Film készült minden idők leghíresebb börtönkísérletéből

A stanfordi börtönkísérlet

Bizonyos körülmények között egy teljesen normális ember is gonosszá válhat – ez volt a híres stanfordi börtönkísérlet legnagyobb tanulsága, annak a kísérletnek, amely olyannyira ékesen bizonyította ezt az állítást, hogy idő előtt abba kellett hagyni. Az esetből újabb, ígéretes filmes feldolgozás készült.

Ha valaki nem ismerné a sztorit: 1971-ben Philip Zimbardo pszichológus vezetésével indult kísérlet a stanfordi egyetem alagsorában. A kutatás alanyait újsághirdetés alapján toborozták, melyben napi 15 dollárt ajánlottak fel részvételükért egy kéthetes „börtönszimuláció”-ban.  Zimbardoék huszonnégy pszichológiailag stabilnak ítélt résztvevőt választottak ki a jelentkezők közül. A kiválasztott csoportot aztán két részre, rabokra és börtönőrökre osztották. A kísérlet azonban hamar iszonyatos fordulatokat vett.  A kísérleti személyek ugyanis valóban átvették szerepüket, egyre gyakoribbak lettek az erőszakos cselekedek, a hatalommal való visszaélések, a börtönlázadások. A kísérletet végül hat nap után be kellett fejezni. A kísérlet alapján vált világhírűvé Zimbardo, aki később elképesztően sikeres könyvet is írt az esetről A Lucifer-hatás – Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá? címmel.

A kísérlet címmel egyszer már készült egy film a híres esetről Adrien Brody főszereplésével, de idén újabb feldolgozást mutatnak be a mozikban, amely a most kikerült előzetes alapján talán még pontosabban próbálja meg felidézni az 1971-es történéseket.

A Stanfordi börtönkísérlet címet viselő új filmben nincsenek nagy sztárok, inkább fiatal tehetségek kapták a főbb szerepeket, de ez az ismeretlenség még jól is elsülhet. Zimbardo-t Billy Crudup, a kísérletnek véget vető Christina Zimbardo-t Olivia Thirlby alakítja majd, a filmet július 17-én mutatják be Amerikában, magyar premierről egyelőre még nincs hír.



  • hortobagyi.m

    … és korábban, 2001-ben jelent meg a témában a német feldolgozás, szintén ‘A kísérlet’ címmel (Das Experiment: http://www.port.hu/a_kiserlet_das_experiment/pls/w/films.film_page?i_film_id=45514) Felkavaró…

  • Az egyik, legmegrázóbb élményem ennek a kísérletnek a filmfeldolgozása volt,elborzasztó – hiába ismertem, hiába vagyok szakmabeli – nagyon érdekelne, az ellenkísérlet milyen tapasztalatokkal zárult? Z. szerepelt ugyan mostanában a TV-ben, de nem nagyon értettem, mit mond