+ Életmód

A vasárnapi bezárásokról miért nincs nemzeti konzultáció?

Deutsch Tamás

Rossz volt-e a kormány elképzelése az internetadóról? Nem felesleges a konzultáció? Elfogult és manipulatív-e a a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció kérdéssora?

Deutsch Tamás a soproni VOLT fesztiválon járt, ahol résztvett egy beszélgetésen is: az őt hallgató fesztiválozók feltehették kérdéseiket is. A digitális fejlesztésről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos (még leírni is hosszú) jó néhány kérdésre válaszolt, néha meglehetősen szűken.

Deutsch „érdekesnek és tanulságosnak értékelte a beszélgetést”:

lehet látni, megfelelő helyen az embereket érdekli a közélet

– mondta.

Továbbá, hogy:

Jól döntött a kormány, amikor az internetről szóló konzultációnál a „nem járt utat választotta” azzal, hogy az interneten lehet kitölteni a húsz kérdésből álló kérdősort

– mondta Deutsch, akiről azt is megtudtuk az utóbbi időben, hogy “nem az egyenlősdi híve.” (Utóbbi kijelentése az ép és a paralimpikonok érmei kapcsán hangzott el. Szerinte nem jó dolog, hogy ugyanakkora összeget kapnak az olimpiai érmekért. Még egy zárójel: ő a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.)

És akkor most lássuk a kérdéseket:

Rossz volt-e a kormány elképzelése az internetadóról?

Igen, ezért vonult 40 ezer ember az utcára tavaly októberben, ami után a kormány visszavonta a javaslatot és kezdeményezte a nemzeti konzultációt. Szerinte a „körültekintés hiánya miatt” jött létre az internetadóról szóló javaslat.

Nem felesleges a konzultáció?

Szerinte nem, véleménye szerint a korábbi javaslatot most is elutasítanák az emberek. A kormány olyan kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt, párbeszédet, amelyeket fontosnak tart, kíváncsi az állampolgárok véleményére.

A vasárnapi bezárásokról miért nincs nemzeti konzultáció?

A konzultáció meghozandó döntéseket alapoz meg, meglévő szabályokról nem dönt.

Arról konzultálnak, hogy miről fognak majd konzultálni…

Fontos a széleskörű társadalmi párbeszéd, mert a 21. században az internet fejlesztése aktív társadalmi és állami támogatás nélkül nem valósulhat meg. Hogy ezt milyen módon teszi majd meg a kormány, most arról konzultál az emberekkel

– fűzte hozzá az előző kérdés kapcsán.

Elfogult és manipulatív-e a a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció kérdéssora?

A kérdéssor nem elfogult és nem manipulatív.

– hangzott a szűkszavú válasz a miértek kifejtése nélkül.

Az összeállítás az MTI alapján készült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top