+ Film

Nagypapa, meséld el azt, mikor rocksztár voltál!

A hétvégén már premier előtt látható a Genesis: A siker útján című dokumentumfilm, amely a kivételes pályafutású progresszív rockzenekar múltját mutatja be – ráadásul úgy, hogy a film stábjához Peter Gabriel is csatlakozott.

A hétvégén már premier előtt látható a Genesis: A siker útján című dokumentumfilm, amely a kivételes pályafutású progresszív rockzenekar múltját mutatja be – ráadásul úgy, hogy a film stábjához Peter Gabriel is csatlakozott.

Genesis: A siker útján. Bemutató: 2015. május 21. Forgalmazza a Pannonia.

A múlt héten egy válogatás erejéig áttekintettük a Genesis pályafutását, ami most megkönnyíti a helyzetemet, mert abból a cikkből már eleve kiderül a Genesis története nagy vonalakban, és most nem kell kitérni a tagcserékre, a zene változásaira – ugyanakkor a dokumentumfilmről beszélve mégsem sodródhatunk túl messzire ezektől a dolgoktól.

A Genesis: A siker útján a zenekar történetét kronologikusan tárgyalja, amelyek között a nagylemezek jelentik egy-egy korszak fejezeteit. A Genesis esetében ez egy célszerű eljárás, mert az együttes lemezei valóban gyakran voltak fordulópontok – így például az első időszakban alig volt 2 olyan album, amit azonos felállásban játszottak volna fel.

Mindegyik lemez sorra kerül, egyedül talán a Selling England By The Pounds kap meglepően kevés időt, illetve egy lemez egyáltalán nem kerül szóba, a legutolsó, Ray Wilsonnal felvett lemez, ami ugyan tényleg nem egy fényes csillag a pályafutásukban, de egy mondat erejéig meg lehetett volna említeni, ha már akkor jó ötletnek tűnt Phil Collins nélkül albumot kiadni. Ezt az apró turpisságot leszámítva mindegyik lemezről hallunk egy pár percet, aminél többet is elviselnénk, de akkor aligha lehetne tartani a 90 perces játékidőt.

Sorra megszólalnak a zenekar tagjai, a klasszikus ötös felálláson túl szóhoz jut a korai évek meghatározó gitárosa, Anthony Phillips; nyilatkoznak azok a turnézenészek (Chester Thompson, Daryl Stuermer), akik a hetvenes évek vége óta ugyanolyan fontos részei a Genesis hangzásának, mint a keménymag. A lemezek történetén keresztül pedig belátunk a kreatív folyamatokba is, valamint abba is valamennyire, hogy a zenekar tagjai közt milyen (erő)viszonyok voltak.

A tagok a sikeres nagypapák nyugalmával mesélnek a Genesisről. Elvégre a zenekar történetéből sem kívülről, sem belülről nem igazán hiányzik semmi: voltak merészen kísérletező évek, hibátlan lemezek, kritikai sikerek, slágerlistás dalok, teltházas turnék, sikeres szólókarrierek. Mi többet kívánhatna egy zenekar, amelyik kezdetben még egy hippifesztivál műsorából sem tűnik ki különösebben?

A dokumentumfilm végig erős tempóban szalad végig a négy évtizeden, ennek köszönhetően nem kezdjük el az óránkat nézegetni, holott tényleg nem nagyon történik más, mint hogy nagypapák mesélnek a régi szép időkről. Ha az ember azonban beül a Genesis: A siker útján című filmre, akkor gyaníthatóan kíváncsi ezekre a nagypapákra, akik valóban együtt, valóban szívesen mesélnek – ennél pedig az egyszeri rajongó igazán nem kívánhat többet – de még az sem, aki csak titokban szereti Phil Collins slágereit.

genesis

Genesis, 2014. (Forrás: Genesis-News.com)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top