+ Színház

Végső búcsú a nemzet színészétől

Kóti Árpád

Több százan vettek végső búcsút Kóti Árpádtól, a nemzet színészétől pénteken a debreceni Köztemetőben.

Debrecen egy ikonikus polgárát gyászolja, búcsúzik Kóti Árpádtól, a város díszpolgárától, egy olyan embertől, aki hajlíthatatlanul egyenes, őszinte, kivételesen karakteres egyéniségként írta be magát Debrecen történetébe

– méltatta az életének 81. évében, április 26-án elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művészt a ravatalnál Papp László, a város polgármestere. Felidézte, hogy a múlt esztendő Kóti Árpád éve volt: megkapta a Kossuth-díjat, köszöntötték 80. születésnapján, majd a nemzet színészei közé választották, amivel egész pályáját, egész életművét ismerte el a szakma.

Mindazt, amit ötven éven át a magyar nyelvért és irodalomért, a magyar színművészetért, a nemzeti színjátszásért tett

– mutatott rá Papp László. Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és a színésztárs Csikos Sándor a társulat nevében búcsúzott Kóti Árpádtól, aki több mint fél évszázadot játszott a debreceni teátrumban.

Kóti Árpád

Kóti Árpád temetése – Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Felidézték egyebek mellett első nagy debreceni sikerét, amelyet a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című darabban, a magyar hősi halott katona megformálásával aratott. Azóta több mint 60 rendezővel dolgozott, és 1963 óta több mint 200 bemutatója volt a Csokonai Színházban. Kóti Árpád a halála előtti napokban is játszott, de már kiosztották új szerepét a következő évad első bemutatójára is.

A ravatalnál a pályatársak nevében Tréfás György operaénekes búcsúzott Kóti Árpádtól, majd Kállai Bori elénekelte a Kék nefelejcs című nótát, amelyet – mint a ravatalnál elmondta – még fiatal színészként kért tőle Kóti Árpád egy közös nótázáskor – erre az alkalomra.

Kóti Árpádot a római katolikus egyház szertatása szerint helyezték örök nyugalomra a debreceni Köztemetőben, a szertartást Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök vezette.  A színház társulatának a tagjai a temetés után a Csokonai Színház épületében idézték fel Kóti Árpádhoz kötődő közös emlékeiket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top