+ Életmód

Stresszoldás a Titkos Kertben

titkos kert

A stresszoldás egyszerűen működik, ilyenkor ugyanis kizárólag arra az egy dologra összpontosítunk, így közben elfeledkezünk a mindennapi gondokról, és visszarepülünk gyerekkorunkba, ahol, jó esetben, kevesebb stressz ért minket.

A színezés bizonyítottan terápiás jelleggel bír: Franciaországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban különösen imádják a felnőtteknek szóló színezőkönyveket. Az egyik legnépszerűbb ilyen kiadvány Johanna Basford: Titkos Kert című könyve, amely több mint másfél millió példányban kelt el világszerte, és jelenleg 35 országban kapható. Most nemrég nálunk is megjelent a Líra Csoport/Manó Könyvek gondozásában.

Carl G. Jung volt az első pszichiáter, aki azt állította, hogy a színezés egyfajta relaxációs technika, aminek ő maga is hódolt, igaz kicsit másképpen: mandalákat készített. Amikor ugyanis színezünk, mind a két agyféltekénket egyszerre használjuk: megmozgatjuk a logikus és a kreatív oldalunkat is.

A stresszoldás egyszerűen működik, ilyenkor ugyanis kizárólag arra az egy dologra összpontosítunk, így közben elfeledkezünk a mindennapi gondokról, és visszarepülünk gyerekkorunkba, ahol, jó esetben, kevesebb stressz ért minket.

Amerikában és Angliában elsöprő sikert aratott például Mell Elliott: Colour Me Good című felnőtteknek szóló színező-sorozata, amiben Lady Gagát, Beyoncét vagy Kate Mosst pingálhatjuk ki kedvünkre. (Az más kérdés, hogy mennyire jönne be egy ilyen külföldi őrület a magyaroknak, itt azért mások a viszonyok.)

Johanna Basford Titkos kert című könyvében sztárokat nem, madarakat, bogarakat és tündérkerteket viszont kedvünkre színezhetünk. A skót illusztrátor a nyári és téli szünidejét a skóciai Arran szigetén töltötte, ahol nagyapja volt a főkertész. Basford tehát akarva akaratlanul is, gyerekkora óta szívta magába a kelta-és skót tündérmeséket: a Brodick Castle Gardens varázslatos kertjei inspirálták színezőkönyvét.

Mindenkinek van egy kreatív oldala, ami arra vár, hogy felszabadítsák. Egy üres, fehér papír frusztrálóan hathat elsőre, de egy színezőkönyv, amelyben már adottak a vonalak, megkönnyíti a dolgunkat, és bátrabban kezdünk neki a munkának.

– mondja Basford könyve kapcsán.

Johanna Basford

www.lira.hu

Az idén év elején megjelent könyv folytatása, az Enchanted Forest (Elvarázsolt erdő) a Titkos kerttel együtt felkerült az Amazon bestsellerlistáinak élére, hamarosan pedig jön a harmadik rész, a Lost Ocean (Elveszett óceán) is. A színező tényleg jól van megrajzolva, de talán praktikus lett volna, ha perforált széllel gyártják le a rajzokat. (Legalábbis néhány oldalt, hogy könnyebb legyen kitépni, ha mondjuk valaki keretbe akarná tenni a művét.)

Azt azonban hozzá kell tennünk, elsősorban olyanoknak ajánljuk, akik egyébként nem tudnak vagy nem akarnak rajzolni, de szívesen töltik valamilyen kreatív dologgal a szabadidejüket.

Nekik megnyugtató szórakozás lehet, és persze a gyerekeknek is, akik kedvet éreznek mindehhez.

Johanna Basford Titkos Kert – Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal, Líra csoport/Manó Könyvek, 96 oldal, 2015., 3490 forint

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top