+ Film

Ki fizetett 980 milliót az Avala Filmstúdióért?

avala

Nagy port kavart az Avala Film filmstúdió eladása az elmúlt napokban. Úgy a művészvilág, mint a szakma elégedetlenségének adott hangot. A filmstúdió eladásának napján a Privatizációs Ügynökség előtt az eladás leállítása mellett tüntettek Belgrádban.

Nagy port kavart az Avala Film filmstúdió eladása az elmúlt napokban. Úgy a művészvilág, mint a szakma elégedetlenségének adott hangot. A filmstúdió eladásának napján a Privatizációs Ügynökség előtt az eladás leállítása mellett tüntettek Belgrádban. Az eladásra azonban sor kerül, az egyedüli érdeklődőnek, a Film Way vállalatnak egy perc sem kellett, hogy 980 millió dinárért megvásárolja a vállalatot – írja a magyarszo.com.

Az Avala Film által hátrahagyott szellemi örökséget utólag helyezik védelem alá. Az új tulajdonos kiléte még mindig ismeretlen.

Az Avala múltja:

Az Avala Filmet még 1945-ben alapították. Az egyik legnagyobb filmstúdiónak számított a valamikori Jugoszlávia területén. Több mint 400 dokumentumfilm, 200 játékfilm készült ebben a stúdióban és több mint 120 esetben más államokbeli stúdióival közös koprodukcióban dolgoztak. Az utolsó film több mint 10 évvel ezelőtt készült ebben stúdióban. Az utóbbi négy évben pedig csődeljárás alatt állt a vállalat.

Milyen értéket képvisel az Avala?

Becslések szerint a vállalat legértékesebb része a 37 hektáros területet Belgrád Košutnjak nevű részében, mégis a szakértők szerint a kultúra szempontjából az itt őrzött szellemi örökség értéke felbecsülhetetlen. Ezért a Jugoszláv Filmarchívum kérvénnyel fordult a Belgrádi Gazdasági Bírósághoz, hogy legalább ideiglenesen emeljék ki az eladásra váró csődmasszából azt a több, mint 600 alkotást, ami az Avala Film több évtizedes munkájának eredménye. A Gazdasági Bíróság azonban visszautasította a filmarchívum kérvényét, így az Avala Film április 22-én eladásra került.

Hogy milyen felelősség terheli a Jugoszláv Filmarchívumot, azt olvasd el a Magyar Szó weboldalán.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top