+ művészet & politika

Parázs vita Izraelben a művészi szólásszabadság korlátozásáról!

művészi szólásszabadság

A helyi média értesülései szerint több mint ezerötszáz művész írta alá a Feketelista, a művészvilág tagjait nem hallgattathatják el című petíciót.

A helyi média értesülései szerint több mint ezerötszáz művész írta alá a „Feketelista, a művészvilág tagjait nem hallgattathatják el” című petíciót.

A petíció azért született, mert múlt csütörtökön az izraeli művészeti élet vezetőivel tartott megbeszélésen Miri Regev a hazafias érzések kifejezésének fokozására szólított fel az előadásokon, akit nem mellesleg a művészi szólásszabadság korlátozásával vádolnak.

Egy általa Londonban látott koncertet hozott fel követendő példaként, ahol Paul McCartney egy brit zászlót lengetett.

Azt akarom, hogy itt is ez történjen, a művészek izraeli zászlókat lobogtassanak

– mondta az izraeli hadsereg egykori szóvivője, jelenlegi kulturális és sportminiszter a művészvilág hangadóinak.

Néhány nappal korábban Regev a Facebookon azzal fenyegetett, hogy megvonja az állami támogatást a Jaffóban működő zsidó-arab gyerekszínháztól, mert annak alapítója nem kívánt fellépni az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában található Jordán-völgyben.

Én határozom meg a feltételeket, én dönthetek. Elhatározhatom, hogy az intézmények nem kapnak pénzt, eldönthetem, hogy hova menjen a pénz, a művészek nem fognak nekem diktálni

– közölte Regev a művészekkel csütörtökön az ominózus találkozón.

Nem egyedül Regev szeretne változásokat bevezetni az eddig igen liberális és a politikusokkal szemben kritikus izraeli művészeti életben.

A múlt héten Naftali Bennet, az új oktatási miniszter elrendelte, hogy húzzák ki a diákoknak javasolt színielőadások listájáról a haifai al-Midan színház „Párhuzamos időben” című előadását, amelyet egy izraeli katonát megölő palesztin terrorista története ihletett.

Bennet azt mondta, azért lépett közbe, mert a darab egy terrorista önéletrajzi írásán alapul és hőssé változtat egy elítélt gyilkost. A megtekinthető darabokról határozó, színházi és oktatási szakemberekből álló állami bizottság a döntés után rendkívül ülést hívott össze és válaszlépéseket fontolgat.

Ha kíváncsi vagy mit írtunk korábban a szólásszabadság témában, itt elolvashatod írásainkat!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top