+ Képzőművészet

Hatvanmilliót adtak a virágok lelkét megszólaltató festményért

Vaszary János Virágok vázában című csendélete kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján, amelyen mintegy kétszáz tételt kínáltak az érdeklődőknek hétfő este a Budapesti Kongresszusi Központban.

Élénk licitemelkedés mellett 20 millió forintos kikiáltási árának több mint háromszorosáért, 61 millió forintért talált új gazdára Vaszary 1935 körül készült csendélete. Az idősödő festő akkoriban a természet közelségét kereste tatai villájában.

Kárpáti Aurél megfogalmazása szerint Vaszary János csendéleteiben a virágok lelke szólal meg.

Bársonyos szirmokat és húsos leveleket fakasztó, titokzatos természeti erő, maga az eleven élet, egész belső fejlődéstörténete egy-egy lila ciklámennek, melegsárga, halottfehér vagy vérvörös rózsának. A kolorista lelkesültsége ez a virágszeretet

– írja.

Szintén magas áron, 58 millió forintért kelt el Perlott Csaba Vilmos Park című olajképe, amely a Matisse-nál töltött második év végén, 1910 nyarán már Kecskeméten készülhetett. A kép licitje 20 millió forintról indult.

perlrott-csaba_vilmos-park_1908_korul-49

Perlott Csaba Vilmos Park

Kikiáltási árának duplájáért, 28 millió forintért cserélt gazdát Schönberger Armand 1929-re datált Út és házak című műve, amely feltehetőleg a II. kerületi Horváth utcai műterem ablakából nyíló városképet ábrázolja madárperspektívából, előterében csupasz fák övezte úttal, háttérben sűrűn egymás mellé épült házakkal és híddal.

Nagy volt az érdeklődés Szobotka Imre Fekvő alak című kubista képe iránt is. A festmény kikiáltási ára 12 millió forint volt, végül 18 millió forintnál ütötték le a licitet. Szobotka az egyik legjelentősebb magyar kubista festő, több alkotása már az első világháború alatt elveszett. A Fekvő alak eddig csak fekete-fehér reprodukcióról volt ismert.

A 20. századi klasszikus festészeti művek mellett modern darabokért és 19. századi festményekért licitálhattak az érdeklődők a tavaszi Virág Judit Galéria aukción.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top