+ Irodalom

Centauri Észtországban fedi fel kilétét

centauri

Centauri 2006-ban publikált először, egy évvel később a Flaubert és a divat című elbeszélését beválogatták a legjobb magyar novellákat egybegyűjtő Körkép antológiába.

A szerdán kezdődő észtországi Prima Vista nemzetközi könyvfesztiválon fedi fel kilétét az álnéven publikáló magyar szerző, Centauri, akinek kilenc évig sikerült megőriznie inkognitóját.

A Magvető Kiadó tájékoztatása szerint a szerző a rendezvény vendégeként lép fel május 7-én Tartuban, az olvasótalálkozót a szerző fotókiállítása kíséri és főzni is fog a résztvevőknek. Korábban Bodor Ádám, Dragomán György, Bartis Attila és Darvasi László voltak a fesztivál magyarországi vendégei.

A 43 éves Centauri írói világát kritikusai először a mágikus realizmushoz hasonlították, Gabriel García Márquez és Jorge Luis Borges munkáiban kerestek hatásokat, első regényében pedig az észak-amerikai regénystílusok billentyűzetén játszik lenyűgöző magyar variációkat – jellemzi az írót a kiadó.

Centauri 2006-ban publikált először, egy évvel később a Flaubert és a divat című elbeszélését beválogatták a legjobb magyar novellákat egybegyűjtő Körkép antológiába. Ugyanabban az évben jelent meg első novelláskötete Pátosz a káoszban címmel, melyet a Kék angyal (2008) követett. Az utóbbiból lengyelre és angolra fordítottak novellákat, a Kút a nap alatt című elbeszélésből pedig rövidfilmet forgattak. Ezt követően – viszonylag hosszú hallgatás után – 2013-ban jelent meg Jégvágó című regénye. Idén kerül a polcokra a szerző második regénye, a Jack London fiatalkora nyomán írt Jákob botja.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top