Fölismered, hogy kik szerepelnek ezeken a képeken?

azbejkristof_20140313b_01_0

Ázbej Kristóf Nagy arcok a házban című kiállítása, 2015.04.01. – 2015.04.24. Fészek Klub, 1073 Budapest, VII. kerület, Kertész utca 36.

Deák Csillag

Keresztnevek

Sajnos nem lehettem ott a megnyitón, másnap mentem a kiállításra. Az üres teremben tizennégy hatalmas 1×1 métere nagyságú portréval néztem szembe. Az új portrék az elmúlt egy-két év termései, és elütnek a korábbi portré, kettős portré sorozattól méretük és látványuk alapján. Meglepve látom, most címük, sőt nevük van a portréknak. Keresztnevek. De Ázbej Kristóf nem megkereszteli gyerekeit, portréit, és nem is feltétlenül keresztény személyeket ábrázol, hanem keresztez, fuzionál, akárcsak korábbi számos művénél.

Mindegyik egy szonettsor, de nem jambusban, hanem képben, képírással elbeszélve. Giclée-technikával készültek, nincs festőecset, nincs lágy szőr, amely felviszi a festéket. A művész számítógép technikával dolgozik, mint egy plasztikai sebész, mintha szikét is tartana a kezében, felfed, megbont valamit, és a végeredménynél már nem látjuk a varratokat, nincsenek hegesedések, összhang alakult ki, egy új személyiség.
Ázbej Kristóf szerint:

Nincs valóságos személy a portrék mögött, fiktív, kreált személyeknek lehet őket tekinteni, a nevek pedig teljesen véletlenszerűek, semmilyen valóságos személyre nem utalnak, az arcok konkrét személyre nem akarnak hasonlítani.

Maradt …a fúziós alkotói módszer, szisztéma és elv, amely appropriált művészettörténeti idézetekből építkezik, talán avval a különbséggel, hogy azáltal, hogy a képek címe egy keresztnév, felmerül egy személy létezésének lehetősége. Ha játszani akarunk a gondolattal, akkor ez a személy egy fiktív személy, mint egy képregény figura vagy egy regényhős.

Mégis az az érzésem, hogy a falakról jól ismert személyek köszönnek vissza rám. A portrék közül egy sem fordul arccal a falnak. Mi viszont odafordulunk, nem tehetünk mást. Ázbej nem az alanyok arcát akarta megfesteni korszerű digitális eszközök segítségével, hanem magát a személyiséget akarta tetten érni, amely már magában hordozza azokat a kontextusokat is, amelyek a nézőben, a művészben élnek, rögzültek. Szembesít élményeinkkel, kettős értelemben is, összekacsint a bennfentesekkel, akiknek lehetőségük volt személyesen is ismerni a portrék vélt eredeti arcát, vagy abban az időben éltek, amikor még látni lehetett a médiában őket, élő adásban, fekete-fehérben, színesben akár. És akiben nem él a név semmilyen formában, az azzal szembesül, hogy megalkotja saját képmását egy általa ismeretlenről, vagyis részese lesz egy alkotói mozzanatnak, az újraalkotásnak, kiegészítésnek, mintegy saját képére formálja az Ázbej által megalkotott műveket.

Bárhonnan is közelítünk a képekhez, keressük a portré fontos vonását, eszenciáját. Nem Rembrandt a mérce, ha klasszikus felfogással őt kellene mércének tekintetünk. A hatás a döntő, Ázbej képeinek formája, készítési módja nem teszi lehetővé, hogy a klasszikus elvek szerint bíráljuk, igazodjunk el a képmezőkben. Az egyszerre expresszionista, és impressziókon alapuló képek fogalmi rendszerét maga Ázbej alkotta meg a fuzionista kiáltványában, segítve képi világának értelmezését, megközelítését. Ez a nyitott szemlélet az, ami Ázbej fuzionista művészetét, hitvallását jellemzi. Hogy Ázbej Kristól saját fotójáról milyen portrét készítene, nem tudom, de azt igen, hogy az itt látott képek a művész sokarcúságát tanúsítják.

Kölüs Lajos

Fiktív arcélek

Ázbej Kristóf fúziós képei ismét zavarba hoznak. Nem a képek, hanem a tudás, az ismeret, hogy a látott portrékat létező személyekhez kívánom kötni. Fel akarom ismerni a létező személyt, aki valaha élt vagy most is él. Ázbej szándékosan alkotja olyannak a képeket, hogy illúziónk legyen, aha, ezt ismerem, már láttam. Emlékezünk egy nem létező személyre. Apró részletekből következtetünk arcokra, egésszé formáljuk őket, és nem zavar bennünket, hogy mást látunk, mint ami az agyunkban létezik. A művészet csele, hogy a fikciót fogadjuk el valóságnak, míg a valóság válik fikcióvá.

Ez a kettősség jelenik meg Ázbej portréin. Azonosak valakivel meg nem is. Inkább nem, mert a részletek sokszínűsége, mozgalmassága teremti meg azt a hatást, amivel valakit felismerünk vagy azonosítunk. Ez az azonosítás most lehetetlen, Ázbej nem engedi, hogy pusztán a keresztnév alapján soroljuk be a látott portrékat, kössünk hozzájuk létező személyeket. A látott arcok mögött több arc létezik, mintha összegyúrnánk a vonásokat, azt mondanánk, ilyenek az olaszok, a németek, a franciák. Valahogy felismerjük őket, mielőtt megszólalnának. Az arckarakterek alapján. Ázbej erre a tudásunkra épít, és csak később jövünk rá, hogy ezen az úton nem jutunk el létező személyekhez. Nem azért, mert hiányoznak az infók, a karakterjegyek, hanem a portrék eszenciák, nem engedik, hogy egy névhez, azaz vezetéknévhez kössük őket. A keresztnév így válik Peterek, Hansok általános jegyévé, miközben egyedi arcot látunk, az egyediség meg is szűnik létezni. Ázbej látni tanít bennünket, kötöttségek nélkül vegyük szemügyre a tárgyakat, az embereket, magát a világot, előítéletek nélkül.

A portrék nem a szépségükkel hatnak, látni az egérfogat, az arcok torzulását, hibáit, a kopaszságot, az idő múlását. Nem kliséket látunk, Ázbej hús-eleven arcokat alkot, teremt. Ismeretlenek, meg kell ismernünk őket. Ez egyben elfogadást, befogadást is jelent. Hogy távolságtartást is, lehet. Nem kell minden arcot szeretnünk, miként Hawkins arcát sem a szépsége miatt fogadjuk el, hanem a belső lénye miatt. Karakteres arcéleket látunk, finoman összerakva, egymásba gyúrva a vonásokat. Nincs éles határ a női és a férfi arcok között, mixeli a vonásokat, a köztes arcokat keresi. Ez nem jelenti azt, hogy nála nincsenek férfias pózt, arcélt viselő portrék (Titus, Zeus, Steven, János). Ennyiben Ázbej is modellalkotó, irányt ad, vagy trendet követ, mindvégig tudva, hogy …az ember hajlamos az alaktalan dolgokba ismert formákat belelátni (ez a pareidolia jelensége), így nem csoda, ha ehhez a képződményhez lábnyomot asszociál. Mi nézők is keressük a lábnyomokat, miként a Nagyítás című filmben, azonosítani szeretnénk az ismeretlen portrét.

A keresztnév adással Ázbej arra is utal, hogy az ember, egy arc megismerése lehetetlen. Egy élet is kevés hozzá. Sőt a felejtés révén, a név is eltűnik, marad a kép, amelyről nem hős néz vissza ránk, hanem a hétköznapi ember. Egy lény. Ázbej a megszokott látásmódot kezdi ki portréival, a sablonokat, miközben ő is sablonokból építkezik. Hogy miért fogadjuk el a fiktív portrékat hitelesnek, ez már olyan kérdés, amely a művészet határtalan világába visz.