+ Gasztro

Próbaevők lepik el a házias éttermeket

Azt a magyarországi térséget, kistérséget keresik, ahol tájjellegű ételeket lehet fogyasztani, házi készítésű termékek vannak az étlapokon.

Egy csipet Magyarország címmel indul az új Kiváló Európai Desztinációk (European Destinations of ExcelleNce, EDEN) pályázat, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. Magyarország „legízletesebb vendégváró úti célját” keresi. 

A pályázók közül kiválasztanak nagyjából egy tucatnyit, ezeket személyesen, próbavásárlással is tesztelik a bíráló bizottság tagjai – ismertette. Végül öt lehetséges nyertest jelölnek ki, a győztest pedig a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron választják meg 2015 szeptemberében. A nyeremény 2 millió forint marketingtámogatás lesz a győztesnek.

alkotmany2

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság 9. alkalommal írta ki a pályázatot, amelynek 2015-ben a helyi gasztronómiára építő turizmus a témája.

Szeretnék megtalálni azt az európai szinten is versenyképes helyet, amely a már legalább 2 éve létező, saját helyi gasztronómiájára alapozott speciális turisztikai kínálatával elnyerheti a „Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja” címet.

Azt a magyarországi térséget, kistérséget keresik, ahol tájjellegű ételeket lehet fogyasztani, házi készítésű termékek vannak az étlapokon, illetve ahol a szolgáltatók a helyi értékeket mutatják be a hazai és a nemzetközi turistáknak.

Hétfőtől az ország 9 turisztikai régiójában 9 állomásos vidéki roadshow indul, ezek az információs napok segítik a lehetséges pályázók tájékoztatását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top