Bolygóközi csülökként hasít agyunkba az op-op-op art!

braun-andrás

Baranyai Levente: ROTÁCIÓS MANDALA

Elhangzott Braun András Rotary Szegmens c. kiállításának megnyitóján az APA-ban, 2015 június 4-én

A rotációs mandala csak forog, amióta világ a világ. Minden mozog és átalakul az örök körforgásban. Univerzumok születnek és tűnnek el, de a mandala csak színesen forog az optimizmus festékporát szórva sötét árnyékvilágunkba. A COLOR galaxis koncentrikus spirálként fest a szabadság ultraibolya kék egén: magenta, izzónarancs és kadmiumvörös hullámokat bocsájt bolygónkra. A vibráló színkörök csapágygolyó csillagokat szórnak tudatunkba és értelmünk kráterei közt golflabdaként pattogva op-op-op artot dobolnak a meteoritok.

 

– Mi az az op-op-op art? Kérdezi doktori szigorral agyunk. – Az op-op-op art se nem op art, se nem popart – válaszolja egy okos kis sonkamasni a Braun-féle univerzumból. Mire bolygóközi csülökként hasít agyunkba, hogy az op-op-op art nem más, mint a hosszútávfutó magányosságának koncentrikus körei a recehártyán, amikor a fáradtságtól vibráló, elgyötört atmoszférában áll a cél előtt a szurkolók bunkó ordításának orkánjában és inkább elfut a szabadba, mintsem ennek a primitív közegnek az áldozata legyen.

 

Ez a hosszútávfutó magányossága; Braun tétován áll a cél előtt, zihálva, rezzenéstelen arccal hallgatja, hogyan ordít vele a társadalom edzője, a hatalom szövetségi kapitánya véres hurkaként a tribünről. Közben azt gondolja magában: nem fogtok belőlem élsportolót csinálni, én futó vagyok, nem a társadalom biorobotja. Engem nem a cél érdekel, hanem a futás öröme. Ezzel a tudattal hátat fordított a despotáknak és elillant a szabadság dűnéi között. Azóta, mióta láttam a filmet, együtt érzek Braunnal, és együtt futok vele szabadfoglalkozású hosszútávfutóként a végtelenbe.

 

Jelenleg a jelen bábeli zűrzavarában kocogunk kényelmesen figyelve az abszurd jelenségeket, de ami a mi székesfővárosunk Városligetében történt, ahhoz hasonlót még nem láttunk. Ahogy elhagytuk a Műcsarnok mögötti pázsitot, megállásra kényszerített minket a kocsonyává fagyott Felvonulási tér, amiből egy gigantikus császárszalonna hajolt fölénk. A Nemzeti Szalonna méltóságteljesen tornyosult felettünk a Rend Art palotájaként. Abált szalonna lépcsőin homo primigéniuszok rohantak csúszkálva felfelé a homo erektuszok szentélyébe hajbókolni. Aki ide belép, skatulyáztatik paszomány-várományosként, hajlonghat hivatalos hivatalnok művészként a hatalom homo erektuszai előtt. A homo primigéniusszá váláshoz ki kell lépned a labirintusodból, hogy a Rend Art minotauruszaként zabáld fel a kötelező trendeket. Ez az idomított ember világa nem a mi világunk. Mi nem a pitvarhierarchiában élünk Braunnal. Szerintünk az igazi művészet önmagad labirintusa, melyben a világ tükröződik, de ha elhagyod ezt a labirintust, te tükröződsz a világban optikai csalódásként.

 

Éppen ezen gondolkoztunk, mikor csodára lettünk figyelmesek. Homosapiensek menekültek a szalonnalépcsőn lefelé. Megremegtek a tokaszalonna timpanont tartó kompozit kolbászoszlopok és kitört a pánik. Mikor az emberek kellő távolságra kerültek az épülettől egy kirobbanó ecsetkezelés következtében megfordult tengelye körül a szalonna polikróm kokárdává alakulva és koncentrikus vörösnarancs körökben pulzálva szórta rotációs mandalaként a felaprított sertéshájdarabokat Duchamp gigantikus piszoárja felett.

 

A Braun-féle rotációs mandala a Kancellár fülébe is eljutott, aki sürgősen hívatta Bumburnyák Gyulát, a kultúráért felelős államtitkárt Butavári Palotájába, ami még Erdovan elnökénél is pompásabb volt. A Kancellár Butavár bevételét a Várbazár felől kezdte, majd a Rondellán áthágva megrohamozták a királyi palotát a Rend Art nevében, és ellenállás nélkül átépítették a történelmi köveket a Hauszmann-terv égisze alatt. Ma már a Tabán teljes hosszában stadionárkok veszik körbe a Ferenc József császár által építetett komplexumot a Buzogánytoronytól a Vérmezőig. A Nemzeti Galéria kupoláját meghosszabbították több száz méterrel, amely dubai makropéniszként bólogat a város felett, mindent látó kocsonyaprizmával a tetején. Ez a Makrovecz torony, nemzeti magömlésünk szimbóluma. A gigantikus építmény tetejéről ellátni egészen a Csíki-havasokig és az alsó szintjén található az Ermitázs, ahol a Magyar Történelmi Akadémizmus panoptikuma foglal helyet: Benczúr, Székely és Madarász festmények nemzeti pátoszában. Ez volt az Übülőhely, ahol a Kancellár fogadta bizalmasait. A nép atyja általában rendőrszürke-munkásőrkék színjátszó öltönyben várta a főméltóságokat, hidroelektronikus übülőjén ülve a pneumatikus heremasszázs foteljében kedves cöfös ölebei között, akik pitizve ágaskodó kis virslijükkel két lábon odamentek a nagyméltóságú vendégekhez és átölelve nadrágszárukat heves csípőmozdulatok közepette rondítottak a lakkcipőkre. Éppen a vezér kedvenc cöfös ölebe olvasott esti mesét Nyíró filckötetből, árpádsávos tunikában ácsingózva, mikor Bumburnyák berontott az alabástrom terembe. Ekkor a kancellár homlokára skizofrén redő ült és egy Lombroso könyvből kilépett tömeggyilkos tekintetével nézett a jövevényre.
– Nem tudsz kopogni, Zsírosbödön?! – förmedt rá a behemót sonkára. – Herényi Nárcisz épp a Máléfalvi veszedelmet olvasta föl, amit legnagyobb nemzeti írónk írt és nemzeti irodalmunk legkiemelkedőbb alkotása, ami hazafiasságra nevel. A hazafiasság pedig az, hogy ki kell nyírni minden embert, aki nem velünk van és másképp gondolkozik, kékszé – mondta a nagyműveltségű vezér. Erre Bumburnyák elkezdett tiszteletteljesen hebegni:
– Elnézést kékszé, elnézést kékszé… – és böszmén pislogva nézett ki buborékként vizipók fejéből.
– Na mondd csak, kékszé – kérte kegyesen a vezér és Bumburnyák Gyula nyelve megoldódott.
– Elnézést kékszé, de az ügy nagyon fontos… Épp Csupati fröccsömet ittam a Szalonnapark söntésében, amikor csoda történt a Városligetben, valami opopopartos kultúrterrorista egy kirobbanó ecsetkezeléssel rotációs mandalát idézett elő, ami miszlikre aprította a mi Nemzeti Szalonnánkat. – Erre Herényi vicsorogva, kappanhangon beleugatott az elbeszélésbe:
– Kivégezni a művészeket, halálbüntetést a szabadságra! – sipítozott.
– Kuss! Helyedre! – utasította a gazdi, majd Herényi visszapitizett Bumburnyákhoz és átölelte nadrágszárát hevesen döfködve. Ezek után a vezér megkérdezte, hogy mi azaz opopopart, mert az opart az magyar. Ugyanis Vásárhelyi Viktor neve fémjelzi. A popart pedig csehszlovák, amit az amerikaiak elraboltak egy platinaszőke reklámgrafikustól. Hát akkor mi az az opopopart, magyar-e?
– Magyar! – válaszolta intelligensen bólogatva Bumburnyák.
– Akkor jó, mert már azt hittem, valami anarchista amerikai. De hát mit jelent? – kérdezte a Kancellár.
– Az opopopart, az opopopart a háromszoros opart, aminek opart tengelye körül forog a popart és rotációs mandalát idéz elő. Feltalálója Dr. Braun, a magányos hosszútávfutó.
– Ez magyar-e? Nem valami Merkel-liberális német óhitű? – kérdezte a vezér.
– Magyar-e, de liberális – mondta Bumburnyák. Erre Herényi tombolva kezdte tépni a vendég nadrágszárát korallpiros kis műkörmeivel.
– Azonnal hívják a kultúrterror elhárítást! Kivégezni a liberálisokat! Halálbüntetést a szabadgondolkodókra! – csaholta csinos kis pudlifrizurája alól és dudorodó dikolor szuszpenzorján nagy Magyarország alakú spermafolt kezdett terjengeni. A vezér azonnal hívatta Poszomány kapitányt, a pudliápoló szépségszalon testőrparancsnokát.
– Igenis! – állt elő Poszomány. – Vigyék el Herényit a nemzeti guminő fürdőbe pneumatikus hidromasszázsra és cserélják át összemocskolt dikolorját nemzeti színű trikolor szuszpenzorra. – utasította Poszományt a Kancellár.
– Igenis! – mondta Poszomány és elvitték a heves kangörcsök közt vonagló, sipítozó Herényit.
– Végre hogy elvitték Herényit, mert az, amiről beszélünk, az szigorú államtitok – mondta az államtitkár.
– Hallgatlak, kékszé… – válaszolt a főméltóságú Kancellár.
– A Braun-féle rotációs mandala nagyon veszélyes, osztályellenség, kékszé. Az időt előre forgatja, nem visszafele, mint a mi neoszadista horogkerekünk. A rotációs mandala kitörölheti a Parlamentből kedves kis neoszadistáinkat és szabaddá válik a nép. Ez megsemmisíti a mi zseniális találmányunkat, a szadista horogkereket, amely visszaforgatja az idő kerekét a haladó XXI. századból a konzervatív XX. századba, ahol a személyi kultusz diktatúrájában található a nemzeti szabadság – darálta Bumburnyák. – Azonnal hívjuk Facanusz Nimródot, első emberemet és irány a mindent látó prizmatorony! – utasított a vezér. Facanusz Nimród daliás alakja rövid időn belül megjelent arcán nyálas mosolyával a Kancelláriában és meghajolt.
– Mindenki annyit ér, amennyije van! Üdvözlégy császárom! – köszöntötte főnökét viccelődve.
– Ne vigyorogj, te hülye! Mert elveszem tőled Ondomán grófságát Csutiföldön! Nemzeti katasztrófa tört ki te barom!
– Na és mi az? – kérdezte megjuhászodva Ondomán grófja.
– A rotációs mandala – válaszolta Bumburnyák.
– Azonnal be kell vetni a fácántoll kopasztó Nimród hadműveletet! Ezért hívattalak, kékszé – hadarta a vezér és lefejelte a fotópolarizációs hívóplazmát.

A szuperszonikus lift előállt. Beszálltak, a fotocella bezáródott és repültek a Makrovecz torony kocsonyaprizmájába. Amikor kiszálltak és beléptek a mindentlátó tejopál kupola belső terébe, az ország felülnézeti tája helyett végtelenbe tűnő absztrakciót láttak megjelenni, mely a Városliget felől szórta kirobbanó ecsetkezeléssel modern monolitkultúránk attributumait. A makrovilág színes káprázatától a kancellária lába földbe gyökerezett és mikrodiktátorok viszfiguráiként nézték a végtelent. A rotációs mandala félelmetesen közeledett felaprítva mortadellaszeletekké Pestet, mely caputmortum szalámiként szállt el a kobaltkék Duna felett és tarjaként, felsálként, dagadóként, csapódott Hermann Nitsch tejopál univerzumára, ahol a vérzáportól lecsurgó felületen pulykamellfilék, csülkök és sertéskarajok hevertek. A vérbuborék gárdistáktól elborult tejopált a mikroorganizmusok szelíd brüsszeli csipkéje vonta be törlőrongyként a Föld foksarkából kitörve és a húscafatokat kaleidoszkópként rendezve eltávolította sonkamasni csokorként a fogyasztótársadalom áldozatait. A tejfehér kocsonyaplanetárium rózsaszín köddé vált és ártatlan citromszeletek úsztak be a Ciklotron terébe, amit paradocsomzápor zavart meg. A párizsikék űrből piros paradicsom molekulalánc vonta be a kupolát. A Braun-féle delejezés következtében krómsárga villámok varázsolták naranccsá a vörös golyókat, majd eltűntek hidrogénperoxid galaxisában, ahonnan a fénytörés következtében más és más színben verődtek vissza Földünkre az univerzumból. Mikor egy háromszoros hurrát bocsájtott ki a rotációs mandala és a gyermeki optimizmus fagylaltgombócai elolvadtak a végtelenben, ahol Braun, a hosszútávfutó rója kimeríthetetlen köreit Barbizony tér-idő zónájában.