Előkerült egy Ranschburg Jenő-interjú, amit halála előtt néhány héttel adott

Ranschburg

Moldoványi Ferenc Másik Bolygó című filmje olyan elképesztő gyermeksorsokat tár elénk, amelyek túl vannak a közép-európai képzelet határain. Az film kapcsán a szegénységről beszélgettem Ranschburg Jenővel zuglói otthonában, ahol együtt jól telefüstöltük a szobát… alig néhány héttel halála előtt. A világ azóta sem sokat javult, s a gondolatok sem koptak.

ranschburg jenő

Kép a filmből

A szegénységet definiálják a szociológusok, a közgazdászok, de mihez kezdhet az így kialakított szegénységfogalommal egy pszichológus?

A szociológusok és közgazdászok a saját fogalmi rendszerük szerint definiálják a szegénységet, ennek a lényege az volna, hogy az a család szegény, melynek a bevétele az ország átlagos családi bevételének a fele. Van olyan, aki a kétharmadot veszi alapul. Ez arról szól, hogy a bevásárlókosár mennyire telik meg. Én a magam részéről lényeglátóbbnak érzem a „relatív szegénység” fogalmát, hiszen egészen más dolog szegénynek lenni egy olyan országban, ahol mindenki szegény, és a pénz, mint érték nem annyira domináns. Ugyanez egészen más egy olyan országban, ahol a szegénységet körülveszi a pompa; és a pénz, mint domináns érték a csúcson van. Utóbbinál fontos a relatív szegénység, ahol a család bevásárló kosara konkrétan nem üres, a gyerek nem fázik, nem éhes. Viszont ha ebben a helyzetben a család elégedetlen, és ezt rávetíti a gyerekre, akit a lecsúszástól való örök félelem vesz körül, akkor az én számomra a szegény családok közé sorolódnak.

Az ilyen légkör nyilván hat a gyerekre is.

Nagyon sokféle szempontból vizsgálható az ilyen család, nekem az a lényeges, hogy van-e speciális következménye ennek a gyerekre. Abban a pillanatban, ahogy ilyen körülményt találok, nincs értelme annak, hogy szigorúbb kikötések alapján definiáljam a szegénységet. A gyereket közvetetten vagy közvetlenül érintő hatások érvényesülése válik fontossá.

A szegénységnek, még ha relatív is, vannak fokozatai…

Az abszolút szegénységnek már fizikai következményei is vannak, például nagyobb eséllyel születik kis súlyú csecsemő, nagyobb az esély arra is, hogy a gyerek alkohol szindrómával születik (ez az, amikor a magzat által „közvetve fogyasztott” alkoholnak életre szóló hatásai vannak). Aztán ott van az egészségtelenebb környezet. A relatív szegénység esetében ezek a tényezők kevésbé hatnak, s van esély arra, hogy fizikai értelemben a gyermek egészséges lesz. Ugyanakkor tény, hogy ha a család szegénynek érzi magát, és folyamatosan a helyzet romlásától tart, ezek hatására megjelenhet a gyerek életében az alkoholfogyasztás, a családon belüli diszharmónia, gyakoribb az egyszülős család… Egyértelmű, hogy ezekben a családokban az ilyen jelenségek jellemzőbbek, mint a középosztályban élő gyerekeknél.

ranschburg jenő

Kép a filmből

És nyilván húzódik tovább a következő generációra…

Ez pontosan így van, hiszen a gyerek pszichológiai értelemben sérülten nő fel.  Sokkal gyakrabban találunk tizenévesen teherbe eső gyerekeket. És ebben a pillanatban a következő generáció még sérültebb lesz.

Mi jellemzi azokat, akik – nyilván törpe kisebbséget képeznek, de – képesek kitörni ebből a körből?

Magyarországon borzasztó sok a kényszervállalkozás, ezek között elképzelhető, hogy egyik-másik bejön: a semmiből egyszer csak feltör valaki. De ez nekem „hollywoodi történet”, az a tapasztalatom, hogy a mai világban nem jellemző a kitörés a szegénység köreiből. Sőt, inkább az ellenkezője. A középosztályban is érzékelhető a lecsúszástól való félelem, aminek hatása megmutatkozik a szülő-gyerek kapcsolatban. A saját szorongásainak kátyújában merül el a család, kialakul az „emocionális szegregáció”, a gyerek elhagyatottnak érzi magát. Kvázi el van feledve a gyerek, mert a szülő a saját életének veszélyeire koncentrál.  Ez gyakran adja a gyermekkori depressziók hátterét, sőt, a serdülőkori öngyilkosságok hátterében is ez a szegregált állapot áll. A család nem kommunikál. Ez az oka annak, hogy néhány éve az egyik televízió csatornán megjelentem időnként, és arról beszéltem, hogy van egy nagyon rossz magyar mondás: Magyar ember evés közben nem beszél! Magyar ember igenis beszéljen evés közben! Legalább akkor dumáljanak egymással, amikor körülülik az asztalt, mert egyébként nincs/sincs kommunikáció a családon belül.

Ma, ebben az országban a lecsúszástól való félelem nem csak a képzetlenekre jellemző, hanem például a humán értelmiségiek jelentős részére is. Mi az, amit a helyzetet felismerő ember saját maga megtehet?

Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne aggódjak amiatt, hogy valami giccseset mondok. A világban, ahol az anyagi értékek felülértékeltek, ahol az egyetlen valódi és kimagasló érték a pénz, és mindenki a saját helyzetét és önértékelését ehhez igazítja, ott nagyon nehéz. Vannak szegény családok, ahol tiszta szívvel fogadják az érkező gyermeket, és gazdagon nyújtják a szeretetet. Ez tud működni, elsősorban értelmiségi családokban, ahol egy gyerekkel még ment volna a hajó, de szívből várták a másodikat, a harmadikat, a negyediket…. És ez már nagyon súlyos anyagi terhet jelent. Ennek ellenére a szegregáció nem merült fel, és harmonikus, boldog gyerekkor jeleit láthattuk. Az értelmiségen belül vannak olyan családok, melyek képesek saját értékrendet alakítani… akkor is, ha azt látják maguk körül, és az interneten, a televízióban is, hogy óriási vagyonok emelkednek ki. Lehet egy olyan értékrend, amely nem a pénzt helyezi középpontba. És ez lehet a kiút!

A hirtelen kinőtt vagyonok esetén is vannak problémák? A gazdagság káros hatásai?

Persze, ez ugyanúgy lehet ártalmas. Néhány éve, amikor a szegénységről írtam, nem tudtam kihagyni, hogy az újgazdagság kockázatáról is írjak. A kiveszőben lévő hagyományos polgári értékrend nyújtja a gyerekek számára a harmonikus nevelkedés legtöbb esélyét. Ebből lehet a kísértésnek való ellenállás ereje: a gyerekközösségben körülveszi a hivalkodás, ráadásul gyerekekről lévén szó ez még durvábban is megjelenhet, mint a felnőttek között. Ezekben a családokban erős tud lenni az ellenállás akár a márkamániával, akár a kábítószerekkel szemben.

Moldoványi Ferenc filmje a szegénységnek olyan retteneteit mutatja meg, ami számunkra szinte elképzelhetetlen. Gyerekprostituáltak? Gyerekkatonák? Mintha valóban egy Másik Bolygó lenne.

Mély szegénységgel azért itthon is lehet találkozni. A szegénységnek az eddig emlegetett kategóriáiban több százezer magyar gyerek él. Ezen belül bizony nagy számmal megjelenik az igazi mélyszegénység. Egészen döbbenetes dolgok vannak itthon is. De, például a kis gyilkoló gépek egy nagyon speciális pszichológiai eseménysor eredményei. Egy nagyon tudatos és mélységesen gonosz és aljas felnőtt koncepció az, ami így eltorzítja a gyerekeket. Ezek a gyerekek a nyomorból jönnek, tulajdonképpen eladják őket. Az ilyen gyerekek sorsa janicsársors, hiszen, ezt a módszert már a törökök is ismerték évszázadokkal ezelőtt. A janicsáreffektus lényege, hogy a gyerek nem a családban nő fel, ezért az individuum nem tud kifejlődni. Ennek következtében a gyerekből fogaskerék lesz, gépiesen működve képes akár ölni is úgy, hogy semmilyen belső megrendülést nem érez. Igazában senkihez nem ragaszkodik, de része egy csoportnak. Indifferens módon öl, indifferens módon hal meg. Ennek a nyomorhoz és a szegénységhez annyi köze van, hogy a gyerek megvásárolható, hiszen a szülő kénytelen eladni. Az ilyen gyerek nem is igazán válik emberré, megreked egy köztes létezésben. Egészen extrém esetben lehet ebből kiszabadulni.

ranschburg jenő

Kép a filmből

Túl a felháborodáson, a szörnyülködésen, az elképedésen… Nekünk mi dolgunk van az ilyesfajta szegénységgel és annak következményeivel?

Ezzel megfogott…

Én illetéktélen kukkolónak érzem magam.

Talán nem baj, ha az ember tudja, miféle rettenetek vannak a világban. Nem probléma, ha nem csak felfelé kukkolunk, és ezzel növeljük az önértékelési zavarainkat. Időnként belelátunk a másik oldalba, ami ad egyfajta stabilitást a léleknek, hiszen nem vagyunk részesei ennek a pokolbugyornak. Egy ilyen film ébreszti, ébren tartja az emberben a szánalmat, empátiát, ami fontos ahhoz, hogy saját helyét ismerve megpróbálja kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Segít az embernek, hogy túllépjen a saját pesszimisztikus világlátásán. Ha a modern technikai eszközök közel hozzák a mérhetetlen távolságban élő emberek arcát, érzéseit, problémáit, akkor sokkal könnyebb lélekben azonosulni. Megnyugvást okoz a tudat, hogy ez nincs jelen az életünkben, miközben természetesen nyugtalanít, hogy a világnak van olyan szeglete, ahol igenis létezik…

***

A beszélgetés sokkal hosszabb volt, mint arra a fenti szerkesztett változatból következtetni lehet. Sok olyan dologról – magán- és közügyekről – esett szó, ami nem fért az interjú keretei közé. Panaszkodott, hogy reggelente egyre nehezebb felkelni, és elkezdeni a napot… Végül azért álltunk fel a dohányzóasztal mellől, mert mindkettőnknek elfogyott a cigarettája.