+ Irodalom

Hibás adatokat közölt az MTI

könyvpiac

Csak picit törtük a fejünket a tegnap 11.52-kor megjelent, A hazai könyvpiac tavaly csaknem 1 százalékkal bővült című cikkben szereplő adatokon.

Csak picit törtük a fejünket a tegnap 11.52-kor megjelent, A hazai könyvpiac tavaly csaknem 1 százalékkal bővült című cikkben szereplő adatokon. Szándékunkhoz nem férhet kétség, majd’ egy napot vártunk, hátha javítják, de eljött az idő, amikor szólni kell, hátha valaki ebből az MTI-hírből írja a szakdolgozatát.

Az ominózus egy mondat így hangzott:

Tankönyvek nélkül tavaly 1033 könyv jelent meg 17,9 milliós összpéldányszámban, 1737-es átlagos példányszámban.

Az elmúlt évi fogyasztói árú könyvforgalom statisztikai összesítéséhez 183 cég forgalmi adatait vették figyelembe. Márpedig akkor kb. hat könyvet adott volna ki egy kiadó. Utánajártunk az MKKE oldalán, lemaradt egy hármas, tavaly 10.333 cím jelent meg – tankönyvek nélkül.

Az MKKE alábbiakban összegzi a tavalyi évet, amely adatokból persze nem derül ki, hogy az egyesületből kilépett Libri adatai szerepelnek-e az összesítésben.

A MAGYARORSZÁGI KÖNYVFORGALOM 2014-BEN
(Fogyasztói áron)

A. szabadforgalmú (közoktatás tankönyvek nélküli) könyvpiac 2014-ben 44.392.100.000 Ft volt, ami 0,95%-os forgalmi növekedést jelent a 2013-as, 43.974.481.000 Ft-ot kitevő könyvpiachoz képest.  A közoktatási tankönyvek elmúlt évi forgalmáról nincs hiteles adatunk, ugyanis az államosított tankönyvkiadók, valamint a közoktatás tankönyveinek országos szintű forgalmazását végző Könyvtárellátó Nonprofit Kft-tól nem kaptuk meg a kért információt. Tekintettel arra, hogy a hivatalos infláció 2014-ben -0,9 % volt, a szabadforgalmú könyvpiac valóságos növekedése megközelítette a 2%-ot.

A magyarországi könyvpiac  legnagyobb forgalmú ágazata az elmúlt esztendőben is a szépirodalom, a fikciós művek kategóriája volt. Az ide sorolható művek fogyasztói áru forgalma a könyvpiac 31,2%-át jelenti, 13.867.840.000 Ft-tal. Az ágazat növekedési üteme tavaly nem érte el az 1%-ot, pontosan 0,76% volt. (2013-ban a szépirodalmi művek könyvpiaci részesedése 31,3%, 13.762.958.000 Ft volt.)

Az ismeretterjesztő művek tavalyi 13.458.766.000 Ft-os forgalma és 30,3%-os piaci részesedése hasonló a megelőző esztendőben tapasztaltakhoz. 2013-ban az ágazat bruttó forgalma 13.300.254.000 Ft volt, 30,3%-os részesedéssel, ami nominálisan 1,2%-os növekedést jelent.

A szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványok könyvpiaci forgalma 2014-ben valamelyest mérséklődött, 1,7%-kal csökkent tavalyelőtthöz képest. A múlt évben 5.575.487.000 Ft-os forgalmat regisztrálhattunk, a 2013-as 5.670.876.000 Ft-os forgalommal szemben. Az ágazat könyvpiaci részesedése így 12,6% volt.

Az évek óta bővülő piacú gyermek- és ifjúsági könyvkiadás tavaly is a magyar könyvkiadás egyik húzó ágazatának bizonyult. A szabadforgalmú könyvpiacon a fiataloknak szóló művek részesedése immáron 23,8%. Az ágazat 10.567.447.000 Ft-os forgalma 1,8%-os növekedést jelent a tavalyelőtti 10.377.627.000 Ft-hoz képest.

Az idegen nyelvű könyvek magyarországi importjának néhány év óta tartó, fokozatos csökkenése tavaly nem csupán megállt, hanem számottevő növekedésnek is indult. A külföldről átvett tankönyveket is ide számítva, a 3.625.549.000 Ft-os importforgalom 7,96%-os növekedéssel  2014-ben a könyvpiac 8,2%-át produkálta. Az importkönyvek forgalma 2013-ban 3.358.180.000 Ft volt.

A nem papíralapú könyvek 2014-es könyvpiaci forgalma 922.530.000 Ft-ot 2,08%-os piaci részesedést jelent. Az elmúlt két évben a kérdőívünkben különválasztottuk a hagyományos, papíralapú könyvek forgalmát a más fizikai adathordozókon megjelenő könyvektől, a CD-ktől és az e-könyvektől. Az adatközlő kiadói műhelyek azonban az esetek többségében nem különítették el a e-könyveket a lemezen kiadottaktól, s sok esetben a hangoskönyvektől sem. Így csupán megbecsülni tudjuk, hogy az e-könyvek az összpiaci forgalom 1%-át sem érték el az elmúlt esztendőben.

Az elmúlt évi fogyasztói árú könyvforgalom statisztikai összesítéséhez 183 cég forgalmi adatait vehettük figyelembe. Becsléseink szerint a félárú könyvek elmúlt évi forgalma megközelítően  800.000.000 Ft volt, a kis, évente csupán néhány könyvet megjelentető intézmények, egyesületek, kis kiadók  becsült forgalma 520.000.000 Ft-ot tett ki.

A legnagyobb, közoktatási tankönyveket megjelentető cégek kiesésével az évi 1 milliárd forint forgalmat elérő könyvkiadók száma csökkent. 12 ilyen könyvkiadó könyvtermése képezi az összforgalom 46%-át, 42 kiadó állította elő a könyvpiac 79,3%-át, 53 cég produkálta a forgalom 85%-át.

Figyelemre méltó, hogy míg tíz évvel ezelőtt a külföldi tulajdonban lévő könyvkiadók magyarországi piaci részesedése elérte az összforgalom egynegyedét, addig tavaly a külföldiek magyarországi leányvállalatai, valamint a tulajdonrészükkel működő vegyesvállalati kiadók a 4.222.781.000 forintos forgalmukkal már csak a szabadforgalmú könyvpiac 9,5%-át birtokolták.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top