Magyar zenekarok magyar dalokkal jelentkezhetnek a gombaszögi seregszemlére

komkagombaszog

A tavalyi sikerre való tekintettel idén újra megszervezik a felvidéki zenekarok seregszemléjét a Gombaszögi Nyári Tábor utolsó napján, július 19-én. Már elindult a jelentkezés a II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára.

A szervezők olyan szlovákiai magyar zenekarok jelentkezését várják, akik legalább három saját, digitális formában is meghallgatható dallal rendelkeznek. A II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára kizárólag magyar nyelvű dallal lehetséges nevezni. A felvételt, illetve az együttes további paramétereit a [email protected] címre lehet elküldeni május 24-ig. A beérkezett pályamunkákat, dalokat szakmai zsűri értékeli majd, valamint a nyertes zenekarok közönségszavazás útján kerülnek fel a vasárnapi nap fellépőinek listájára.

online-gombaszog2013

A tavalyi évhez hasonlóan, az amatőr zenekarok ismét igénybe vehetik majd a nagyszínpadot és annak minden felszerelését, együtt dolgozhatnak profi hangosítóinkkal, valamint a színpadon vetítési lehetőséget is biztosítunk számukra. Emellett lehetőségük nyílik arra, hogy a tábori újság, a Vadalma hasábjain is bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt.

A Gombaszögi Nyári Tábor nagyszínpadán fellép többek között a Kowalsky meg a Vega, a Kiscsillag, Csík zenekar, Rómeó vérzik, és a Ghymes is.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői mindenkit sok szeretettel várnak július 14. és 20-a között Krasznahorkaváralján!