+ Zene

Új himnuszt írt a jóvilágvan zenekar, a címe: Levegő – videó

jóvilágvan

A Levegőben közreműködnek rock- és metálénekesek, vers- és népdalénekesek, de az underground és az elektronika képviselői sem maradtak ki a közös munkából.

Levegő címmel jelent meg a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnusza, melyet idén is a jóvilágvan zenekar szerzett, viszont a megvalósításban tizenhárom további felvidéki zenész is segédkezett – ez a szlovákiai magyar zenésztársadalom egyik legnagyobb koprodukciója.

A Levegőben közreműködnek rock- és metálénekesek, vers- és népdalénekesek, de az underground és az elektronika képviselői sem maradtak ki a közös munkából.

Úgy tapasztaltuk, igen keveset tudunk egymásról mi, Szlovákiában tevékenykedő magyar zenészek, itt-ott esetleg belefutunk egymás koncertjeibe, de élő kapcsolatokból kevés van. Úgy gondoltuk a dal remek alkalom a közös munkára, alkotásra, s közben szinte észrevétlenül erősebbre fűződnek a bennünket összekötő szálak.

– mondta el Bokor Réka, a közös munka megálmodója.

A Levegőt a jóvilágvan zenekar dalszerzője, Trencsík Pál jegyzi, szövegét Hegyi Krisztinával közösen írták. A zene a nyár felszabadultságát, míg a szöveg a szülőföld szépségeit és szeretetét kívánja bemutatni. Az alkotók elmondták, fontos szempont volt, hogy a dal a jelen valóságát ábrázolja, s politikai fennhangok nélkül tudja átadni: nekik itt tetszik a levegő.

A dalban emellett még egy vers is felbukkan Laboda Róbert tollából, aki a felvidéki slam poetry már jól ismert alakja. A vers témája egyezik a daléval, s a szülőföldön maradást, mint kiváltságot értelmezi.

A szerzemény négy hónapon át csiszolódott a jóvilágvan nánai próbatermében, majd az énekesek felkérése után a munka a galántai Gila stúdióban folytatódott.

A szerzeményhez klip is készült, amit a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőcsapata rögzített, Laczkó Sándor vezetésével. A Karva községbeli felújított Dunakorzó, a megbízhatóan gyönyörű Duna part és az ezer virágba boruló természet tökéletesen adta vissza a dal hangulatát. A forgatás két napjának vidám hangulata már azt jelezte, az allstar-projekt elérte egyik legfőbb célját: barátságok szövődtek és volt alkalom a közös zenélésre is.

Az énekesek, zenészek és táborszervezők közel 50 fős csapata mindent megtett azért, hogy az idei felvidéki nyarat bizony jócskán átjárja a friss Levegő.

Gombaszögi Nyári Tábor – A szlovákiai magyar zene támogatója

A Krasznahorkaváralján megrendezésre kerülő táborban idén már másodszor tartják meg a Szlovákiai Magyar Dal Napját, mely színpadot kínál a felvidéki magyar zenének, támogatva a feltörekvő zenekarokat, elismerve munkájuk értékét és jelentőségét. Mindemellett a tábor hat napján, hat felvidéki zenekar lép fel a nagyszínpadon jeles magyarországi előadók mellett, de a hagyományokhoz híven szlovák együttes is erősíti a zenei felhozatalt.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Gombaszögi Nyári Táborba, amely idén július 14-én nyitja meg kapuit és egészen július 20-ig tart majd. Az érdeklők további információkat találnak a tábor honlapján és Facebook oldalán.

A Levegő című klipben közreműködő énekesek:
Bauer Ildikó
Berek Tibor ‘Ketchup’ (Maddogx)
Bokros ‘Maja’ Krisztina (Arizóna)
Farkas Melinda
Gáspár Mária ‘Gaspi’ (Gwerkova)
Kaprálik György (Aylen’s Fall)
Korpás Éva
Kovács Koppány (Rómeó Vérzik)
Saróka Liliána
Óváry Anna (Buy Her Sugar)
Zsapka Attila (ZSEB)

Közreműködő zenészek:

Sipos Dávid
Fülöp István (Vidám Fiúk)

A dal címe: Levegő

Megjelenés: 2015. 06. 15.

Zene: Trencsík Pál

Szöveg: Trencsík Pál – Hegyi Krisztina

Vers: Laboda Róbert

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top