+ Irodalom

Ezek a könyvek fértek fel a TOP 50-es listára

Mesék és a gyereknevelést segítő pszichológiai könyvek találhatók jelentős számban a márciusi toplistán a Bookline tájékoztatása szerint.

A Bookline TOP50 lista első helyén Lori Lite Buborékrepülés című relaxációs mesekönyvét találjuk, ami 35 helyet lépve előre lett dobogós. A szerző három könyvvel is szerepel a TOP50-ben, 7. a Vidra-öböl és 37. A dühös polip, mind relaxációs mesekönyvek.

A második helyre robbant be a megjelenés hetében Béres Alexandra és az Alma együttes Bűvös Mesetorna című könyvet és DVD-t tartalmazó kiadványa, ami mesékkel, zenékkel mozgatja meg a kicsiket.

Harmadik helyen találjuk az utolérhetetlen és megunhatatlan Marék Veronikát és az ő húsvéti Boribonját, a Boribon tojást fest című könyvet. A 3-6 éveseknek szóló mesekönyv most jelent meg és egyből a dobogóra érkezett.

A gyereknevelést segítő pszichológiai könyvek továbbra is előkelő helyen szerepelnek a Bookline TOP50-es listán. Kádár Annamária pszichológus Mesepszichológia 2, illetve a Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című könyve a kilencedik és tizenötödik helyet foglalja el.

Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? és a Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked? című könyveivel szerepelt már februárban is a toplistán, és úgy tűnik márciusban is meg tudta tartani pozícióját. Könyvei a 38. és 39. helyen szerepelnek.

A Bookline Könyvek sorozatában megjelenő Minecraft kézikönyv mind a négy része megtalálható az 50 legolvasottabb könyv listáján. A friss Aegon-díjas könyv Péterfy Gergely alkotása a Kitömött barbár a 6 helyen áll.

És íme a toplista:

pozíció szerző cím
1 Lori Lite Buborékrepülés – Relaxációs mesekönyv
2 Béres Alexandra, Alma együttes Bűvös Mesetorna
3 Marék Veronika Boribon tojást fest
4 María Duenas Öltések közt az idő
5 Robert Galbraith (J. K. Rowling) A selyemhernyó
6 Péterfy Gergely Kitömött barbár
7 Lori Lite A Vidra-öböl – Relaxációs mesekönyv
8 Leiner Laura Hullócsillag
9 Kádár Annamária Mesepszichológia 2.
10 Beck Andrea A Titoktündér
11 Minecraft – Az építés kézikönyve
12 Borbás Marcsi A sűrűje
13 Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Napló 1935-1946 I-II.
14 Nora Roberts A gyűjtő
15 Kádár Annamária Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban
16 Lee Child Bosszúvágy
17 Ferenczi Krisztina Szüret
18 Minecraft – Vöröskő kézikönyv
19 Demet Altinyeleklioglu Hürrem, Szulejmán ágyasa
20 Janne Teller Minden
21 James Dashner Tűzpróba
22 E. L. James A szabadság ötven árnyalata
23 Robert Merle Nekünk nem kel föl a nap
24 Dr. Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke (CD melléklettel)
25 E. L. James A szürke ötven árnyalata- Filmes borító
26 Veronica Roth A hűséges
27 E. L. James A sötét ötven árnyalata
28 Beck Andrea A Titoktündér – A Titok Klub – Újabb titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek
29 Veronica Roth A lázadó
30 Lena Dunham Nem olyan csaj
31 Minecraft – Kezdők kézikönyve
32 Lucian Boia Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése
33 Minecraft – A harc kézikönyve
34 Giulia Enders Bélügyek
35 Nyáry Krisztián Igazi hősök – 33 magyar
36 Danielle Steel Egy tökéletes élet
37 Lori Lite A dühös polip – Relaxációs mesekönyv
38 Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?
39 Vekerdy Tamás Jól szeretni – Tudod-e, hogy milyen a gyereked?
40 Veronica Roth A beavatott
41 James Dashner Az Útvesztő
42 Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor – Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?
43 Dragomán György Máglya
44 Jane Hawking Utazás a végtelenbe
45 Beck Andrea A Titoktündér – A Tündérek Könyve
46 Chris Kyle Amerikai mesterlövész – Filmes borító
47 Maklári Tamás Német nyelvtani ABC gyakorlatokkal
48 Beck Andrea A Titoktündér – A Titok Akadémia
 49 J. Kenner Őrült vágy
50 Bartos Erika Bogyó és Babóca kertészkedik
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top