+ Film

Dr. Seuss útja a gyerekektől a nácikig

seuss

A német származású, de már Amerikában született Theodor Seuss Geisel, azaz Dr. Seuss a világ legsikeresebb gyerekkönyv-szerzőjének számít, aki elsősorban az olvasni tanuló gyerekek számára alkotott, de tehetségét propaganda-célokra is felhasználta.

A német származású, de már Amerikában született Theodor Seuss Geisel, azaz Dr. Seuss a világ legsikeresebb gyerekkönyv-szerzőjének számít, aki elsősorban az olvasni tanuló gyerekek számára alkotott, de tehetségét propaganda-célokra is felhasználta.

Az 1991-ben elhunyt Dr. Seussnak több mint 60 könyve jelent meg angolul, ennek ellenére Magyarországon kevéssé ismert: mostanáig egyetlen könyve olvasható magyarul, a Hogyan lopta el a Grincs a karácsonyt?, amelyet Tandori Dezső fordított. Ebből készült A Grincs című film 2000-ben, illetve Dr. Seuss könyvei voltak a Horton, illetve a Lorax című animációs filmek alapjai is.

Bár Dr. Seuss már az 1930-as évek végén jelentetett meg könyveket, sokáig mással is foglalkozott a könyvszerzés mellett, így a II. világháború alatt például a háborús propagandát is segítette munkájával. Tette ezt hazafias kötelességből is, ugyanis Dr. Seuss megrögzött antifasiszta volt, így 1943-ban csatlakozott az amerikai hadsereghez is, ahol az animációs csoportban vállalt munkát, a főnöke pedig Frank Capra lett.

Dr. Seuss segédkezett a Private Snafu (Zűrzavar közlegény) című mini-sorozat készítésénél, amely az Egyesült Államok legbénább, de szerencsére csak rajzolt katonájának segítségével mutatta be, hogy mit nem szabad csinálni a hadseregben. Zűrzavar közlegény 3 perces kalandjai 1943 és 1946 között készültek, itt látható az egyik epizód:

https://youtu.be/xaL_IiDVszI

Dr. Seuss még két további rövidfilmmel járult hozzá a szövetségesek propagandájához: az Our Job In Japan, illetve a Your Job In Germany című filmekkel, ezeknek célja az amerikai katonák ideológiai kiképzése, illetve a harci morál javítása volt. Seuss stílusjegyeit hiába keressük ezeken a filmeken, filmfelvételek segítségével mutatja be a harc nehézségét és szükségességét.

A háborús propaganda nem arról híres, hogy örökérvényű üzeneteket közvetítene, vagy túlságosan átgondolt lenne, így nem kell azon meglepődnünk, hogy a filmekben olyan mondatok hangzanak el, minthogy a német katonákkal nem érdemes szóba állni, barátkozni, mert azok egészen egyszerűen megbízhatatlanok, a német fiatalok pedig különösen veszélyesek, mert teljesen fanatizáltak.

A Your Job In Germany című filmet a háború vége után, 1945-ben újravágták és újraírták a narrációt, és Hitler Lives (Hitler él) címmel vetítették, így Oscar-díjat (!) is nyert, ennek a filmnek a fő alkotói közt viszont már nem említik Seusst. Hasonló sorsra jutott a Japánnal foglalkozó film is, amelynek felújított változata 1948-ban készült el Design For Death címmel, itt Seuss társszerzőként van feltüntetve. A rövid dokumentumfilmek szekciójában ez is Oscar-díjat nyert, és a filmből jeleneteket is láthatunk Ron Lamothe 2004-es dokumentumfilmjében, amely Dr. Seuss politikai nézeteit, és ilyen jellegű munkáit dolgozza fel.

Az Our Job In Japan című film:

https://youtu.be/EgnZRVe38yw

A Your Job In Germany című film:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top