+ Színház

Elhunyt a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja

Mednyánszky Ági

88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő.

88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja – közölte kedden a Budapesti Operettszínház.

Mednyánszky Ági 1927-ben született Bécsben, 1933-tól az Operaházban volt balettnövendék. Pályáját táncosként kezdte a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban, majd 1943-tól az Erzsébetvárosi Színházban és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani. 1945 és 1949 között a Művész Színház, 1950-től 1958-ig pedig a Vígszínház színésze volt.

A közlemény szerint már ekkoriban rendszeresen vendégszerepelt a Fővárosi Operettszínházban, amelynek először 1958-ban tagja, 1992-ben pedig örökös tagja lett, főként szubrettszerepeket formált meg. Emellett számos filmben tűnt fel, szinkronszínészként is dolgozott, valamint évtizedeken keresztül szerepelt a Magyar Rádió hangjátékaiban, többek között a Szabó családban.

Legutóbb a Menyasszonytáncban, a Lili bárónőben, a Sweet Charityben és a Funny Girlben nyújtott emlékezetes alakítást a Nagymező utcában. Életművéért 2002-ben Gobbi Hilda-díjjal jutalmazták.

Mednyánszky Ágit a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top