+ Film

Intim, soha nem látott felvételeken Amy Winehouse szívbemarkoló sztorija

Cannes-ban már óriási sikert aratott, és szerencsére a magyar közönség sem marad le a tragikus sorsú énekesnő életét bemutató filmről. A filmről eddig ódákat zengenek a kritikák.

Ez a film egy lányról szól, aki semmi mást nem akart, csak hogy szeressék őt. Egy lányról, akinek szüksége volt a szeretetre, de nem mindig kapta ezt meg környezetétől és azoktól, akik a legközelebb álltak hozzá. És gyakran eltolta magától azokat, akik végül mégis kimutatták iránta érzett szeretetüket. Az Amy ezért végső soron egy film a szeretetről és a szerelemről.

Ezek Asif Kapadia, a film rendezőjének szavai, aki ha  ugyanolyan átfogó portéfilmet készített Amy Winehouseról is, mint néhány évvel ezelőtt, Aryton Sennáról, akkor biztosan nem kell csalódnunk. A film eddigi fogadtatása alapján bizakodhatunk, hiszen olyan jelzők röpködnek a filmről, mint hogy szívbemarkoló, megindító, lenyűgöző.

Az, hogy ezek mennyire üres szavak, csak júliusban derül ki, hiszen az Amy- Az Amy Winehouse sztori című film ekkor érkezik a magyar mozikba.

Az Amy – Az Amy Winehouse sztori nem mutat hagyományos interjúhelyzeteket, az archív felvételek mellett az énekesnő világhírű dalaira, és fellépéseire koncentrál.

 

Egészen kivételes előadásban csendül fel többek között a Rehab, a Back to Black, a Love Is a Losing Game és a You Know I’m No Good is. Amy született zenei tehetség volt, aki hangjával teljesen elvarázsolta közönségét. Dalait saját maga írta és adta elő, ám karrierjének hamar véget vetett az állandó rivaldafény és médiafigyelem előtt zajlott botrányos kapcsolata és szenvedélybetegsége. Rajongói ünnepelték tehetségét, személyiségéről azonban csak a médián és a bulvárhíreken keresztül értesültek. Ezen változtat most az Amy – Az Amy Winehouse sztori, amely első alkalommal mutatja meg a világnak és rajongóknak az igazi Amy Winehouse-t.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top