Felkavaró tartalom Gaiman-től

000.Neil-Gaiman
9.3
Mesei elzsombolyodáshoz kitűnő!

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom, Agave, fordítók: Pék Zoltán, Orosz Anna, Galamb Zoltán, Török Krisztina, Gálla Nóra, Juhász Viktor, szerkesztő: Pék Zoltán, Bordás Veronika , korrektor: Boncz Éva 368 oldal borítóár: 3680 Ft

Meggyőződésem, hogy ez az a Könyvheti újdonság, amiről szinte teljességgel fölösleges recenziót írni, hiszen Neil Gaiman nálunk (ahogy az egész ismert Univerzumban) az egyik legnépszerűbb író, így a művei önmagukat népszerűsítik és adják el. Itt van mindjárt a legfrissebb kötete, ez a Felkavaró tartalom címmel megjelent „kincsesládikó”, mely számos hamisítatlan Gaiman ínyencséget tartalmaz. A szerző, akiről köztudott, hogy kutyakölyök-kora óta mániákus olvasó, különösen ha sci-firől, fantasyról vagy míves horrorról, thrillerről van szó, e novelláskötet elején érdekes szakmai titkokat oszt meg az olvasóival, miközben többszörösen figyelmezteti őket: az itt következő írások valóban felkavarhatják őket.

És Gaiman most sem ver át minket!

Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy manapság az emberek miért igyekeznek kerülni a novellákat. Az egyszerű logika (magyarán: a józan paraszti ész) is azt sugallná, hogy – mivel mindenkinek sokkal kevesebb ideje van az olvasásra, hisz folyvást pénz és élvezetek után kell kajtatni – a rövid írások sokkal inkább beleférnének olvasásra lopott szűk perceinkbe. Novellát olvasni mostanság mégis valahogy, hm, nem trendi. Legyen az a történet regény, s ha már az, hát minél vaskosabb, sőt, lehetőleg sorozat – mondja az olvasó.

Kivéve, ha Gaimanről van szó!

Tőle jöhetnek, s most jöttek is a novellák, méghozzá tekintélyes mennyiségben és a megszokott, vagyis lélegzetelállító, torokszorító, kacagtató, elgondolkodtató, hátborzongató, megmosolyogtató és lehengerlő stílusban. Gaiman nagyon tud mesélni! Hogy 2000-ben az Amerikai istenekért egyszerre kapta meg a Hugo-, a Nebula-, a Bram Stoker- és a Locus-díjat, az olyan volt, mintha hirtelen a sci-fi, fantasy és horror irodalmi univerzumot egyetlen új szupernova ragyogná be – hisz így is történt! A szakmabeli döntéshozók és az olvasók mind érezték, hogy Gaiman személyében olyan író jelent meg, aki a dimenziókat áthágva, a szabályokat tisztelve, ám mégis ledöntve (nincs ellentmondás – tessék utánaolvasni) fog nekünk mesélni régi és új történeteket.

A Holdlabirintus című novellát elolvashatod itt.

E novelláskötetében a folyton pörgő, utazó, hol itt, hol ott felbukkanó mester (elképesztő, hogy Gaiman mennyi mindent csinál egyszerre a felolvasókörutaktól kezdve, Kína és India varázslatos vidékeinek bebarangolásán át, az ír kiskocsmák tanulmányozásáig) olyan kis remekműveket ad közre, melyek egy része már megjelent különböző magazinokban, portálokon, felületeken, ám megtoldja a fejedelmi válogatást egy olyan írással is, amit csak tavaly októberben vetett papírra, így azzal még soha, sehol nem találkozhatott a közönség. A Fekete kutya című novella azért is különleges, mert a főhőse nem más, mint Árnyék, az Amerikai istenek főszereplője, aki már sok-sok olvasó szívébe belopta magát.

A kötetben szereplő novellák között óriási különbségek vannak.

Akad itt vérbeli horror (oly finoman megoldva, hogy bár egyetlen csepp vér se hull, mégis térdig gázolunk benne), sci-fi (a legnagyobb sci-fi író emlékének ajánlva), filozófia (Ikea bútorba plántálva), vers (bizony, kérem, igazi líra, persze velejéig gaimanesen!), Sherlock Holmes-rejtély (gondoltak már arra, vajon A. C. Doyle nyughatatlan nyomozója miért épp a végtelen türelmet igénylő méhészkedést választotta egyik hobbijának? – ha nem, hát most megtudják), valamint egyéb mesék garmadája a Grimm-parafrázisoktól a Ködsziget titokzatos barlangjába tartó tortúráig, sőt, még Doctor Who-val is találkozhatunk. Ezek a történetek egytől-egyig Gaiman-zamattal bírnak, amiről az ínyenc olvasó már sosem tud leszokni, ha egyszer volt szerencséje megízlelni.

A válogatáskötet egyetlen zavaró tulajdonsága az a bosszantó szerkesztői hiba, amit még az eredeti, angol kiadó követett el, és amin az Agave sem változtatott (vagy tán nem is változtathatott). Gaiman a kötet elején sorra veszi az írásokat, amikkel – reményei szerint – hamarost le fogja nyűgözni olvasóit, s mindegyikről elárulja, miért, mikor, milyen körülmények között, kinek vagy minek a hatására születtek. Ez rendkívül élvezetes, érdekesnek dolog, hisz ki ne szeretne bekukkantani a kulisszatitkokba (sőt, itt néhány esetben ennél sokkal többről szó van, hisz akadnak olyan írások, melyek keletkezéstörténete egészen más megvilágításba helyezi magát a művet)! Csakhogy a szerkesztő ezeket az írói vallomásokat mind-mind együvé, a kötet legelejére zsúfolta, így tehát már akkor találkozunk velük, mielőtt még magukat a történeteket elolvashattuk volna. Egyértelmű, hogy ezeknek a hosszabb-rövidebb írói vallomásoknak a novellák között, mindig az adott mű után volna a helyük, mert úgy az egyes Gaiman-remekművek olvasása után, még mindig a novella hatása alatt „tartózkodva” ismerhetnénk meg annak keletkezését, ekként növelve tovább az élményt. Én magam kénytelen voltam folyton visszalapozni, ami máris megtörte a varázst. Azt javaslom, senki ne olvassa el előre ezeket az írói kiszólásokat, mert akkor magának az novellának a zamata veszhet el, utólag viszont sokszor nagyon is ráerősít a történet hangulatára.

Neil Gaiman új novelláskötete, mely 25 remekül fordított írást tartalmaz, olyan könyv, mely biztosan nem hiányozhat a polcunkról. Legyen mindig a kezünk ügyében, mert érdemes lesz újra és újra leemelni onnan, ha épp egy kis minőségi borzongásra, humorra, filozófiára, költészetre és mesei elzsombolyodásra (jelentsen ez bármit is) van szükségünk.


The Breakdown


élmény
9.8
fordítás
9.4
szerkesztés
7.9
magyar megjelenés gyorsasága
10