+ Történelem

Gonosztevőknek tekintik az első világháborús magyar katonákat

A SS, a Gestapo, a Wehrmacht és a többi német katona mellett az Osztrák-Magyar Monarchia katonáit sem kíméli a készülő szerb szoborállítási szabályozás. Konkrétan tiltani és büntetni tervezik ezt.

Az első világháborús magyar katonáknak sem állíthatnak majd emlékművet a Vajdaságban azt követően, hogy megszületik a szoborállítást szabályozó törvény Szerbiában, az új jogszabály szerint ugyanis a jövőben nem lehet másokat sértő emlékművet állítani – számolt be kedden a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Az újság szerint az új jogszabállyal megelőzhető lesz, hogy „vallási vagy nemzeti érzelmeket, történelmi tényeket vagy a közerkölcsöt sértő, fasiszta, soviniszta vagy szeparatista eszméket hirdető” emlékműveket állíthassanak a nyugat-balkáni országban.

A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi magánszemélyek, egyesületek és önkormányzatok számára is, hogy bárkinek szobrot állítsanak, függetlenül attól, hogy hősről vagy gonosztevőről van-e szó

– írta a Vecernje Novosti.

Az emlékműállítást a szerbiai munkaügyi minisztérium felügyeli a jövőben. Dragan Popovic, az illetékes tárca munkatársa szerint az új jogszabály lehetővé teszi, hogy elvessék például azokat a Németországból érkező kéréseket, amelyek német katonák számára létesítendő emlékművekre vonatkoznak. Popovic szerint Berlin azzal indokolja a kérést, hogy csak az SS és a Gestapo követett el gaztetteket Szerbiában, a többi katona nem, miközben az archívumok tanúsága szerint a Wehrmacht katonái is követtek el ilyeneket.

Hasonló a helyzet az Osztrák-Magyar Monarchia katonáival is

– jelentette ki Popovic.

24_

Szerbiában 2011-ben nagy port vert fel, hogy a vajdasági Adán emlékművet állítottak  Damjanich János magyar honvédtábornoknak. A szerbek felróják neki, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a magyarok oldalán harcolt a szerbekkel szemben.

A vajdasági Csúrogon ismeretlenek minden évben megrongálták a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzett magyar áldozatok emlékére állított emlékművet mindaddig, amíg 2013-ban Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök közösen fejet nem hajtott az ártatlan magyar és szerb áldozatok előtt a megbékélés jegyében.

Aki megsérti a törvényt, az 100-150 ezer dináros (254-381 ezer forint) bírsággal sújtható, míg ha önkormányzat vagy intézmény vét a jogszabály ellen, 1-2 millió dináros (2,54-5,08 millió forint) büntetést lesz kénytelen fizetni.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Damjanich szerint:

    ti kibaszott idiotak, honnan LOPTATOK MEGINT azt a szerencsetlen fotot? se cim, se szerzo, se leiras, se forras, semmi.
    akkor meg mi a kibaszott anyatoknak raktatok be a cikkbe??!!!
    fuckin’ balfaszok, amik vagytok…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top