+ Irodalom

Július 24-én búcsúztatják a József Attila-díjas írót

Kállai István

Július 24-én búcsúztatják Kállai István József Attila-díjas írót, dramaturgot, humoristát. A Budapesti Operettszínház örökös tagjától reggel 9 órakor a Farkasréti temető külső ravatalozójában vesznek végső búcsút.

Július 24-én búcsúztatják Kállai István József Attila-díjas írót, dramaturgot, humoristát. A Budapesti Operettszínház örökös tagjától reggel 9 órakor a Farkasréti temető külső ravatalozójában vesznek végső búcsút. A magyar zenés színház kiemelkedő alakját 86 éves korában, július 2-án érte a halál. Kállai Istvánt a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti. Temetésén búcsúztatót Kerényi Miklós Gábor, a színház művészeti vezetője és Szinetár Miklós rendező mond – olvasható a színház keddi közleményében.

Kállai István már a Közgazdaságtudományi Egyetem iparszakának elvégzése alatt írt jeleneteket és rádiójátékokat. Első színházi munkája az Irány Caracas című komédia volt, ezt jó néhány vígjáték, zenés darab követte: a Kötéltánc, az Ugorj ki az ablakon!, a Férjek a küszöbön, a Majd a papa, valamint az Egymillió fontos bankjegy. Magyar és nemzetközi színpadra alkalmazott és írt számos zenés művet, operettet, íróként a Menyasszonytánc, átdolgozóként a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Mária főhadnagy, a Bajadér, a Madame Pompadour és az Egy éj Velencében dramaturgiai munkái is az ő nevéhez köthetők. A színházon kívül a film világában is dolgozott, több sikeres forgatókönyvet írt: Kojak Budapesten (1980), Nápolyt látni, és… (1972), Fuss, hogy utolérjenek… (1972), A veréb is madár (1968). Sorozatokat írt a Magyar Televíziónak 1970-től, 1974-ben megalapította a televízió szórakoztató főosztályát, amelynek vezetője, majd főmunkatársa lett. 1981-től a Vidám Színpad dramaturgja, 1989-től a Budapesti Operettszínház dramaturgja és örökös tagja volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top