Izzik, gyűlöl, fél és irigykedik a fél ország

bokros lajos

Ezt a történetet politikai párt vezetője írta a Facebook oldalán, ennek ellenére vagy ezen túl olyan emblematikus képet fest, ami miatt azt gondolnók, érdemes megörökíteni a pillanatot, mert évekkel később tanulságul szolgálhat értetlenségeinkre.

Fájdalom

Tegnap délután elsétáltam a Clark Adám térre, hogy csendesen kifejezzem pártom, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) támogatását a tüntető egészségügyi dolgozóknak. Nem akartam felszólalni, nem kerestem a szervezőket. Csupán együtt kívántam menni a naponta áldozatos munkát végző orvosokkal, ápolókkal, szociális munkásokkal, akik bízvást nevezhetők a nemzet napszámosainak.

A csöndes gesztust a felvonulók túlnyomó többsége megértette. Több tucat jelenlévő nemcsak odaköszönt, hanem kifejezetten megköszönte, hogy eljöttünk Pusztai Erzsébet alelnökkel együtt. A túlnyomó többség igencsak örült, hogy lát bennünket, mert megértette, hogy együtt többek vagyunk, nagyobb az erőnk.

Volt azonban egy disszonáns hang, amit nem hagyhatok szó nélkül, mert azóta is mélyen aggaszt. Odajött egy fekete ruhás hölgy és kihívóan megkérdezte, hogy én vajon orvos, vagy ápoló vagyok-e. Nyilván tudta, hogy nem, üres retorikai kérdés volt. Aztán fölényesen odavetette, hogy ez a tüntetés politika mentes.

Engem ez az eset mélyen elgondolkodtatott. Hogyan lehet egy tüntetés úgymond politikamentes, amikor a politika közügyekkel való foglalkozást jelent?
Vajon az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása nem közügy? Kitől követelték a dolgozók fizetésük növelését és munkafeltételeik javítását?
Bizonyára nem egymástól, hanem a kormánytól, amelyik politikai testület! Kitől remélhetnek támogatást, ha nem éppen azoktól, akiket érdekelnek a közügyek, az ország sorsa, a nemzet jövője? Nem azt kellene éppen erősen akarni, hogy mindenki politizáljon?
Nem az az érdeke a dolgozók egy csoportjának, hogy bajukban melléjük álljon mindenki? Aki viszont melléjük áll, mert érdeklik a közügyek és az egészségügyi dolgozók gondjait közügynek érzik, az nem politizál? Azt el kell zavarni?

Hatalmas zavar van a fejekben. De még nagyobb a szívekben.
Ígérem, az egészségügyi dolgozókkal akkor is szolidáris leszek, ha netán döntési helyzetbe kerülök és javíthatok a sorsukon.
De a fájdalomra emlékezni fogok.

Izzik, gyűlöl, fél és irigykedik a fél ország.
Nehezen lesz ebből nemzeti újjászületés.

Hazafelé az 50-es villamoson odaszólt egy utas: sohase adja fel, Bokros úr! Ígérem, így lesz.

Bokros Lajos
elnök
Modern Magyarország Mozgalom