+ Film

Megnéztük, hogyan balcsiznak a köztévé fiataljai

Egynyári kaland

Amikor még csak 5 percet láttam a közmédia Balatonon játszódó Egynyári kaland című ifjúsági sorozatából, már úgy éreztem, az összes részt láttam. Még azt is, ami még el sem készült.

Április 26-án indult az Egynyári kaland című hatrészes magyar ifjúsági sorozat a Duna TV-n. A szériát Magyar Filmszemlén négy díjat besöprő Köntörfalak rendezője, Dyga Zsombor készítette. Az Egynyári kalandban főleg fiatal, feltörekvő színészek kaptak lehetőséget: a stáblistán megtaláljuk Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó és Héricz Patrik és Schmidt Sára nevét, akik színházi színészként is bontogatják szárnyaikat. A sorozat hat frissen érettségizett tinédzser balatoni kalandjait mutatja be.

Hogy mi ezzel a baj?

Az, hogy egy kis képzavarral élve már Dunát lehet rekeszteni a balatonos filmekkel. A magyar tenger sajnos a közhely tökéletes szimbóluma lett. Erre jön a köztévé, és leküld oda pár fiatalt, akik buliznak, dolgoznak, szerelembe esnek, csalódnak, hogy aztán a nyár végén újemberként, értékes tapasztalatokkal gazdagodva térjenek vissza szüleikhez. Ugye, mennyire tipikus? Mintha a második részét forgatták volna le a Tibor vagyok, de hódítani akarok vígjátéknak.

Egynyári kaland

A kép forrása: Médiaklikk

A beköltözéssel indítunk, a három fiú és a két lány elfoglalja a balatoni kéglit, amit egy tutyimutyi srác ad ki nekik. Merthogy a tutyimutyi srácot nem lehet kihagyni egy ilyen sztoriból. Van, aki vendéglátós munka miatt utazik le, van, aki csak költi anyu-apu pénzét. Az ifjú színészek még ha nem is a legjobbak, de legalább nem ripacsok, és nem Éjjel-Nappal Budapest szintű óbégatást kapunk.

Nem kell sokat várnunk, és belebotlunk ismerős arcokba. Például Mucsi Zoltánba, aki az étterem mogorva, flegma főnökét alakítja. Ha valamivel, akkor ezzel biztosra mentek a készítők. Mucsi morgását és beszólásait ezredszerre is szívesen hallgatjuk meg, annyira jól áll neki a szerep. Maga a sztori szépen lassan csordogál, és elég kiszámítható. Így nem marad más, mint a balatoni feeling. 2015-ben viszont már nem esünk hasra attól, ha látunk pár snittet vízen ringatózó vízibiciklikről. Kivéve persze, ha történetesen Szimler Bálint és Rév Marcell áll a produkció mögött. Ami a hangminőséget illeti, olyan, mintha az Egynyári kaland egy üres műanyag dobozból, vagy egy vízibicikliből bömbölne, pedig én nem azon kezdtem el nézni a sorozatot.

Mindenképp dicséretes, hogy a köztévé ifjúsági sorozatban gondolkozott. De ha már egyszer fiatal és friss arcokat tesznek a képernyőre, érdemes lett volna egy kreatívabb, kevésbé klisés sztorit előhúzni. Mivel még csak egy rész ment le, nem mondunk végítéletet az Egynyári kaland felett. Megvárjuk, mi sül ki Péter, Bence, Gábor, Zsófi és Dóra balatoni kiruccanásából.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top