+ Színház

Iszlamisták gyilkolnak a Mozart-operában

mozart

A Szöktetés a szerájból librettóját a rendező átírta, a színpadon olajkutak, illetve az iszlamisták által a paradicsomba képzelt hetven szűz is megjelenik.

Radikális értelmezését adta Mozart Szöktetés a szerájból című operájának Martin Kusej: az osztrák rendező a dzsihadisták világába helyezte a daljátékot, amelyet a 67. Aix-en-provence-i Nemzetközi Operafesztiválon mutattak be.

A bemutató előtt a rendező két jelenetet is kivett az előadásból, illetve átalakított, miután a június 26-án Franciaországban, Tunéziában és Kuvaitban végrehajtott iszlamista merényletek után a fesztivál vezetőségével együtt úgy ítélte meg, hogy „egyszerűen elviselhetetlenek” lennének az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre egyértelműen utaló képek.

A tunéziai tengerparton 38 áldozattal járó támadást és a 26 ember halálát okozó öngyilkos merényletet egy kuvaiti síita mecset ellen az Iszlám Állam vállalta magára.

Franciaországban ugyanezen a napon

egy feltételezett dzsihadista lefejezte a főnökét, majd megpróbált felrobbantani egy vegyi üzemet.

A Mozart-opera első felvonásában egy kivégzési jelenet látható, amelyet az európaiakat a sivatagban fogva tartó dzsihadisták egy fekete zászló és egy fotós kamerája előtt hajtanak végre. A zászlón végül nem szerepelnek az eredetileg tervezett feliratok, amelyek az Iszlám Államra utaltak volna.

A Mozart-mű nem várt fordulattal ér véget:

Szelin pasa nem akar bosszút állni ellenségein és szabadon bocsátja mind a négy foglyát. Kusej rendezésében viszont a túszokat lefejezik, de a fejek bemutatása helyett Ozmin, a pasa falusi jószágának felügyelője véres rongyokat lenget az előadás végén.

A megjelenítés kérdése nagyon érzékeny dologgá vált, és nem akartuk, hogy az előadás részleteit a kontextusból kiragadva lássuk viszont az interneten” – mondta a módosítások kapcsán Bernard Foccroulle fesztiváligazgató. „Ez nem cenzúra, ez a felelősség jele. Ez az első alkalom, amióta 2007 óta Foccroulle igazgatom a fesztivált, hogy a vezetőség kérésére a rendező változtat egy előadáson. A június 26-i támadások óta az Iszlám Államra való utalás egy operaszínpadon nem tűnik indokoltnak

– mondta az igazgató.

Az előadásról egyébként a sajtóban publikálható fotók sem készültek.

Az Aix-en-provence-i Nemzetközi Operafesztiválon hagyománynak számít, hogy minden évben bemutatnak egy Mozart-operát. Az igazgató szerint a Szöktetés a szerájból című művet gyakran meseszerűen és giccsesen adják elő, Martin Kusej kortárs rendezése viszont érvényes értelmezését adja az operának.

Hetven szűz is megjelenik

Megszületésekor a Mozart-opera illeszkedett a törökökről kialakított egzotikus európai értelmezési vonulatba. Kusej rendezése teljesen új értelmet ad a műnek. Az 1782-ben írt daljátékot áthelyezte az 1920-as évekbe, amikor a gyarmatosítók a közel-keleti területeken osztozkodtak. Az előadás több jelenete is ugyanakkor a mai világot idézi, arcukat eltakaró, fegyveres dzsihadistákkal. A librettót a rendező átírta, a színpadon olajkutak, illetve az iszlamisták által a paradicsomba képzelt hetven szűz is megjelenik, a németül írt operát pedig gyakran angolul folytatott párbeszédek szakítják meg.

A pénteki bemutatón a Freiburger Barockorchester zenekart Jérémie Rhorer vezényletével hatalmas tapssal jutalmazta a fesztiválközönség, a politikai érzékenységéről és a kortárs társadalmat megidéző radikális rendezéseiről ismert rendezőt viszont többen kifütyülték.

Az előadás július 21-ig látható a fesztiválon.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top