+ Film

John Hurt súlyos betegen játszik súlyos beteget

john hurt

John Hurt brit filmsztárt Az elefántemberben és az Éjféli expresszben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelöltek.

Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg John Hurt brit filmsztárnál, de a 75 esztendős színész, akit Az elefántemberben és az Éjféli expresszben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelöltek, betegsége ellenére folytatja a munkát.

Alávetem magam a kezelésnek, és több mint optimista vagyok a sikerét illetőleg, ahogy az orvosaim is azok

– idézte a BBC News kedden a színészt.

Hamarosan a BBC Radio 4 csatornája számára veszik fel vele – mint mondta: a sors apró iróniájaként – a Jeffrey Bernard Is Unwell (Jeffrey Bernard nincs jól) című monodrámát, amelyben a nyolcvanas évek végén Peter O’Toole aratott sikert.

A színész elárulta: azért számolt be betegségéről, mert mindig is nyíltan élte az életét, és ennek szellemében adott ki közleményt.

A hatvanas évektől szünet nélkül dolgozó Hurt egy új tévésorozata, a The Last Panthers novemberben debütál a képernyőn Nagy-Britanniában. Az Imdb.com filmes adatbázis szerint pedig jelenleg további több mint féltucatnyi készülő vagy utómunkáinál tartó produkcióban érintett, köztük van a jövőre a mozikba kerülő Tarzan is.

Tavaly a Herkulesben láthatták a nézők, és a Ki vagy, doki? tévésorozat 50. évfordulója alkalmából 2013-ban a nagy sikerű szériában is feltűnt. Játszott a több fesztiváldíjjal jutalmazott 1984-ben, a Harry Potter-sorozatban ő alakította Ollivander, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában pedig Oxley professzor.

Legismertebb filmjei közé tartozik az Éjféli expressz, amelyért 1978-ban a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is elnyerte, valamint Oscar-díjra jelölték. Az amerikai filmakadémia két évvel később Az elefántemberért ismét jelölte a legjobb színész díjára, ezt az alakítását egyébként sokan tartják élete legjobbjának. A brit filmakadémia díjára Ridley Scott A nyolcadik utas a halál című horrorfilmjében nyújtott teljesítményéért is jelölést kapott.
John Hurtöt idén Nagy-Britanniában lovaggá is ütötték színészi életművéért.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top