „eleinkről való tudás” meg kell, hogy álljon, milyen lehetőségei vannak a valós ismeretek megszerzésének! Mert vannak ilyen lehetőségek, s a tudományágak összefogása lehetőséget teremt arra, hogy a „félelem az ürességtől” feloldható legyen hamisítás nélkül is. Ezt teszi a mostani kötet is:

  • az első majd’ százhúsz oldalon azokról a népekről is van szó, melyekről megalapozott tudással rendelkezünk a 9. századból. A kazárokról, alánokról, volgai bolgárokról, szlávokról, besenyőkről megszerezhető ismeretek megteremtik azt a koordinátarendszert, melyben elhelyezhetők a magyarok.
  • a könyv második fele gyűjti össze azokat az ismereteket, melyek a 9. századi magyarságra vonatkoznak. Így az olvasó megismerkedhet a régi magyar szállásterületekkel, a vándorlás régészeti nyomaival, s ismereteket szerezhet a korai magyar államiságról ugyanúgy, mint a valós történelmi eseményekről.

Tényleg nem sok az, amit a 9. század magyarságáról konkrétan tudhatunk, ráadásul ennek a nagy része is „külső forrásból” származik. Mégsem hiszem, hogy lenne ok a kétségbeesésre és a kamuzásra. Akinek önbecsüléséhez hozzá tartozik a nemzeti múlt, az elégedjen meg annyival – mert ez sem csekélység! –, hogy a magyarság megmaradt. Eddig!

***

[Személyes megjegyzés: A mostani könyvsorozat számomra személyesen is fontos… mert lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy a rendszerváltás magasságában – amikor a sarlatánok száma megnőtt – nem vettem észre, hogy valós veszélyt jelentenek: perverz örömmel faltam írásaikat, kéjes élvezettel kerestem (és találtam meg) azokat a részeket, melyekben önmaguknak és egymásnak ellentmondanak, s nyilvánvalóan hamisítanak. Jól mulattam, s eszembe sem jutott, hogy ezt bárki komolyan veheti… másrészt a lelkiismeret furdalás mellett komoly szorongással tölt el, hogy az ámítók nyilvánvaló és könnyen leleplezhető blődségei ellen még a pedagógusok sincsenek felvértezve. Ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a hamis múlt – mint egy perverz pedofil – már a gyermekeink füle mellett csattogtatja rothadó fogait…]


The Breakdown


társadalmi fontosság
10
közérthetőség
9.2
újszerűség
9.1
külcsín
8.5
belbecs
9.2


  • NESZTEK!!
    ITT A VALÓDI ZSIDÓ HONFOGLALÁS!!!
    ALANTAS ZSIDÓ AGYMOSÁS MAGYARORSZÁGON!!!
    SZABADKŐMŰVES PÁHOLY TALMUDISTA SZELLEMISÉGÉVEL FERTŐZIK TOVÁBB A VILÁGHÍRŰ ZSIDÓ SZENNYCSATORNÁT!!!
    KÉPZELD EL A TÖRTÉNETET FORDÍTVA:
    IZRAELBEN HUNGARISTA RÁDIÓBA FEKTET 40 MILLIÓT 1 IGAZSÁGOS ANTISZEMITA MOZGALOM…:D
    BOLGÁR ÚR HAZUDOZÁSA A “ZSIDÓ SZELLEMISÉG” ISKOLAPÉLDÁJA!!!
    HALLGASD ÉS ADD TOVÁBB!!!

    Drágabolgárúr és a Klubrádió fennállásának legkínosabb beszélgetése – a B’nai B’rith szabadkőműves páholy és a Bét Sálom zsinagóga frigye adja az új résztulajdonost.
    És ez még csak egy hosszabb folyamat első lépcsője – kezdte tegnapi alapcikkét az Origo.hu. Információ annak, aki tegnap jött a Marsról: a Klubrádió a világ legzsidóbb rádiója, beleértve Izraelt.
    Nincs 10 perc az adón, hogy vagy ne zsidó témákkal foglalkozzon, ne rohadtmagyarozzon, ne szélsőjobboldalizzon, ne rettegjen mindentől, ami van és szerinte jöhet, ne zsidóval készítsen interjút, csevegjen vele, közben az égbe emelve, ne hokausztozna vagy vészkorszakozna, antiszemitázna, ne zsidó rendezvényt hirdessen, ne zsidó zenét és szignált adjon. Betelefonálóik szinte kizárólag ebből a körből valók. A rádió Megbeszéljük című műsorában – amelyet legtöbbször a „drágabolgárúr” vezet – dolgozó technikai személyzetnek tiltólistája van azon mobilszámokról, amelyekről nem kóser emberek telefonáltak már be. Úgyhogy nem könnyű bejutni. Új számról azonban igen – ha jól vezetik félre a személyzetet arról, hogy mit akarnak mondani – és e betelefonálók szereztek már néhány igen kellemetlen percet Bolgár Györgynek, a Kádár-rendszer állami rádiójának egyik legmegbízhatóbb kiszolgálójának, korabeli washingtoni tudósítójának. De annyira kínos beszélgetésre, mint az tegnap történt meg 17 óra 46 perctél, még nem volt példa. Ugyanis kiderült, megtette az első lépést a szabadkőműves zsidó B’nai B’rith páholy, hogy mind nagyobb tulajdonrészt szerezzen a rádióban. Most 40 millióval kezdték, de – mint a tényt igen óvatosan az Origo.hu közölte – ez egy hosszú folyamat első lépcsője. Vagyis az eddig is 800 millió forintot érő rádió úszkálni fog a pénzben. Mint tette azt a szocialista-szabaddemokrata rezsim idején, amikor ömlött az állami támogatás e cionista médiába. Bolgár úr pedig havi 3,5 milliót kapott valamennyi kereseti forrásából. Az alábbiakban a betelefonáló és a műsorvezető párbeszédét közöljük, egész kevés rövidítéssel. Felhívjuk olvasóink figyelmét egy óriási csalásra. A Brit Média Kft. név szándékosan félrevezető név. Ugyanis a „Brit” szó végéről direkt lehagyták a „h” betűt. Mert akkor mindenki tudta volna, ez a cég bizony a B’nai B’rith szabadkőműves páholyé. A műsorvezető zavara ennek is köszönhető, hiszen a betelefonáló ezt a tényt is érinti. Bolgár kínlódik, mert mindennek ellene kell mennie, amiért műsorában eddig ajvékolt. Másokon az átláthatóságot, transzparenciát kérte számon. Most kivételesen vele tették ugyanezt egy nagyon húsba vágó témában. A Klubrádió saját (eddig folyamatosan tragikusnak hazudott) anyagi helyzetében és az új tulajdonos milyenségében. Azzal a rádióadójával történt mindez, amely adófizetői pénzből is működik, hiszen drágalátos médiahatóságunk komoly pénzekkel támogatja. Nem is szólva arról, hogy ingyen (vagyis adófizetői támogatással) használhat közfrekvenciát. És akkor most jöjjön a korszakos párbeszéd, amelyhez Cseh Kálmán betelefonálónak teljes szívből gratulálunk. (Az adás a rádió archívumában is meghallgatható.) Cs.: Cseh Kálmán vagyok, egy ideje nem jutok be, de most sikerült. Örömmel hallom, hogy megoldódnak anyagi gondjaik. Az Origo közhírré tette, hogy 40 millió forinttal beszáll egy befektető. A Bét Salom zsinagóga vezetésének a tagja, Megyeri András Jonatán. B.: Nem őőő, őő csak a egyik khkhépviselőjük, de ez egy belgiumi alapítvány, amelyik beszáll, de hát ez a 40 millió kétségtelenül jól hangzik, de hát.. Cs.: Egy „napról napra élő céghez”, mint önök, ez nagyon jó. De mi ez a „Brit Média Kft.”? A „Brit” szó ugye nem Nagy-Britanniát jelenti? B.: (zavart sóhajtozások után) Hát én nem tudok róla. Cs.: Én úgy tudom, a Brit az vallási kifejezés. B.: Hhhát igen. Van ez a B’nai B’rith. Cs.: Igen. És van egy B’nai B’rith nevű szabadkőműves páholy, amelynek van budapesti tagozata is. B.: Igen, de azokról nem tudom, hogy benne volnának, de-de erről a belgiumi alapítványról tudok. Hogy ennek van-e zsidó kötődése, erről is tudok, erről is hallottam… Cs.: Mivel annak tagja Megyeri András úr, tartok tőle, hogy van. Ja, és azt írja (az Origo.hu – szerk.), hogy ennek a Brit médiacégnek kisebbségi tulajdonosa Megyeri úr. És a többségi tulajdonosa – valószínűleg tartom – a szabadkőműves páholy. B.: Nem, nem, nem szabadkőműves páholy ez, hanem… Cs.: A B’nai B’rith? B.: Hát az egy felekezet. Cs.: A B’nai B’rith? Hát van Facebook-oldala. B’nai B’rith szabadkőműves páholy budapesti oldala. Van neki oldala a Facebookon. B.: Igen. Cs.: B’nai B’rith budapesti szabadkőműves páholy. B.: De ez nem a B’nai B’rith szabadkőműves páholy, hanem egy belgiumi alapítvány. C.: (nagyon gúnyos hangon) De ez a „Brit”, ugye ez nem Nagy-Britanniát jelent? B.: Zsidó szervezet a B’nai B’rith. “Szabad szellemből” eddig sem volt hiány Cs.: Most nem gond a rádiónál, hogy egyházi tulajdonba kerül? B.: Nem került egyházi tulajdonba… Cs.: Ha egy „nagyon rossz helyzetben lévő” rádiónak valaki ad 40 millió forintot, és kisegíti a halálból, gondolom elvár valamit ezért, mert Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Valamit ezért ők kérni fognak. B.: Nézze, itt van az ATV, amely… Cs.: A Hit Gyülekezetének tulajdonában van. B.: Igen, vallási tulajdonban van. Ez a belgiumi alapítvány, amelyik 40 millió forintot betett a cégbe, ez ezért egy minimális részesedést kapott a cégben. Cs.: Azért 40 millióért nem kaphatott néhány százalékot, hiszen… B.: Ha ez megnyugtatja önt, nekem nem mondták azt, hogy mostantól kezdve bármiféle vallási műsort kell csinálnom, vagy… Cs.: Hogy vallási vezetés alatt áll egy rádió, azt én nem tartom helyesnek… B.: De nem került vallási vagy egyházi tulajdonba a rádió. Egyházi kötődésű szervezet beletett pénzt. Cs.: Egy zsinagóga vezetésének tagja… B.: Nem… Cs.: De. Megyeri András Jonatán egy zsinagóga vezetésének tagja. Itt írja az Origo. B.: (lemondó sóhajtás után) És akkor mi van? Cs.: Már csak azt gondolom, hogy biztosan jó, ha egy rádió – ugye az ATV már hitgyülekezetes tulajdonban van és hát olyan, amilyen – jó, hogy ha… mert önök mindig azt mondják, elkötelezettség nélkül, az igazságot próbálja megközelíteni. Egy egyházi tulajdonú rádió azért nem teljesen OK ebből a szempontból. B.: Hogyha az egyházi tulajdon kis résztulajdonnal jár… Cs.: Hogy lehet 40 millió forint kis tulajdonrész egy halódó rádióban? B.: Úgy, hogy a tulajdonos csak kis tulajdonrészt adott ezért a pénzért. Cs.: Mennyit ad. 10 %ot? B.: Nem. Szerintem ennél is kevesebbet. Most nem tudom… Cs.: Akkor 5 milliárdot ér a rádiójuk, hogy 40 millió az csak pár százalékot jelent? B.: Annyit ér a rádió, amennyit a tulajdonos mond, hogy ő ennyit ad és akkor megegyeznek. Cs.: Akkor ez egy nagyon nagy tőkéjű rádió, ha 40 millióért csak két százalékot lehet csak belőle megvenni. B.: Na most vagy elhiszi a tulajdonosnak azt, amit nyilatkozott, vagy nem; ott az Origóban, hogy ez egy kis tulajdon… Hát nem olvasta? Cs.: És hogy a szellemiségébe nem szólnak bele… B.: Akkor ez az egyik… Nem velem tárgyalt… Lehet, hogy nekik is fontos, hogy legyen egy szabad szellemű rádió Magyarországon. Cs.: De hát milyen szabad szellemű rádió, amelyben egy szabadkőműves szekta vagy páholy teszi bele a pénzt? A Klubrádiót igazmondás miatt biztos nem hallgattatják el B.: Nem szabadkőműves páholy. Egy zsiidóóó felekezet. Cs.: Nem. A B’nai B’rith az nem felekezet. Az egy szabadkőműves páholy. B.: De nem a B’nai B’rith szállt bele… Cs.: De igen. B.: Öt százalékos tulajdoni arányt szerzett. Itt van az Origóban. Namost öt százalékos tulajdonnal nem tudom mit kezdenek… Cs.: Akkor a tulajdon 800 millió. 800 milliós cég. B.: Nahát. Ha önnek van egy 800 milliójam és beteszi… Cs.: Ehhez képest még rossz anyagi helyzetben voltak. Nem elég, hogy 800 milliónál vannak. B.: Most is rossz anyagi helyzetben vagyunk. Mert nem 800 millió… Cs.: 800 milliós cég azért annyira nem tragikus. B.: Hát 800 millióra értékeli a tulajdonosa. Ezért adott 5 %-ot 40 millió forintért. Cs.: És a befektető is elfogadja ezt a 800 milliós értéket. Azért hajlandó adni… B.: Nem tudom, hogy miért hajlandó adni… Tőle kérdezzük meg. Én nem tárgyaltam velük. Az biztos, a rádió szerkesztősége. Cs.: Biztosan nem csak azért adja… valamit el fog várni a rádiótól. B.: Ön el tudja képzelni, hátha valami olyasmit akar elvárni, hogy fenntartsa a /Bolgár szónoklati hanglejtésbe csap/ szabad szellemű, ha tetszik liberális, demokrata elvek képviseletét? Vagy nem tudja elfogadni és azt mondja, hogy mostantól kezdve ez egy zsiidóó-szabadkőműves rádió lesz. Cs.: Aki negyven milliót egy egyháznak a főnökeként, egy zsinagóga főnökeként átad, gondolom, el fog várni valamit ezért. És teljesen értelemszerű, hogy elvár érte valamit. B.: (teljesen rezignált hangon) A Hit Gyülekezete mit vár el az ATV-től? Cs.: Nézze ott megy a hitgyülekezetes szekta agymosása… B.: Látja, itt pedig még nem megy semmi, és holnap se fog menni semmi… Cs.: A szellemisége – azért mondjuk vannak átfedések az önök rádiója és az ATV között, személyekben, szerepelnek ott, szerepelnek itt, és azonos szellemiségű a két műsor… B.: De látja, ez a szellemiség nem a Hit Gyülekezet szellemisége vagy egy zsidó felekezet szellemisége, hanem egy szabad, nyitott, demokratikus, liberális, balközép szellemiség, amire szükség van. Cs.: Egy zsinagóga vezetése mitől balközép? B.: Egy zsinagóga vezetésének nem tudom, milyen a szellemisége, de nem is akarnak tőlünk semmit. Cs.: Csak adtak 40 millió forintot és azt mondták, hogy fogadják szeretettel. Hát vannak még jószívű emberek. B.: Nem tudom, hogy mit akarnának, de az biztos, hogy nem akartak változást a rádióműsorok hangvételében. Cs.: Akkor ezek szerint az önök hangvétele eddig is kiszolgálta az ő céljaikat. B.: Hát persze, mi a zsidók kiszolgálói vagyunk. Cs.: Nem, ezt jó szívvel mondom: akkor elégedettek az önök hangvételével. B.: De ez nem képzelhető el: ezzel a hangvétellel sokan az országban elégedettek. Cs.: Az rendben van, de akkor miért kell negyven milliót adni… B.: Mert nincs pénzünk… Cs.: Értem. Az előbb 800 milliót számoltunk… B.: 800 millióra becsüli a tulajdonos az értékét és nyilván tárgyal arról… Cs.: És el is fogadja a 800 milliós számot. Ha annak 5 %áért ad 40 milliót. B.: Mert tudja, hogy a rádiónak szüksége van – és ez nem titok – havi 30 millió a költségünk. Ezzel mondjuk havi másfél havi költségünket fedezi. De tudja, hogy a rádió napról napra él, és úgy gondolta, hogy neki, vagy ennek a belgiumi alapítványnak vagy másoknak a világban fontos ez a szellemiség, mert Magyarországon ebből kevés van. És ez nem egy zsidó felekezet szellemisége, hanem… Cs.: Én nem azt mondtam. Hanem azt, hogy egy zsinagóga vezetőségének tagja a Megyeri úr. Csak ennyit mondtam. B.: Megyeri úr csak szereplője ennek. Nem ő tette bele a 40 milliót. Európai módon… Cs.: Én csak azt mondtam, e zsinagóga vezetésének a tagja a Megyeri Úr. B.: Megyeri úr csak egy szereplője ennek. Nem ő tette be a 40 millió forintot. Cs.: Kisebbségi tulajdonosa és ügyvezetője ennek a kft.-nek. B.: Nincs neki 40 millió forintja. Cs. Nem. Megyeri úr a Brit Média kisebbségi tulajdonosa és ügyvezetője. B.: Látja. Cs.: De nem a többségi tulajdonosa. Érdekes lenne megtudni, hogy ki a többségi tulajdonosa. Tudja, hogy ki ennek a médiának a többségi tulajdonosa? B.: Nem tudom. (sóhajt) Fogalmam sincs. Cs.: Elfogadnak pénzt egy olyan cégtől, amelyről nem tudják, ki van a hátterében? B.: Nem én tárgyaltam vele. Nem tudom, tudja-e, hogy nem én vagyok a tulajdonos. Cs.: Értem, de gondolom, utána fog kérdezősködni, hogy cégük kitől fogad el pénzt. B.: Hát egy olyan alapítványtól, amely úgy gondolja, hogy Magyarországon érdemes lenne… Cs.: De ugyanakkor érdemes lenne tudni, ki a főnöke, a tulajdonosa… hogy van itt egy pénzmosási dolgok – nem önöknél… B.: (erőltetetten gunyoros hangon) Jajj, pénzmosás… Cs.: Amit nem lehet elfogadni… B.: Lehet, hogy Simicska van mögötte, nem? Cs.: (hallható undorral a lényegről elterelő hadmozdulat iránt) Jó, köszönöm, viszonthallásra. B.: Köszönöm a (sértődött-visszautasító hangon) nagyon kedves kérdéseit. A viszonthallásra.
    Hjalmar Sakk – Kuruc.info – MASZ és Attak
    https://www.youtube.com/watch?t=553&v=1b0zGvCu0AI