Rekord költségvetésű a Kincsem című magyar film

kincsem

A Filmalap 2 078 000 000, azaz 2 milliárd 78 millió forinttal támogatja a Herendi Gábor rendezésében Kincsem címen készülő film gyártását, a forgatás július végén kezdődik.

Érdekesség, hogy a Herendi Gábor Kincsem-filmje az Andy Vajna vezette filmalap legnagyobb összegű támogatását kapta.

A Kincsem gigaköltségvetését szintén a kosztümös kiállás indokolhatja: a viláighírű magyar csodakanca történetét feldolgozó modern kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr ádáz küzdelme lesz. Rengeteg statiszta lesz a filmben, és a lóversenyes jeleneteket 10-15 kamera rögzíti majd, közölte a Filmalap, -írja az index.hu.

Az opetarőr Szatmári Péter lesz (Csapd le csacsi, Csinibaba, Dealer, Womb – Méh, Liza, a rókatündér), a rendező pedig az a Herendi Gábor, akinek a Valami Amerika sikereit is köszönhetjük, de csinált ő már kosztümös filmet is, a Magyar Vándort. A producer Hutlassa Tamás (Kontroll, Dumapárbaj, Hurok), társproducere pedig maga a rendező, Herendi Gábor lesz.

A film magyar költségvetéssel, magyar nyelven, magyar színészekkel készül, de a közlemény szerint a nemzetközi mezőnybe szánják a filmet.