+ Film

Díjat nyert a Saul fia

Saul fia

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a hivatalos versenyprogramba meghívott 19 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerintük legjobb filmet. Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilmek ítélt FIPRESCI-díjat szombaton, egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt adták át a cannes-i fesztiválpalota egyik különtermében.

A díjátadón a rendező „nagyon nagy örömnek, büszkeségnek és megtiszteltetésnek” nevezte, hogy első szereplését Cannes-ban a világ minden tájáról meghívott külföldi kritikusok ilyen jól fogadták. Emlékeztetett arra, hogy a film elkészültét Magyarországon kívül egyetlen más ország sem támogatta, s jóllehet a filmben fél tucat országból szerepelnek színészek, az alkotás teljes egészében magyar film.

A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.

A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több mint 320 millió forinttal támogatta.

A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top