+ Történelem

Odaítélték a 1,5 millió eurós osztrák Nobel-díjat

osztrák nobel

Mellette nyolc fiatal kutatót is kitüntettek a fejenként 1,2 millió euróval járó START-díjjal. Lesz miből startolniuk.

Claudia Rappnak, a Bécsi Egyetem Bizánccal foglalkozó történészprofesszorának ítélték oda idén az „osztrák Nobel-díjnak” is nevezett tudományos kitüntetést, a Wittgenstein-díjat – írja a salzburg.com.

Az 1,5 millió euróval járó díj Ausztria legnagyobb tudományos kitüntetése. Rapp mellett nyolc fiatal kutatót is kitüntettek a fejenként 1,2 millió euróval járó START-díjjal.

Az 53 éves kutató 2011 óta a Bécsi Egyetem professzora, és 2012 óta vezeti az Osztrák Tudományos Akadémia középkorkutató intézetének Bizánccal foglalkozó osztályát. Korábban 17 évig dolgozott a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) Los Angelesben.

Rapp munkásságának középpontjában a társadalom- és vallástörténet áll. Így egyebek mellett a bizánci költészet különféle irányzatait és a társadalmi rituálékat kutatja. Sínai palimpszesztusok című projektje keretében egy nemzetközi kutatócsoport tagjaival együtt az egyiptomi Sínai-félszigeten lévő Szent Katalin-kolostorból származó pergameneket vizsgálja, és a legmodernebb technikával próbálja előhívni a látható írás mögött rejtőző szövegmaradványokat. Ezeket korábban letörölték vagy lekaparták, hogy az akkoron hiánycikknek számító pergament többször is felhasználhassák.

A Wittgenstein- és a START-díjon kívül idén első alkalommal adták át hétfőn a Weiss-díjat, amelyet Kay Helfricht meteorológus, az Osztrák Tudományos Akadémia kutatója vehetett át.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top