+ Színház

A teátrumi társaság kizárja a POSZT-ról a nem versenyző előadásokat

poszt

Az MTT felhívja az érintetteket, hogy biztosítsák: a zsűri minden előadást zsűrizzen le és döntéseit az összes produkció megtekintése alapján hozza meg.

A Magyar Teátrumi Társaság határozott álláspontja az, hogy a versenykiírásnak megfelelően a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadások csak és kizárólag úgy vehetnek részt a találkozón, hogy vállalják a megmérettetést

– ez áll a társaság közleményében, amit a keszthelyi közgyűlésen fogadtak el.

A közgyűlés felhívta az elnökségét, hogy azonnal kezdeményezze a POSZT kft. tulajdonosi taggyűlésének összehívását legkésőbb május 25-re.

A taggyűlésen az elnökség azt az álláspontot képviselje, hogy azon produkciók szerződéseit, amelyek a versenybe történő beválogatás ellenére nem kívánnak résztvenni a XV. POSZT versenyprogramjában, jogi szakértő bevonásával, a felbontás érdekében, vizsgálja felül.

Az MTT közgyűlése arra hívja fel a POSZT zsűrijét és a POSZT kft-t, hogy biztosítsa azt, hogy a zsűri minden versenyprogramban résztvevő előadást zsűrizzen le és döntéseit az összes előadás megtekintése alapján hozza meg

– írja a Színház.hu-n megjelent közlemény a 36 megjelent tagszervezet döntése alapján. Elfogadták a mérlegbeszámolót, plusszal zárták 2014-et.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top