David Lynch kivonul

david lynch

David Lynch kivonul a kilencvenes évek kultsorozatának, a Twin Peaksnek a folytatásából, amelyet múlt év őszén hirdetett meg a CBS tulajdonában lévő Showtime kábelcsatorna.

Lynch Twitter-üzenetben jelentette be, hogy nem lesz a rendezője a kilenc epizódra tervezett új sorozatnak a pénzről kialakult nézeteltérések miatt. Mint írta, nem kapott elegendő fizetséget arra, hogy úgy készítse el a filmet a

forgatókönyvből, ahogyan érzésem szerint meg kellene csinálni… Ezen a hétvégén elkezdtem felhívogatni a színészeket, hogy tudassam velük, nem én fogom rendezni őket

idézte az üzenetet a BBC News honlapja, amely szerint Lynch távozása megkérdőjelezheti a sorozat folytatását.

Az eredeti tervek szerint mind a kilenc epizódot Lynch rendezte volna, aki közösen írta a forgatókönyvet és osztozott volna a produceri feladatokon Mark Frosttal, akivel annak idején is közösen dolgoztak.

david lynch

A Twin Peaks 1990-ben és 1991-ben két évadban futott. A történetben Dale Cooper (Kyle MacLachlan) FBI-ügynök egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány, Laura Palmer ügyében nyomozott a képzeletbeli, titokzatos Twin Peaks városkában. A sorozat három Golden Globe-díjat kapott. Lynch 1992-ben Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! címmel
mozifilmet is készített a tévésorozat nyomán, amelyet a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutattak be.

Az új széria napjainkban játszódik és “régóta várt válaszokkal” is szolgál majd – közölte korábban a Showtime. Kyle MacLachlan visszatér Dale Cooper szerepébe.

Lynch és Frost már megírta a folytatás forgatókönyvét. Az új sorozatot jövőre, az eredeti fináléjának 25. évfordulóján mutatnák be.