Ahol egyetlen tinilány sincs biztonságban

clement

Jennifer Clement mexikói-amerikai írónővel néhány hete interjút készítettünk, most pedig közelebbről is megnézzük, miért fest olyan riasztó képet Mexikóról az Elveszett lányok országa című könyv.

Jennifer Clement: Elveszett lányok országa. Libri, 2015.

A könyv borítójának színei alapján azt gondolhatná a gyanútlan olvasó, hogy az Elveszett lányok országa könnyed lányregény. Pedig a cím nem hazudik: a szóban forgó ország Mexikó, ahol komoly társadalmi problémát jelent az, hogy a védtelen fiatal lányokat úgy rabolják el a helyi drogbandák, mintha a szülők csakis az ő kedvükért nevelnék őket.

Az Elveszett lányok országa riasztó képet fest Mexikóról,

még csak nem is azért, mert a könyv főszereplői a semmi közepén élnek rossz anyagai körülmények között, hanem mert végig olyan érzésünk van, hogy tényleg bármi megtörténhet, a mexikói lányokat pedig felkészítik a legrosszabbakra is. A regény ugyan csak részben szól a túlélésről, mivel a regény főszereplője, az apa nélkül felnövő Ladydi nem mellékesen tinédzser is, így pedig a klasszikus kamaszproblémák sem kerülik el: csak kissé másképpen látja őket, mint egy középosztálybeli fehér leányzó.

Az Elveszett lányok országa nem lányregény, de nem is kifejezetten tragikus hangvételű könyv. Köszönhető ez az első szám első személyű elbeszélőnek: Ladydi pontosan tisztában van vele, mi történik körülötte, viszont neki már szinte természetes is, hogy időnként bujkálni kell a drogbandák elől, hogy nem szépítheti magát kedvére; valamint az, hogy sokkal szigorúbb körülmények között szórakozhat, mint kortársai pár száz kilométerrel feljebb. De ez nem azt jelenti, hogy más zenéket hallgatna, vagy más műsorokat látna a televízióban – ez pedig egyáltalán nem lényegtelen.

A guerreroi puszta

nemcsak a Paradicsomnak tűnő Egyesült Államoktól van messze, hanem a mexikói nagyvárosoktól is: Ladydiék úgy érzik, hogy nem is ugyanabban az országban élnek, amelyben Mexikóváros van.

A guerreroi közösségben más lányok történeteit is megismerhetjük, innen Paula a legfontosabb. Paula annyira szép, hogy joggal tart a drogbandák elrablásától, nem véletlenül féltik barátnői is. Aztán annak rendje és módja szerint valóban el is rabolják, de aztán olyan valószínűtlenül tér vissza, mint Ronette Pulaski a Twin Peaksben.

(Aggodalomra semmi ok, nem lőttem le a poént, ez már az első oldalakon kiderül.)

Jennifer Clement regényében először egy olyan közösséget ismerünk meg, ahol férfiak lényegében nincsenek. Ladydi apja még évekkel a történet előtt kisétált a család életéből (természetesen északi irányba), így a lány előtt szinte alig van férfi példakép, ráadásul a hisztérikus és kleptomán anyja sem igazán megbízható, bár jó szándékához nem fér kétség.

Ladydi Mexikó Guerrero államában él, ahol az szinte mellékes, hogy ott

skorpiók élnek, az a halványsárga, átlátszó skorpió, amit nehéz meglátni, viszont halálos. Guerreroban több a pók, mint bárhol a világon, ebben biztosak voltunk, és a hangya is. Vöröshangya, amitől feldagad az ember karja, olyan lesz, mint egy láb.

Ha felkeltette érdeklődésed az Elveszett lányok országa, itt olvashatod a szerző utószavát.