Betiltották a csontsovány modelleket

model_art_2_by_ryoky28-d5qp3lw

Elfogadta pénteken a francia nemzetgyűlés azt a javaslatot, amely az anorexia elleni küzdelem érdekében megtiltja a túlságosan vékony modellek alkalmazását.

Az új egészségügyi törvény részeként megszavazott passzust megelőzően csütörtökön a szélsőséges soványságra való buzdítás szabálysértését is megalkották a képviselők.

A vita alatt álló törvénytervezethez benyújtott módosítás értelmében “a modelltevékenység gyakorlása tilos minden olyan személy számára, akinek alacsonyabb a testtömegindexe az (egészségügyi minisztérium által) meghatározott szintnél”.

anorexia_kep_eletmod

Az ügynökségeknek orvosi jelentésekkel kell igazolniuk,

hogy modelljeik egészséges testtömegindexszel rendelkeznek. A törvény megsértéséért hat hónapig terjedő börtönbüntetés és 75 ezer eurós (22,8 millió forint) pénzbírság szabható ki.

Az intézkedés révén Franciaország is csatlakozik azon országokhoz – Izrael, Spanyolország és Olaszország -, amelyek már korábban felléptek a veszélyesen sovány manökenek idealizálása ellen.

00013848

Csütörtökön a képviselők elfogadták azt a passzust,

amely azokat büntetik, akik a szélsőséges soványság elérésére buzdítanak, mégpedig mellékhatásokkal járó, hosszan tartó táplálkozási korlátozások népszerűsítésével, és ezzel életveszélynek tehetnek ki egy embert, vagy veszélyeztethetik az egészségét. Ez utóbbi intézkedés elsősorban az anorexiát támogató internetes oldalak beszüntetése érdekében született.

-

A portálok egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók,

és 10 ezer eurós (3 millió forintos) pénzbírsággal, amennyiben az egész törvénycsomagot jóváhagyja majd a parlament. A nemzetgyűlési vita után a tervezetet a szenátusnak is jóvá kell majd hagynia.

A francia egészségügyi minisztérium szerint az országban mintegy 40 ezren küzdenek anorexiával, az érintettek 90 százaléka nő.