– Anya, kérek inni – mondja Dani, miközben ügyesen kormányozva elteker mellettünk, lábbal hajthatós biciklijével. Anya inni ad, Dani pedig már büszkén mássza meg a játszótéri kalózhajót és lekiabál a fedélzetről, hogy látja-e Anya, milyen ügyes. Anya pedig látja, és sugárzik, közben tovább beszél arról, hogy kik azok a sovány angyalok, miért nehezebb regényt írni, mint novelláskötetet és miért pont egy tanárnő sorsán keresztül mutatja be egy bántalmazott nő életét. Anya ugyanis író, Kiss Noéminek hívják.
A főhősnő néha annyira antipatikus, hogy nem fogsz beleszeretni, mondta nekem Szegő János a könyv szerkesztője, és úgy gondolom, nagyon is igaza volt
– kezdi Kiss Noémi író, irodalmár és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa.
Tudtam, hogy egy szociografikus, ám más szempontból lélektani regényt akarok, amely olvasmányos, de nem könnyed és számomra égető problémákról szól. Nagyon örültem, amikor végül Sovány angyalok lett a címe. Ez volt az egyik első fejezet, amit hat éve írtam. A regény utolsó harmadában derül ki, kik ők pontosan, addig el kell jutnia az olvasónak. Voltaképpen ez egy nagyon nehéz írói próba is egyben: tudsz-e regényt írni, van-e hozzá elég önfegyelmed, hogy végig a kezedben tartsd a szálakat. Egy nőt, egy életet beszéltetek. És a részvét is fontos volt számomra, hogy az olvasó valamiképpen belekeveredjen ebbe a privát, intim életbe. Nem volt könnyű megtalálni a hangot. A főhős 1989 előtt diplomázott tanítónő, aki maga is bizonytalan, hogyan tud beszélni azokról a dolgokról, amik megtörténtek vele. Én sem tudok a saját meddőségemről beszélni. Lívia pedig megöli a férjét.
– teszi hozzá, miközben kisfia, Dani messziről integet felénk, és éppen azt mutatja, milyen ügyesen húzta fel magát a tőlünk néhány méterre lévő mászókára.
Gödöllőről régóta szeretett volna írni, hiszen ott született, egy ideig ott is lakott. A körzeti orvos nagyapától és tanárnő édesanyjától, nagymamájától hallott történetekben élt, egészen a nagyszülei haláláig. A családjukban sokan sportoltak, édesanyja testnevelőtanár volt, a nagybátyja NB1-es focista, ő maga pedig 14 éves koráig versenyszerűen úszott, sporttagozatos iskolába járt. Így jött az ötlet, hogy a főhősnő ne csak a gyermektelenséggel küzdjön, hanem a házassága is megkérdőjeleződjön, hiszen sportoló férjével egy bántalmazó kapcsolatban élt.
Gödöllő, Erzsébet park / www.facebook.com/ikeranya
Anyukám, nagymamám tanárok, minden családot ismertek az alvégtől az agráregyetemig. Nagyapám pedig körzeti orvos. Ő mindig tudta, kinek milyen élete van, meddig él még, és hogy mikor fog meghalni. Testekből olvasott, a magyar társadalom mentális állapota sosem volt jó, a Kádár-korban különösen rossz volt. Öngyilkosság, alkoholizmus, és szupertitkos bántalmazás a családokban. Emlékszem, már ötévesen nagyapámmal Freudot olvastunk a kertben, fontosnak tartotta a betegségek pszichés hátterét, korábban orvos-kriminológus volt. A betegségek a társadalom közérzetét is mutatják. Agresszió, pesszimizmus, elfojtások és szeretetéhség – ez volt a konszolidált kádárizmus. Ez a természetes, alapvetően kisvárosi klíma ugyanakkor nagyon is közösségi közeg volt számomra, egészen felnőtt koromig. Nem a lelki szegénységből lesz a bántalmazás, az értelmiségi családokban, a látszólag jó „polgári” házasságokban még sunyibb módon van ott. Ezt tanultam. A házunk hátsó részében volt a nagyapám rendelője, de a betegek csak a hátsó kapun mehettek be, nagymamám takarított utánuk és szentségelt. Szókimondó, uralkodó típus volt. Nagyapám befogta a fülét és olvasott inkább, vagy sakkoztunk. Író barátai jártak hozzánk, meg papok. Mindez még bőven a szocializmusban történt, egy terebélyes gesztenyefa alatt. Szagokra, szavakra, ebédekre emlékszem, meg üvegpoharak koccanására és fontos sporteseményekre. A kredencen folyton szólt a rádió, miközben a családból valaki épp aljasnak nevezte a házastársát. Az volt a legfontosabb nálunk, sportot nézni, értékelni, szitkozódni. Nagybátyám futballista volt. Anyukám tornász, én később, alsós koromban versenyúszó lettem, akkor már kevesebbet jártam Gödöllőre, de úszni még ott, a Hajósban tanultam meg. A Sovány angyalokba beleszőttem a gyerekfejjel elszenvedett sport-bántalmazásokat is, de a meddőségről is nyíltan írok, noha ez korántsem önéletrajzi ihletésű könyv. Utóbbi tapasztalásaimról inkább az Ikeranya szól.
– meséli.
www.facebook.com/ikeranya
Az Ikeranyában egy ikerszülés-születés történetét írta meg, ahol a leendő anya mindent megtesz azért, hogy teherbe essen, ami végül a lombikbébi programnak köszönhetően sikerül is: a sors rögtön két gyermekkel ajándékozza meg a házaspárt. Az ikrek korábban jönnek világra, a kisfiú hetekig fekszik a koraszülött osztályon, és nem lehet tudni, hogy alakul a sorsa.
A mesterséges megtermékenyülés számomra éppen olyan szent, mint a hagyományos, ez is egy titok, a másik is. Az angyalok csinálják. Végül is senki sem tudja igazán miért jön össze valakinek az első pár alkalom után, és valakinek miért csak tíz év elteltével. Sokan úgy tartják, a babákat végül is az angyalok hozzák. A keresztény kultúrában sok mindenre használjuk az angyal kifejezést, pozitív és negatív kicsengéssel. Tulajdonképpen minden nő angyal. Tanárnők, anyák, nővérek, meddők. De komolyan: az angyal segítő, vagy koromfekete, a halált hozza. Sosem lehet tudni, hogyan alakul az életed, és a segítség valóban segítség-e. Az angyal házasság és gyermekáldás – csakhogy a valóság másképpen bánik veled, a szent hirtelen profán lesz és hétköznapi. Szorongsz, mert nem vagy egy angyal és mert elhagynak az angyalok. Az angyalok mennyei lények, tele vannak a templomok és a kórházak festett angyalokkal, feltétlenül bíznod kell bennük – és angyalok maguk a női főszereplőim: Lívia, Kati és Sári. Dolgozó, gyermektelen nők, sokat nevetnek és sok fájdalmas titkuk akad. Élni és túlélni szeretnének, a mai magyar társadalom női metaforái ők, megszemélyesített lények, igazi regényfigurák közelmúlt nem túl fényes Magyarországról. Csendes, köznapi életet élnek, halvány lányok
– mondja és közben fél szemével Danit nézi, aki odaszalad hozzánk, felpattan Anya ölébe, egy ideig türelmesen ücsörög, aztán megunja, és indulásra biztat bennünket. Felkerekedünk, és hamarosan az épülő könyvhét pavilonjai között sétálgatunk, ahol majd Anya is dedikál a hétvégén.
A borítón Szemethy Orsi festménye látható
A Sovány angyalokat már az ikrek megszületése előtt elkezdte írni. Éveken át gyűjtötte hozzá az anyagot, végül hat év alatt született meg. Kijárt Gödöllőre, interjúzott, tovább faggatta az édesanyját és a helyieket. Elolvasott rengeteg cikket, tanulmányt, és Morvai Krisztina: Terror a családban című 1998-ban megjelent könyvét is, amely még jóval a Jobbikos szerepvállalása előtt született, tulajdonképpen jogi tankönyv.
Emellett főleg holland, német és amerikai forrásaim voltak, ott – ahol nyitott a társadalom – nagyon érdekes interjúkat adtak ki már a kilencvenes években férjgyilkosokkal. A főhősnő, Lívia karaktere is több nő élethelyzetéből áll össze. Natalie Nathon barátnőm és olvasóm is segített a jogi részeknél, a büntetés vagy a törvényhozás menete nagyon bonyolult a családon belüli erőszak esetében. Ráadásul ma naponta szembesülünk az erőszakkal és a nők védelmének a hiányával. Molesztálással, kirekesztettséggel, némasággal. Korántsem kivételes történet Lívia élete. A nyolcvanas években még inkább tabu volt a válás. Miért nem válik el a hősnő? Sokan majd ezt kérdezhetik. Bántalmazó férjet sokkal nehezebb elhagyni, mint egy „normális”, de rossz kapcsolatból kilépni. A bántalmazó kapcsolatfüggő viszony, nagy segítségre szorulnak a bántalmazott nők. Ha olyan egyszerű lenne kilépni, akkor erre nem is volna szükség, de a realitás éppen az ellenkezője. Én feküdtem együtt klinikán bántalmazott meddő nővel, akit vert a férje, mindenki látta, az orvos is, és nem tudott mit tenni, mert az áldozat nem akarta és tagadta, amikor lépni kellett volna. Félt
– meséli. A munkások már szorgosan pakolják a fehér, műanyag kalodákat, iszonyatos hőség van, Dani pedig töretlenül kanyarog a turisták között.
Manapság a válás nem számít tabunak, hat évvel ezelőtt viszont még a bántalmazás kérdéséről sem beszéltek olyan nyíltan. Noémi mintha megérezte volna előre, hogy a társadalom megérik majd a nyílt párbeszédre, a traumák feldolgozására. Nemcsak most nyúlt hozzá intuitívan ehhez a témához, hanem még az első, 2006-ban megjelent könyve, a Trans megírásakor is, amely egy táncosnőn ejtett erőszakról szólt. Akkoriban a nemi erőszak, pláne a párkapcsolaton vagy családon belüli erőszak még egyáltalán nem volt benne a köztudatban. Ma már evidencia, hogy léteznek női szerzők, női művészek. A politikában még nem látszódik, de a művészeti törekvésekben – az irodalomban, a festészetben, a színházban – jelentős nők alkotnak.
A Trans volt az első novelláskötetem, aminek megosztó volt a fogadtatása, megjelent azóta több nyelven, és sok önbizalmat, sikerérzést adtak németországi felolvasásaim. Eddig minden könyvemet monomániásan írtam, csak a szövegre figyelek, a megírás módja és a hőseim sorsa érdekel. Az Ikeranya miatt sok levelet kaptam, fórumokra hívtak, anyák helyett kéne beszélnem, mondták, egy írónak jobban megy az ilyesmi. Szívesen felvállalom ezt is, rendszeresen írok számomra fontos könyvekről újságoknak, különösen a kelet-európai szerzőkre figyelek. Őket érzem közelállónak. A most elkészült könyvemhez rengeteg cikket elolvastam, a gólyatáboros nemi erőszakos esetektől kezdve az iskolákban történt visszaélésekig, és volt, ahol dramaturgiai elemeket is átemeltem.
Férjgyilkosság – a Sovány angyalok dokumentumai 2. rész
Arzénes asszonyok a magyar társadalomtörténetben
/ www.facebook.com/ikeranya
Sokat hallgattam nőket beszélni, áldozatokat, bántalmazókat is ismerek. Nem kellett messzire mennem, köröttem élnek, minden családban ott vannak. A magyar nyelvi hagyomány eleve balladai, gondoljunk Ágnes asszonyra, vagy Szabó Magda Az őz című regényére, Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül regényére, ezek simán irodalmi mintáim voltak. Persze le is gyilkoltam őket, én mai nyelven igyekeztem rögzíteni egy tanárnő sorsát a rendszerváltás idején, és saját, privát történelmét vele meséltetem el. Kisvárosi Lady Machbeth ő – rálátó, belátó és érzéki. Csakhogy ott van az életében a sunyi és a genya. Kérdés, hogy birkózik meg vele
– mesél a könyvéről, és közben hozzáteszi Lívia sem véletlenül tanárnő. A rendszerváltás óta ez a szakma fokozatosan veszti el a presztízsét, ma már egy kifejezetten lenézett, társadalmilag alulértékelt hivatásnak számít, és nemcsak anyagi szempontból.
Fontosnak éreztem, hogy bemutassam a tanárok helyzetét, akik ma különösen megalázott pillanatban vannak, és jelentős számban nők. Az oktatási rendszer korábban egy reformizálható, rendszernek tűnt, de mára ez megváltozott. Nemcsak a tanári pályát, hanem úgy általában a hagyományos értelmiségi pályákat is tönkretette a manipuláló politikai akarat. Sikkesen háttérbe szorítja a kritikai, tradicionális, műveltséget feltételező pályákat, mert ezek meggyőző érvek egy olyan társadalomban, ahol eleve alulértékelt a tudás. Sok ember ezt üdvözli, talán, mert neki is volt egy „hülye” tanárnője, aki megkeserítette az életét. Nálunk nemcsak a nők hülyék, hanem a tesitanárok is.
Gödöllő, osztálykép az alvégi iskolából / www.facebook.com/ikeranya
Megállunk a most épülő Magvető pavilonja előtt, figyeljük, ahogy négy-öt megtermett fiatalember tákolja össze a félig kész pavilont, Dani most már kezdi elveszteni a türelmét. Megérkeztünk a kisföldalatti megállójához, gyorsan megkérdezem zavarja-e még, ha női írónak nevezik.
Romániában, a lengyel és a horvát irodalomban sokkal természetesebb a nők jelenléte. Nagyon szeretem ezeket az írói társaságokat. Nálunk sokat változott ez az utóbbi években, mondjuk azt, hogy menő női írónak lenni, de szerintem ez semmit nem jelent, mikor írok, csak simán író vagyok, női hőssel
– válaszolja, majd felkapja a hóna alá a kisbiciklit, Dani belekapaszkodik Anya kezébe, integetnek és már indulnak is Adélért az óvodába.
