+ Zene

Relikviák a Vágtázó Halottkémek negyven éves történetéből

vhk

A mágikus népzenét játszó zenekar felhívást intézett a rajongókhoz: várnak minden olyan dokumentumot, amelyet a rajongók az elmúlt négy évtizedben gyűjtöttek össze.

Negyvenedik születésnapját ünnepli idén a Vágtázó Halottkémek (VHK), amelynek számai generációkra voltak hatással. A Grandpierre Atilla által vezetett együttes a fővárosi Barba Negra Trackben ad koncertet, fellép a Sexepil és az Ébrenálmodók Rituális Színház is.

A Vágtázó Halottkémek 1975-ben alakult Budapesten Grandpierre Atilla baráti társaságából. A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló frontember sámánisztikus éneke kísért.

A rendszerváltásig a zenekar szinte folyamatosan be volt tiltva. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filméjt, a Kutya éji dalát, 1986-ban Beatrix holland királynő személyesen járt közbe annak érdekében, hogy a VHK betiltása ellenére részt vehessen Amszterdamban a magyar kulturális heteken. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is, albumaikat kiadta a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Records adta ki.

A csapat manapság évente csak néhány koncertet ad. A legutóbbi stúdióalbum három évvel ezelőtt, 2012-ben jelent meg Veled haraptat csillagot címmel.

A VHK koncertje alatt egy különleges színházi produkciót láthat a közönség, az Ébrenálmodók Rituális Színházat, amelyre nagy hatást gyakorolt a Vágtázó Halottkémek és annak rituális színháza. A társulat a mozdulatok és a zene erejét, valamint a vizuális eszközökben rejlő lehetőségeket használja kifejező eszközként. Alkalmanként együttműködnek tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és cirkuszi artistákkal is.

A VHK előtt a nyolcvanas évek elején alakult Sexepil melegít be, amely a tavalyi év egyik legenergikusabb visszatérését produkálta Your Scream Is Music című albumával, ami 17 évvel a legutóbbi stúdiólemez után jelent meg.

A mostani VHK-koncert kapcsán a zenekar felhívást intézett a rajongókhoz: várnak minden olyan képet, fotót, videót vagy egyéb beszkennelt dokumentumot, amelyet a rajongók az elmúlt négy évtizedben gyűjtöttek össze. A relikviákat a facebook-oldalukon és beszkennelve az e-mail-címükön várják. A zenekar jubileumi koncertje június 5-én pénteken lesz a fővárosi Barba Negra Trackben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top