+ Színház

Itt megnézheted a TESZT teljes programját

A temesvári fesztiválra évek óta olyan előadások kapnak meghívást, amelyek korunk, és a tágabb értelemben vett régió társadalmi, politikai és kulturális problémáira reflektálnak, vagy a színház lehetőségeire keresik a választ.

Immár nyolcadik alkalommal, a hagyomány és a megújulás jegyében kerül megrendezésre május utolsó hetében a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, írja a temesvarihirek.ro.

A TESZT idei programjában olyan alkotók előadásai kaptak helyet, akik már évek óta nagy sikerrel mutatkoznak be a fesztiválon, mellettük pedig feltűnnek a temesvári nézők számára eddig ismeretlen nevek, színházak is. A program színes és változatos kínálatának köszönhetően évről évre lehetőség nyílik olyan alkotók megismerésére is, akik kiemelkedő helyet foglalnak el a régió színházművészetében.

A TESZT az elmúlt években a régió egyik legjelentősebb színházi és kulturális eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény fő céljai közé tartozik a multikulturalizmus támogatása, a régió színházai és alkotói közötti szakmai viszony szorosabbá tétele, valamint a közönség megismertetése a régió színházi törekvéseivel. Az elmúlt években a fesztivál a romániai, magyarországi, szerbiai színházi szakma találkozó pontjává vált; a nézők olyan rendezők előadásait láthatták, mint Victor Ioan Frunză, Mihai Măniuțiu, Alexandru Dabija, Radu-Alexandru Nica, Pintér Béla, Horváth Csaba, Hajdu Szabolcs, Urbán András, Tomi Janežič, Kokan Mladenović. Az idei találkozón a régió más országaiból, így Horvátországból, Szlovéniából, Montenegróból is láthatnak előadásokat az érdeklődők.

A fesztiválra évek óta olyan előadások kapnak meghívást, amelyek valamilyen formában korunk, és a tágabb értelemben vett régió társadalmi, politikai és kulturális problémáira reflektálnak, vagy a színház lehetőségeire keresik a választ. Ugyanakkor olyan alkotások is, amelyek az együttműködés, a közös gondolkodás és munka jegyében születtek, a kulturális párbeszéd és a cserekapcsolatok fontosságát népszerűsítve. Az idei kínálatból ide sorolhatók a fesztivál nyitó- és záróelőadásai.

A fesztivál első napján, május 23-án mutatják be Bojan Jablanovec szlovén rendező Manipulációk című előadását, amely négy ország színházainak és független művészeinek közreműködésével jött létre. A szlovéniai Via Negativa csoport vezetője nemzetközi színészcsapatával közösen a többhónapos műhelymunka során olyan előadást hozott létre, amely túllépve a nyelvi és kulturális korlátokon arról a világról és azokról a rendszerekről próbál beszélni, amelyekben nap mint nap élünk.

Az idei fesztivált a Temesváron, november elején bemutatott Moliendo Café zárja (nyitóképünkön részlet az előadásból) május 30-án. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az Állami Német Színház közös előadását a világhírű román rendező, Silviu Purcărete jegyzi.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top