+ Interjú

Petofi: Ki merem mondani, amit egyébként mélyen eltemetek magamban

Petofi

A Petofi együttes dallamos hardcore-ban utazik. A zenéjükből fakadó féktelen energiát már-már irodalmi igényességű magyar dalszövegekkel spékelik meg. A 2 éve alakult nyíregyházi zenekar énekesével beszélgettünk.

A Petofi zenekar két éve alakult. Az öttagú nyíregyházi banda kizárólag magyar, már-már irodalmi igényességű dalszövegekkel operál. Zenéjüket leginkább dallamos hardcore-ként lehetne jellemezni, bár ők abszolút nem tartják magukat hardcore zenekarnak. A Kettőnégy 2013-as Gumizsiráf-díjátadóján elnyerték az év ifjú titánjainak járó elismerést, és viszonylag gyorsan berobbantak a köztudatba. Na, de mi a helyzet Nyíregyházával és Bobafett-tel? Hogyan íródnak a dalszövegek? Hogy készült az első klip? Interjú a Petofi énekesével, Mezei Bencével.

2 éve indult a zenekar. A 2013-as Gumizsiráf-díjátadón elnyertétek az Év ifjú titánja címet és egyre többen és többen ismerik a neveteket. Hogyan látjátok az elmúlt 2 évet?

Minden tekintetben izgalmas volt ez a két év. Rengeteg helyre eljutottunk és ennél is több embert ismertünk meg. Köztük olyanokat is, akikre fiatalabb koromban szinte példaképként tekintettem. Jobbnál jobb zenekarokkal osztottuk meg a színpadot és buliztunk koncertek után, amiket nem felejtünk el soha.

A zenekar tagjai: Tomasovszki Zoltán (gitár), Smid András (dob), Mezei Bence (ének), Pór Péter (basszusgitár), Szabó László (gitár) - a kép forrása: Petofi

A zenekar – tagok: Tomasovszki Zoltán (gitár), Smid András (dob), Mezei Bence (ének), Pór Péter (basszusgitár), Szabó László (gitár) – a kép forrása: Petofi

Már-már irodalmi igényességű magyar dalszöveggel operáltok. Ki írja ezeket és mi adja hozzá az ihletet?

A szövegeket én írom. Legtöbbször másnaposan ülök le szöveget írni, rengeteg a friss élmény egy átmulatott éjszaka után, leginkább ez adja az ihletet, ami velem megtörtént vagy szeretném, hogy megtörténjen. A következő anyagunkon valószínűleg teljesen más lesz a koncepció, mint az „Árnyunk Az Égbolt” kislemezen. Sokat inspirálódom még a kortárs költők írásaiból, a haza slammereket pedig egyszerűen imádom! Annak kifejezetten örülök, ha valaki már-már irodalmi igényességűnek titulálja a szövegeim, pedig a cél nem ez volt és nem is tartom magam jó szövegírónak.

A hardcore színtéren ritka a magyar dalszöveg. Alapkoncepció volt, hogy Petőfi néven csakis magyar, és komolyabb hangvételű szövegekkel rukkolhattok elő? Mondhatjuk, hogy ez is nagyban hozzájárult a sikereitekhez?

Egy dolgot le kell szögeznem. Mi nem vagyunk hardcore zenekar és a hardcore szintérhez sem tartozunk, és nem akarunk sok butaságot összehordani az élet nagy dolgairól, majd megteszi valaki más. Amikor megszületett a Petofi, akkor nem volt előttünk semmilyen példa, hogy mit szeretnénk játszani, talán két zenekart mondtam a többieknek, hogy merre kellene haladni, persze ez egyáltalán nem sikerült. A szövegek hangvétele komor és sötét. Ez jellemző a zenekarra, ezt nem szeretnénk hanyagolni a jövőben sem. Biztosan több emberhez eljut a zenénk így, hogy magyarul vannak a dalszövegek, pedig ez nem tudatos dolog, egyszerűen így tudom én is száz százalékosan átélni. Ha angolul lenne, akkor nem tudnám ennyire őszintén előadni azt, amit már egyszer leírtam. Másrészt pedig nem kergetünk álmokat, a zenekarral nem szeretnénk külföldre kijutni, tisztában vagyunk a határainkkal.

A Petofi „szülőhazája” Nyíregyháza, de ha jól tudom, többen már Budapesten éltek. A próbák összeegyeztetése sokszor bajos egy-egy zenekarnál. Ti hogy álltok ezzel?

Nagyon nehéz ez a dolog, aggasztóan keveset próbáltunk már az elején is. Bár mostanában két hetenként valahogy sort kerítünk rá, mert jönnek a koncertek és egyben kell legyünk nagyon, hogy ne okozzunk csalódást. Mert imádjuk a közönségünket és mindent megteszünk, hogy ha megnéznek minket akkor ne rossz szájízzel menjenek el a koncertről hanem úgy, hogy megérte a fáradtságot és kifizetni a belépőt.

Petofi

A kép forrása: Bodnár Dávid

Bobafett a Múltcore című számában idéz fel szép emlékeket nyíregyi koncertekről, mulatozásokról, ottani arcokról. Nektek milyen emlékeitek vannak a nyíregyházi underground zenei színtérről? Gondoltatok rá, hogy esetleg ti is írtok egy dalt a városról, a városnak?

Bobát imádjuk! Van már dalszöveg az otthoni estékről csak a mostani kislemez koncepciójába nem fért bele. Majd talán legközelebb. Az itthoni színtér annyira kicsi, hogy szinte már nincs is, de szerencsére itt van a MESÉS KELET szervezőbrigádja, akik próbálnak tenni valamit, hogy legyen élet, reméljük még nagyon sokáig nyomják a dolgot. Mi is próbálkozunk lehozni olyan bandákat, akik még nem voltak itt játszani, hogy ne minden évben ugyan azok a bandák lépjenek fel. Sokkal több fiatal zenekar kellene Nyíregynek, de nem nagyon tudok mondani új bandákat sajnos.

Mi az a három szó, ami elsőre eszedbe jut Nyíregyházáról?

He, Kőbányai, Szotyi.

Nemrég jelent meg az Árnyunk az égbolt című kislemezetek, a lemezen szereplő Az Idő Esete című számhoz klip is készült. Mennyi munka volt ezekben és milyenek a visszhangok a hallgatóság részéről?

Nagyon izgalmas volt a forgatás és egyben iszonyat fárasztó. Hajnal 5-kor indultunk, este 9 körül fejeztük be a felvételt egy Hódmezővásárhely melletti tanyán. Egy hatalmas szántóföldön kellett áthajtani autóval, aminek a közepén volt egy kis erdő, és annak a közepén egy romos parasztház, amiben már évtizedek óta nem lakott senki és minden bútort ott hagytak. A forgatás alapvetően nagyon jó hangulatban telt és egy profi stáb kezében voltunk, ami szintén hatalmas élmény a zenekar számára. Mi teljesen meg vagyunk elégedve vele, nem tudjuk eléggé megköszönni a munkát Porkoláb Norbertnek (Bad Moon Films), aki hatalmas odaadással tette a dolgát. Bátran forduljanak hozzá azok a zenekarok, akik egy patent klipet szeretnének!

A Petofi aktív a Facebookon és az Instagramon. A Youtube-oldalatokon a dalszövegek is megtalálhatóak és működik a merch is. Ez a tudatos online jelenlét nem jellemző minden zenekarra. Az elejétől fogva fontosnak tartottátok, hogy az interneten is menedzseljétek az együttest?

Természeten próbáljuk kihasználni az internet adta lehetőségeket, hogy könnyebben eljussunk az emberekhez. A zenekarnak van Bandcamp oldala is, ahova hamarosan feltöltjük az új kislemezt is és dolgozunk azon is, hogy még több felületen megjelenjen a zenekar (Spotify, Itunes stb.) A merch is pörög eléggé nálunk, szeretünk minél több pólómintát kihozni és olyan dolgokat, amik az itthoni zenekarokra nem jellemző. Rendszeresen megy a brainstorming, hogy milyen új cuccot dobjunk ki, aminek nem csak örülnének az emberek, de akár hasznos is lehet a mindennapi életben.

Végezetül, ha egyetlen mondatban kéne megfogalmazni, mit jelent számodra a Petofi?

Számomra a PETOFI a tökéletes önmegvalósítás a számokban és a szövegekben ki merem mondani azt, amit egyébként mélyen eltemetek magamban, és nem beszélek róla. Végezetül a zenekar nevében szeretném megköszönni a megkeresést máskor is örömmel válaszolok/válaszolunk a kérdésekre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top