350 kilós szobrot kap a férfi, aki miatt kitört az I. világháború

Princip_Gavrilo_grafit

Az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 101. évfordulójára szobrot emelnek a merényletet elkövető Gavrilo Principnek Belgrádban – döntött hétfőn a szerb főváros képviselő-testülete.

A két méter magas, 350 kilogramm tömegű szobrot a szerbiai munkaügyi minisztérium kezdeményezésére állítják fel a tervek szerint a Száva folyó partjához, illetve a folyón átívelő Brankov-hídhoz közel.

Már tavaly is született hasonló javaslat,

akkor a szerb kormány kezdeményezésére a tervek szerint a belgrádi vár előtti Kalemegdán-parkba került volna a szobor. A kezdeményezés azonban akkor nem valósult meg.

Goran Vesic városi menedzser az emlékműállítással kapcsolatban most azt mondta:

Belgrád ezzel lerója tiszteletét az előtt a személy előtt, aki tettével a szerb történelem részévé vált, és aki feláldozta magát a szabadságért.

Gavrilo Princip 1914. június 28-án adott le halálos pisztolylövéseket a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökösre és feleségére, Zsófiára. A szarajevói merénylet vezetett az első világháború kitöréséhez, amely több millió ember halálát okozta Európa-szerte.

A fiatal férfi azóta is megosztja a közvéleményt.

A szerbek hősként és szabadságharcosként tekintenek rá, aki az Osztrák-Magyar Monarchia elnyomása ellen küzdött, míg az európai népek többsége terroristának és merénylőnek tartja őt.

Gavrilo Principről Belgrádban utcát, iskolát és számos intézményt neveztek el, szobra azonban nem volt. Az eddigi egyetlen szerbiai Princip-szobor a vajdasági Járeken található.