Beszélgetés a halállal

A csend képe
9
Dokumentumfilm talán soha nem volt még ennyire őszinte és realista.

Az április 10-én indult 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon filmdokk kategóriában mutatták be A Csend képe című alkotást. A rendező Joshua Oppenheimer, aki a tavalyi fesztiválon Az ölés aktusa című áldokumentumfilmmel mutatkozott be.  Az 1965-66-os indonéz tömegmészárlások során több százezer embert végeztek ki kommunista puccskísérletre hivatkozva. A jelenleg Dániában élő Oppenheimer – aki 10 évet töltött Indonéziában – a vérengzések valódi elkövetőivel játszatta újra, meséltette el a történteket az Ölés aktusában.

A csend képe

A csend képe már nem az elkövetőkre, hanem egy áldozat testvérére fókuszál, aki Oppenheimer filmjének köszönhetően jött rá bátyja gyilkosainak kilétére, és a kamera előtt szembe is néz velük. Dokumentumfilm talán soha nem volt még ennyire őszinte és realista. A gyilkolásról, a halálról nem csak szimbólumként beszélnek a szereplők: a tömegmészárlások elkövetői részletesen elmesélik, hogyan csonkították meg, majd végezték ki áldozataikat, hogyan kóstoltak bele mások vérébe a szó szoros értelmében. De a csend képe szerencsére sem sokkolni akar, nagyrészt nem a mészárlások módját mutatja be. Inkább azt, hogyan néz szembe a gyilkos, és az áldozat hozzátartozója.

A nem túl szívderítő történet ellenére a filmnek vannak vidámabb pillanatai is: a családok életébe bepillantva sokszor elmosolyodunk, és egy kicsit elvonatkoztatunk a szörnyű eseményektől. Amellett, hogy a történet villámgyorsan megragadja figyelmünket, a képi világ is lehengerlő: az arcokról készült közeli felvételek egy fotókiállításon is megállnák a helyüket, mindenféle kommentár nélkül.

Oppenheimer ismét letaglózó alkotással állt elő: ezúttal egy másik aspektusból közelítette meg azt a témát, amihez egyáltalán nem kockázatmentes túlságosan közel kerülni.


The Breakdown


Mennyire merész?
10
Mennyire hatásos?
8