+ Építészet

Hisztéria alakult ki a Makovecz-szobor körül a család szerint

makovecz

A Makovecz család is csak a sajtóból értesült a Makovecz Imre-emlékmű tervéről, amelynek méretét túlzónak tartják, a helyét pedig nem szerencsének.

  • makovecz
  • makovecz

A Makovecz család is csak a sajtóból értesült a Makovecz Imre-emlékmű tervéről, amelynek méretét túlzónak tartják, a helyét pedig nem szerencsének.

A család közleménye:

A Makovecz család, illetve a Makovecz Imre Alapítvány köszönettel tartozik mindenkinek, aki Makovecz Imre emlékét, szellemiségét tiszteli, ápolja, és érte cselekedni is kész. Megütközéssel és sajnálattal vettük azonban tudomásul, hogy a sajtóból kell értesülnünk egy Budapest szívében elhelyezendő, nagyméretű emlékmű terveiről – még ha egyelőre igen homályosan körvonalazott tervekről van is szó. A mai magyar sajtó állapotát híven tükrözi a tervvel kapcsolatos visszhangok színvonala. Jellemzően senki nem vette a fáradságot, hogy egy interjúban csupán mellékesen említett elképzeléssel kapcsolatban tájékozódjon. Így történhetett, hogy a félinformációk ezúttal is csak pletykákat és indulatokat szabadítottak el, holott némi utánjárás után megtudhattuk: az emlékművel kapcsolatban semmilyen szinten nem történt döntés, sem annak helyszínéről, sem annak végleges formájáról.
Minthogy sem a családnak, sem az Alapítványnak nem állt módjában megismerni az emlékmű terveit, jelenleg csak a terjedő hírekből megismert mérettel kapcsolatosan fejezzük ki fenntartásainkat, illetve megjegyezzük, hogy egy emlékmű helyét soha nem szerencsés egy másik elmozdításával megteremteni.
Nem kétséges, hogy előbb-utóbb időszerű lesz Makovecz Imrének emlékművet állítani, ez azonban csakis a családdal és az Alapítvánnyal együttműködve, teljes nézetazonosságon alapuló közös akarattal valósítható meg, s nem utolsósorban: elejét véve a Hozzá méltatlan hisztériának.  Makovecz család
Makovecz Imre Alapítvány

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top