Mert mindegy, hogy Magyarország mit csinál, és mindegy, hogy jobb- vagy baloldali kormány van hatalmon, a sajtója mindig rossz nyugaton.
A 86. Ünnepi Könyvhéten mutatták be a Hit Gyülekezete kiadója, a Patmos gondozásában magyarul megjelenő kötetet, a Megvásárolt újságírókat, amelyet a németet Udo Ulfkotte írt, és hazájában megjelenését követően rögtön bestseller is lett.
Ulfkotte a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársa volt. Azt állítja rendszeresen hagyta magát korrumpláni, de egy reggelen úgy ébredt, hogy rájött, rossz ember, az olvasókat nem szabad félretájékoztatni. A hirtelen támadt felismerésének köszönhetően addigi tapasztalatai rögtön könyv formát is öltöttek, hogy szerte a világon mindenki megtudhassa, mi zajlik a nemzetközi, véleményformáló hatással bíró sajtóban.
Ha vissza kellene emlékeznem, hogy Ulfkotte a Könyvhéten eltöltött bő egy óra alatt hányszor mondta el, hogy nem azért írta a könyvét, hogy pénzt keressen vele, hanem azért, mert a 3. szívinfarktusa után rájött, mennyit hibázott, és ezt akarta valahogy jóvá tenni, akkor nem tudnék számokat mondani.
A könyv röviden arról szól, hogy arab olajsejkek, milliárdosok, titkosszolgálatok, és amerikai lobbisták sok pénzt fizetnek és rendszeresen luxusutakra viszik az újságírókat, hogy az érdekeiknek megfelelő cikkeket írjanak.
Ulfkotte a könyvben nem csak magát, de rengeteg kollégáját is leleplezi.
A bemutatón ezzel kapcsolatban azt még megjegyezte, hogy ő nagyon szegény családból származik. Hogy egyetemre tudjon járni, fiatal fejjel egyszerű megoldásnak tűnt nagy politikusok asszisztenseitől előre megírt cikkeket és némi pénzt elfogadni…
Sokat utazott német politikusokkal is
külügyi utakon, ahol mindig a kezébe nyomtak egy-egy mappát, amiben benne volt, hogy mit lehet/kell írni. Ulfkotte elmondta, hogy természetesen nem muszáj így cselekedni, és nincs konkrét cenzúra, de aki újabb meghívásokra akar számítani, annak tanácsos ezt az utat választania.
Majd rögtön példának hozza fel a 2015-ös katari férfi kézilabda vb-t, ahova több mint 700 sajtómunkást hívtak meg. Olyan ellátásban volt részük, hogy nem lehetett nem pozitív színben feltüntetni az országot.
Arról is beszélt, hogy a német titkosszolgálatnak és külföldi titkosszolgálatoknak is dolgozott újságíróként. Előfordult, hogy a titkosszolgálat helyette írt meg cikkeket, amik az ő neve alatt jelentek meg a FAZ-ban, majd gyorsan hozzátette,
ezzel az ember azért gyorsan zsarolhatóvá is válik.
A könyvbemutatón szó esett még arról, hogy szerinte jó példát jelentenek a Magyarországról szóló nyugati médiajelentések. Mert mindegy, hogy Magyarország mit csinál, és mindegy, hogy jobb- vagy baloldali kormány van hatalmon, a sajtója mindig rossz nyugaton.
A média robotosa
Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét.
Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termőréteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog, mint a hal és vissza csíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU -ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
Lásd még: Ady:”A legszomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
Sajtó: olyan nyilvánosház, hol bérelhető férfiak igyekeznek eladni a politika torzszülött bájait, magukat, és árujukat kelletve. A megrontás fogalmát kimerítve. Ahol bűnözni lehet, büntetlenül, szeméremsértés szemérmetlenül, de nem véletlenül, hanem kizárólag pénzért!
Ti rossz ripacsok, eszme vigécek!
Mondjátok, mit, mennyit értek!
Virítottatok, vöröslőn, mint pipacs!
Kiszámolt az idő, ipi -apacs!
Szétszaladtak a játszó gyerekek!
Többé nem jönnek tankok értetek!
Nem támogat többé, legfeljebb mankó
Ez biz számotokra, végképp nem jó!
Jelen hőseit, a múlt elfeledi,
Ki mélyen hódolt, nyalt neki!
Jó sora volt, tele voltak a lapok,
Neveikkel, páncélos lovagok!
Védtétek, hazudtátok az eszmét
Mára kiderült, hazugság, szemét!