Petőcz András: József Attila kicsit elszállt

petőczandrás

Sorozatot indítunk arról, hogy mit csinálnak az írók nyáron. Első rész.

Mivel a lehető legkevésbé ésszerű (nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is rááll a kezem az ésszerűre, csak az nyugtat, hogy a Word még velem van, félelmet nem ismerve pirosoz) útvonalon közelítem meg Petőcz András otthonát, a tűző napon legalább húsz percen keresztül kaptatok fölfelé a vízivárosi macskaköveken és olvadozó járdákon, míg oda nem érek az író főhadiszállására. Több mint húsz éve él itt – a vicc kedvéért, hogy a túrám hajrája se legyen egyszerű menet -, egy lift nélküli ház legfelső emeletén.

Petőcz az ajtóban fogad, azonnal terel a hűvös nappali felé, nagy szerencse, hogy klimatizált a lakás, dől rólam a víz. Ahogyan vártam, minden fal könyvvel van tele, csak egy pianínó tolakodik a polcok közé. Nem ő, hanem a tizenhét éves lánya zongorázik, magyarázza, amikor rákérdezek. Amíg kifújom magam, megmutatja az erkélyt – a kilátás olyan, mintha a Halászbástyán állnánk.

Szabadságoltad magad nyárra?

Olyan értelemben igen, hogy véget ért a tanév, most nyilván nem tanítok, de közben nem áll meg az élet. Több tervem is van, egy verseskötet, egy gyerekverskönyv és egy regényféle, ezen a három ügyön dolgozom a nyáron, de ezekről nem merek beszélni, mert ha esetleg nem valósulnának meg, utána rossz érzésem lenne.

Itthon dolgozol vagy elmenekülsz a városból?

Pesten maradok, szeretek itt lenni még ilyen hőségben is. Van klímám, nem sülök meg. Ha mégis úgy döntök, hogy elég Pestből, lemegyek a Balatonra, van Balatonszepezden egy házam, ott is szoktam dolgozgatni. És nemsokára lesz egy írótábor a Spanyolnátha szervezésében, ahová műhelyvezetőként megyek. Nagyon várom, szeretek tanítani, főleg azért, mert hiszek is abban, hogy az írást lehet tanítani.

Pedig a többség inkább abban hisz, hogy erre elsősorban születni kell.

Persze, de biztos vagyok benne, hogy nem lehet erre csak születni. A nagy klasszikusok sem úszták meg a tanulást, ők autodidakta módon csinálták. Sokat olvastak, megismerkedtek az előttük járó nemzedékek tagjaival, megfigyelték, hogy ők hogyan írnak, ez önmagában egy tanulási folyamat volt, csak éppen nem intézményesítették. Ma ez a része hiányzik, mert a világunk egy kicsit bonyolultabb lett, nagyon sokféle információt kapunk, ami többnyire nem irodalmi igényű, szóval nem árt, ha felhívjuk a figyelmet a klasszikus műveltségre. Azt látom ugyanis, hogy jönnek hallgatók, írással akarnak foglalkozni, ugyanakkor alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában, még a legfontosabb magyar és világirodalmi művekkel sem találkoztak.

Mert, ugye, indítottál egy szépírói kurzust a Kodolányi főiskolán, ahol egyébként is tanítasz. Lassan négy éve működik ez a műhely, nem korai a kérdés: sok sikerélményed van?

Igazából három kurzust vezetek, van egy próza, egy líra és egy dráma csoport is. Ahogyan telnek az évek, egyre inkább hiszek abban, hogy igenis ezt kell csinálni. Ezeken a szemináriumokon nem csak formai kérdésekről van szó, hanem olyasmiről is, hogy egyáltalán hogyan közelítsen az ember egy szöveghez, hogyan teremthető kapcsolat író és olvasó között, de rendkívül izgalmas kérdés az is, hogy hogyan csinálták ezt a nagyok, a klasszikusok, ezekkel is foglalkozunk. Arra is hangsúlyt fektetek, hogy a hallgatóknak valamiféle megnyilvánulási lehetőséget adjak. Rendszeresen tartunk felolvasásokat, és megpróbálok publikációs lehetőségeket is biztosítani. Az írás egy új perspektívát adhat a hallgatóim életének, azt gondolom, ez nagy dolog, ez az én személyes sikerem ebben.

petőcz andrás

Az író és tanítványa a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A fotókat Virágh Ildikó készítette.

Lackfi János egy interjúban az mondta, milyen érdekes, hogy iparművészeti, képzőművészeti, színművészeti iskolák vannak, írásművészetiről viszont szó sincs. Hogyan látod, a bölcsészkar tudja ezt helyettesíteni?

A bölcsészkar sosem volt írásművészeti egyetem. Akkor sem, amikor én jártam oda, pedig jó lett volna. Voltak olyan tanárok, akiktől lehetett írást tanulni, például Lator László egy műfordítói szemináriumot csinált, ahol nagyon sokan felnevelkedtek, az ő tanítványa volt Ferencz Győző és Imre Flóra is. De ez a bölcsészkaron nem volt bevett gyakorlat, nem intézményesült. Az, hogy ma bizonyos helyeken, így a Kodolányi főiskolán is működik írókurzus, nem másért van, mint a hatalmas igény miatt. Engem is meglepett, hogy milyen szép számmal jelentkeznek még külsős hallgatók is az óráimra. Egyrészt meg akarnak tanulni jól és pontosan fogalmazni, meg akarják tanulni a formákat, másrészt közelebb akarnak kerülni ahhoz a távoli fogalomhoz, amit így hívunk, irodalom.

Milyen módszerrel dolgozol, hogyan néz ki egy Petőcz-kurzus?

Óráról órára kapnak házi feladatokat, írnivalót a hallgatók, ezeket mindig felolvassák, azután közösen megbeszéljük. Nem csak én mondok a művekről véleményt, hanem a csoport valamennyi tagja. Ez borzasztó érdekes, a félév során szinte természetes módon kialakul a hallgatókban egyfajta értő, értelmező attitűd. Amikor egy-egy írás elhangzik, valahogy rögtön konszenzus alakul ki, mindenki érzi, hogy az az írás jó-e egyáltalán, vagy mitől jó, mitől kevésbé jó. A legtöbbet azon dolgozunk, hogy el tudják távolítani maguktól a szövegeket. Nem a megírás után, hanem közben, sőt, már a témaválasztás során is.

Amikor jönnek a kurzusra a hallgatók, azt szokták mondani nekem, hogy belőlük annyi minden jön ki. Én erre ironikusan azt szoktam válaszolni, hogy elnézést, de ami magából kijön, arra nem vagyok kíváncsi.

Az eltávolítás fixa ideám, és annak érdekében, hogy rászorítsam őket, olyan feladatokat adok, amiben kénytelenek megtenni.

Valahogy így lehet egyszer a naplóírásból regényírás. Hogyan szorítod rá őket?

Olyan feladatokat adok, amikkel ugyan nem billentem ki őket az eleinte elképesztően kedvelt egyes szám első személyű fogalmazásmódból, de mégis más ember gondolatait kell leírniuk. Kezdésnek jó, ha egy női hallgató férfi szemszögből ír, vagy fordítva. De elbeszélhet egy történetet egy tárgy, urambocsá’ egy állat szempontjából, a lényeg, hogy kilépjen a saját ügyeinek világából, amikor szöveget alkot. Flaubert azt írja egy helyen ezzel kapcsolatban, hogy amikor a Bovarynét írta, akkor ő maga volt Bovaryné, de emellett ő volt a kék ég, a zöld fű, az út, ahol Bovaryné sétált, meg a lovaskocsi és a ló is, ami a főhősével jött szembe, tehát minden szerepbe bele tudott helyezkedni. Ha ezt a hozzáállást valaki el tudja sajátítani, akkor közelebb kerül az íráshoz. Az írás olyan, mint a színjáték. Én odáig szoktam elmenni ebben a kérdésben, hogy a legalanyibb költők műveiről is azt mondom, hogy valószínűleg szerepjátékról van szó. Lehet, hogy megbotránkoztatást kelt, de azt gondolom, hogy esetleg Ady is szerepet játszott. A legszemélyesebb lírai műveiben olyan jól hozta a nagy vátesz szerepét, hogy ettől volt igazán jelentős.

Magányos szakmának tartod az írást?

Éppen ellenkezőleg, és ezt a tanítványaimmal is hamar tisztázom. Sok olyan személyiség jelenik meg az irodalom terén, aki magányos, visszahúzódó, jobban szeret egyedül lenni, a közösségen kívül létezni és írni. Én ezt nagyon értékelem, bizonyos értelemben én is ez az alkat vagyok, nem voltam egy nagy közösségi ember soha, mindenesetre ezt a képet árnyalni kell. Azt szoktam mondani a hallgatóknak, hogy rendben, otthon megírjuk a művet egyedül, de igenis törekedni kell arra, hogy ebbe a laza szerkezetű szakmába bekerüljenek. Ez egy láthatatlan munkahely, ahol ugyanúgy kollégák vannak, akikre ha nem figyelünk, ha nem mutatjuk meg magunkat nekik, nehezen jutunk előrébb.

Azt is tisztázod a tanítványaiddal, hogy mennyire éri meg főállású írónak lenni?

Nem titok, kezdőknél és idősebbeknél is ritka, ha valaki meg tudja azt tenni, hogy a nap huszonnégy órájában írással foglalkozik. Azt kell mondanom viszont, hogy sajnos úgy éri meg igazán, ha erre tudnak berendezkedni. Nem nagyon lehet ezt szépíteni; ha valaki nyolc órát dolgozik nap mint nap, hazaesik, és utána kezd el írni, nem lehetetlen vállalkozás, de elég nehéz. Most olvasom József Jolán könyvét, amit József Attiláról írt. A könyvből egyértelműen kiderül, hogy József Attila nagyon fiatalon, az első tétova sikerei után eldöntötte magában, hogy ő igenis főállású költő lesz. Ez elképesztő vakmerő elképzelés volt, különösen neki, hiszen egzisztenciális hátországa nem volt. Vele kapcsolatban sokszor mondják, hogy Horger Antal miatt nem lett tanár. József Jolán könyvéből az is kiderül, hogy ez nem teljesen így van. József Attila egyszerűen nem foglalkozott ezzel, híres költő volt, Ignotus fantasztikusnak tartotta és magában mondogatta a Nincsen apám, se anyám című versét, és ettől egy kicsit elszállt, hogy úgy mondjam. Innentől kezdve nem nagyon törekedett arra, hogy mással is foglalkozzon.

Dragomán György a napokban írt egy tizenhárom pontból álló listát fiatal íróknak, amelyben tanácsokkal látja el őket. Legyen egy lista Petőcz Andrástól is, de ez álljon öt pontból.

Az első pontom az, hogy minden áldott nap dolgozni kell, leülni és írni. A második az, hogy adják át magukat ennek a munkának teljes mértékben, tehát foglalkozzanak az irodalommal akkor is, amikor nem írnak. A harmadik pont az, hogy rengeteget olvassanak klasszikus és kortárs irodalmat, kövessék a sorra megjelenő könyvek mellett a folyóiratokat is. Nem tudom, hogy a Dragomán miket mondhatott, de én nagyon sokszor hangsúlyozom, hogy a fiatal író próbálja a lelkét visszafogni, próbáljon nem túl nagy jelzőkkel dolgozni, próbálja megérteni azt, hogy ha fáj neki a világ valamiért, az nem biztos, hogy másnak esztétikai élmény. Ne nekünk essen jól, hogy megfogalmazunk valamit, hanem az olvasónak, ez legyen a negyedik pont. Az ötödik tanácsom nehéz ügy: alakítsuk ki a saját stílusunkat, legyünk ezer közül is felismerhetőek.



  • göre gábor bíró úr!

    József Attila:

    (Költőnk és kora)
    Úgy szállong a semmi benne,
    Mintha valaminek lenne a pora
    (közbe hazug, minden sora)

    Mindig jó tanácsot sziszegnek
    S még ifjú hülye is akad ezeknek
    Az óvatosaknak, kopaszoknak,
    Nagyhasú, huncut okosoknak

    Hogy kell rohanni, magyarázzák
    A köszvényes lábú stázsák!

    „Dünnyögj egy új mesét
    Fasiszta kommunizmusét!”
    (József Attila, egy „tiszta pillanatában!)
    Műveltkéim!
    Petőfi jóslata (ahogy megvalósult) Önismerethez!

    Petőfi jóslata nagyon “bejött”! “Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!” Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az “alkotókként” irodalmat „hamisítók” uralkodnak az irodalomban, politikában!

    . Annak, hogy ‘á sok szellemi erővel rendelkező zsidóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionalizmusa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a zsidó írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek.
    írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ, Michael Bakunyin