+ Építészet

A Világörökség egy részét is elpusztította a nepáli földrengés

nepáli földrengés

A 7,9-es erősségű földrengésben kártyavárként omlott össze például a 213 lépcsőfokból álló, kilenc emeletes Dharahara torony is.

Eddig több mint 5400 halottja van a szombati nepáli földrengésnek, egyes becslések szerint pedig tízezernél is több ember sérülhetett meg. A katasztrófát azonban a Világörökség részeként számon tartott nepáli buddhista sztúpák, hindu templomkomplexumok és a fővárosban található Durbar terek is megsínylették. A kár mértéke felbecsülhetetlen.

Katmandu szívében számtalan templom, palota, és belső udvar épült a 12. és 19. század között, amelynek most nagy része megrongálódott.

A 7,9-es erősségű földrengésben kártyavárként omlott össze például a 213 lépcsőfokból álló, kilenc emeletes Dharahara torony is, amelyet 1832-ben építtetett Bhimsen Thapa, Nepál első miniszterelnöke. A Bhimsenként is emlegetett 62 méter magas építmény, különös népszerűségnek örvendett a turisták körében, hiszen a tetejéről egész Katmandut látni lehetett.

Most vásároltam meg a jegyeket, hogy felmenjünk a toronyba. A Dharahara a szemünk előtt omlott össze kevesebb mint egy perc alatt, benne legalább száz emberrel. Teljesen lesokkolt az elém táruló látvány.

– mondja a kórházi ágyán fekvő Dharmu Subedi.

nepáli földrengés

Dharahara torony, forrás: nationalgeographic.com

Nemcsak Katmandu Durbar tere – az ország egyesítése előtt létezett három királyság székhelyein lévő, királyi paloták előtti tereket hívták így, szó szerint Shah, vagyis az uralkodó nemes udvarát jelenti – áll most romokban: a Katmandu-völgy hét, az UNESCO világörökségi listájára is felkerült helyszíne közül a Patan és Bhaktapur városában található Durbar terek is súlyosan megrongálódtak.

Számos templom az alapjáig összeomlott, közülük kettő Patanban, de Katmanduban még rosszabb a helyzet. Megpróbáljuk felmérni és megállapítani mekkora mértékű a kár. Egyelőre úgy tűnik, felbecsülhetetlen.

– nyilatkozta az UNESCO nepáli képviselejő, Christian Manhart az AFP-nek, aki hozzáfűzte, hogy a helyreállítási munkálatok megkezdéséről még túl korai beszélni.

nepáli földrengés

Dharahara toronyí eredeti állapotában, forrás: mirror.co.uk

A hindu és buddhista templomok nemcsak vallási, hanem szociális funkciót is betöltenek a nepáliak életében, hiszen központi találkahelynek is számítanak, ahol időről időre összejönnek a helyiek megvitatni ügyes-bajos dolgaikat.

A másik négy –a Világörökség részét képző – helyszínen sem maradtak sértetlenek az épületek. Az 5. században felhúzott Swayambhunath-i buddhista sztúpa szinte a felismerhetetlenségig összeomlott, ám az ikonikusnak számító, Buddha szemét magán viselő központi sztúpa, még mindig sértetlenül áll.

nepáli földrengés

forrás: bbc.com

Ugyanakkor a Nepál legnagyobb sztúpájának számító Boudhanath-i zarándok hely szintén megrongálódott, a részletekről pedig még nem adtak tájékoztatást. Noha a Pashupatinath-i hindu templom komplexum sértetlenül megúszta a földrengést, az ott élők közül viszont sokan meghaltak: a holttesteket a Bagmati folyó partján hamvasztják el megállás nélkül.

nepáli földrengés

A Bagmati folyó partján hamvasztják a halottakat forrás: bbc.com

A Bhaktapur terén álló főtemplomnak „csak” a teteje omlott le, a 16. században épült, a homokkő falairól és aranyfedeles pagodáiról híres Vatsala Durga templom viszont a földdé vált egyenlővé.

nepáli földrengés

Bhaktapur, Vatsala Durga templom, forrás: bbc.com

nepáli földrengés

Bhaktapur, Vatsala Durga templom, forrás: bbc.com

A Mount Everest körüli Szagarmatha Nemzeti Park is megsínylette a földrengést, de hogy milyen mértékű a kár, egyelőre még nem ismert. Buddha szülővárosáról, Lumbiniről pontos jelentést még nem kaptak, de úgy tűnik, hogy a kár nem számottevő.

Az összedőlt épületek nagy részét képtelenség helyreállítani, így nemcsak Nepál, hanem a világ is súlyos veszteséget könyvelhet el

– nyilatkozta a BBC-nek Prushottam Lochan Shrestha történész.

nepáli földrengés

Lumbini, Fotó: IRA BLOCK, NATIONAL GEOGRAPHIC CREATIVE forrás: nationalgeographic.com

Korábban 1833-ban és 1934-ben rázta meg földrengés Nepált, ám azóta jó néhány épületet sikerült helyreállítani a Katmandu-völgyben, köztük 1934-ben a most leomlott Dharahara tornyot is.

(Forrás: BBC, AFP, nationalgeographic.com, artdaily.com)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top